2024. április 19. Péntek, Emma.
 
172 főre emelkedett az elhunytak száma, 829 koronavírusos beteg van kórházbanForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-04-18 14:23:38
Címkék: Bihari hírek
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1834 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 16 krónikus beteg, egy 42 éves nő kivételével mind idősek, írja a hivatalos kormányzati honlap.

EZZEL 172 FŐRE EMELKEDETT A FERTŐZÉSSEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN MAGYARORSZÁGON ELHUNYTAK SZÁMA.

21 főre nőtt a Pesti úti idősotthon elhunytjainak száma is, tette hozzá a kormányzati honlap.

829 KORONAVÍRUSOS BETEGET ÁPOLNAK KÓRHÁZBAN, 60-AN VANNAK LÉLEGEZTETŐGÉPEN.

Eközben 231-en gyógyultan távoztak a kórházból.

A térképes megoszlás alapján még mindig Budapestet és Pest megyét, valamint Fejér és Győr-Moson-Sopron megyét sújtja a legerősebben a járvány, legalábbis ezekben a megyében tartják számon a legtöbb fertőzöttet. Budapest messze kiemelkedik a mezőnyből.

A FŐVÁROSBAN VAN A FERTŐZÖTTEK 53%-A, EGY HÉT ALATT A BUDAPESTI IGAZOLT KORONAVÍRUSOS ESETEK SZÁMA 41%-KAL EMELKEDETT. MÉG NAGYOBB ÜTEMŰ AZONBAN ENNÉL A VÍRUS FEJÉR MEGYEI TERJEDÉSE, OTT EGY HÉT ALATT 71%-KAL NŐTT AZ IGAZOLT FERTŐZÖTTEK SZÁMA.

Mára lakosságszám-arányosan messze Fejér a legfertőzöttebb megye, a 100 000 lakosra jutó koronavírusosok száma 34, míg Pest megyéé 21 (a fővárosban pedig 53 koronavírusos jut 100 000 lakosra). A legkevésbé Békés és Hajdú-Bihar megye fertőzött, a 100 000 lakosra jutó igazolt koronavírusos esetek száma mindkettőben 4 alatt van.

Az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta, hogy a csoportos megbetegedések fázisából lassan átlépünk a tömeges megbetegedések fázisába. Beszélt arról is, hogy szükséges és indokolt a kórházi ágyak felszabadítása, és

EZ NEM AZT JELENTI, HOGY TÖBB MINT HARMINCEZER EMBERT HAZAKÜLDENEK, MERT EZEK AZ ÁGYAK SZERINTE NAGY RÉSZBEN KIHASZNÁLATLANOK VOLTAK.

A tisztifőorvos elmondta, hogy a hazaküldött betegeknek két zárójelentést kell kapiuk: az egyik egy orvosszakmai, ez tartalmazza a gyógyszereket, kezeléseket, a másik pedig egy ápolási zárójelentés, ami a családoknak adhat utasítást arra, hogyan gondozzák a beteget.  Müller Cecília együttműködést kért, mert

ez egy rendkívüli helyzet, mindenki számára.

Probléma felmerülése esetén az adott intézményvezető, a betegjogi képviselő, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ felé lehet jelzést tenni. A tisztifőrvos elmondta, hogy a szociális intézményeket érintő járványügyi hatósági vizsgálat nemcsak a hiányosságokat igyekszik feltárni, hanem az idősotthonok segítségére is akarnak sietni. Már több eszközzel segítettek is, állította a tisztifőorvos, aki szerint

BUDAPESTEN 18 EZERNÉL TÖBB MASZKOT OSZTOTTAK KI AZ IDŐSOTTHONOKNAK, „FENNTARTÓTÓL FÜGGETLENÜL”.

Újságírói kérdésre Müller Cecília elismerte, hogy már 12 szociális intézményben jelent meg a koronavírus, 31 ember halt meg az idősotthonokban, és 3 intézményben van nagyobb számú megbetegedés.

A Pesti úti idősotthonra Orbán Viktor miniszterenök is kitért szokásos interjújában pénteken, a Kossuth rádión: miután elmondta, hogy az önkormányzatok és polgármesterek jól vizsgáztak a húsvéti korlátozásoknál, újságírói kérdésre reagálva a felelősségről beszélt. Úgy fogalmazott a Pesti úti idősotthon fertőzöttjeivel és elhunytjaival összefüggésben, hogy

„EZ EGY OLYAN TÉNY, AMIN NEM LEHET EGYSZERŰEN CSAK ÁTLÉPNI, ÉS NYILVÁN NEM MARADHAT KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL SEM. DE MINDENT A MAGA IDEJÉBEN.”

Pénteken az érettségi lebonyolításának részletei is kiderültek: Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az operatív törzs tájékoztatóján beszélt erről. Elmondta, hogy az érettségiket május 4. és 21. között tartják meg, szóbelire pedig kizárólag öt tantárgy, illetve a testnevelés esetében van mód, ezeknél ugyanis a vizsgáztatás írásban szinte lehetetlen lenne. Azok, akiknek írási nehézségeik vannak, szintén szóban érettségizhetnek.

Kiderült az is, mi lesz azokkal, akiknek nyelvvizsgára van szükségük a felvételihez. A nyelvi tárgyakról Maruzsa azt mondta:

TELJES ÉRTÉKŰ NYELVVIZSGÁT ÉR MAJD IDÉN A NYELVI ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI.

A vizsgázók létszáma egy helyiségben nem lehet majd több tíz főnél, a vizsgázók között pedig meg kell lennie a másfél méter távolságnak. Az is elhagzott, hogy

AZ ÉRETTSÉGIZŐK VISELHETNEK MASZKOT, DE EZ NEM LESZ KÖTELEZŐ – A KORMÁNY BIZTOSÍT SZÁMUKRA VÉDŐESZKÖZÖKET.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!