2021. november 29. Hétfő, Taksony.
 
Kevesebb utassal indulhatnak a repülőgépek a járvány utánForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-04-18 14:46:51
Címkék: Bihari hírek
A repülőgépeken a foglalható ülőhelyek számának csökkentésével biztosítanák a nagyobb távolságot az utasok között a légitársaságok. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint a legtöbb légitársaság számol ezzel a megoldással. Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek beszélt arról: vizsgálják annak lehetőségét, hogy minden széksorban blokkolják a középső üléseket, mivel így tartható az utasok között a megfelelő távolság.

EZZEL A MEGOLDÁSSAL A GÉPEK KAPACITÁSÁNAK HARMADA KIESNE, ÍGY EGY 180 SZÉKES REPÜLŐN CSAK 120 ÜLÉS LENNE ELÉRHETŐ AZ UTASOK SZÁMÁRA.

Alexandre de Juniac, az IATA elnök-vezérigazgatója egy keddi, újságíróknak tartott videókonferencián az MTI kérdésére beszélt arról, hogy a járvány előtt a nagy kapacitású keskenytörzsű gépek, mint az Airbus A321neo vagy a Boeing 737 MAX, rendkívül népszerűek voltak, mert sok utast tudtak szállítani alacsony költség mellett.

A VÁLSÁG UTÁN UGYAN MÉG TÖBB HÓNAPIG NEM LESZ AKKORA KERESLET A REPÜLÉS IRÁNT, MINT ELŐTTE, DE EZEKET A GÉPEKET AKKOR SEM FOGJÁK KISEBB KAPACITÁSÚRA CSERÉLNI

– magyarázta Alexandre de Juniac. Hozzátette: a légitársaságok az emberek közti távolság megtartása érdekében a középső széket blokkolni fogják, így a legnagyobb töltöttség 70 százalék alatt marad, miközben a válság előtt átlagosan 75 százalékos töltöttséget kellett elérni a nyereséges üzemeltetéshez.

Az IATA kedden tette közzé friss elemzését, amely szerint a légiközlekedési iparágban a korábban becsült 252 milliárd dollár kiesés helyett 314 milliárd dollárral kevesebb bevétel várható a járvány miatt csökkenő kereslet és az utazási korlátozások miatt. Ez a teljes tavalyi iparági árbevétel 55 százaléka.

(Borítókép: A Wizz Air repülőgépe a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Fotó: Huszti István / Index)

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!