2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Már jövő héten egy újragondolt állami bérkiegészítés jöhetForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-04-19 11:09:25
Címkék: Bihari hírek
Múlt héten jelentették be, hogy Magyarországon bevezetésre kerül a kurzarbeit, azaz az állami bérkiegészítés a munkahelyek megmentésére. Az állami bérkiegészítés magyar megvalósulásával kapcsolatban mind a kapcsolódó nyilatkozatok, mind maga a rendelet szövege sok kérdést felvetett.

A gazdaságvédelmi akciótervet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) egy 18 oldalas szakmai anyagban véleményezte. Parragh László, az MKIK elnöke lapunknak elmondta, hogy jelenleg is zajlik a közös szakmai munka a gazdaságvédelmi akciótervért felelős Innovációs és Technológiai Minisztériummal, és nem tartja elképzelhetetlennek, hogy már a jövő hét elején egy újragondolt állami stratégiát fog bejelenteni a kormány a cégek és munkahelyek megsegítésére. Parragh szerint a legfontosabb az, hogy egy kevesebb papírmunkával járó, gyorsan és könnyen igényelhető támogatással álljanak elő, amely általánosan elérhető minden cég számára, és nem csak egyes szektorokra van szabva.

A MKIK a gazdaságvédelmi akciótervről kiadott közleményében négy fő megállapítást tett, a Kamara szerint:

  • Valamennyi intézkedés mihamarabbi bevezetése szükséges. Gondoskodni kell a jogi szabályozás folyamatos, valós élethez történő igazításáról.
  • Az állami intézkedések akkor érik el társadalmilag és gazdaságilag is a céljukat, ha nem egy-egy ágazatot/szektort/csoportot kiemelve, azokra vonatkozóan tartalmaznak pozitív lépéseket, hanem összességében, minden nehéz helyzetbe került vállalkozás és család számára nyújtanak támogatást: tehát a korlátozás alá került szektorok teljes körű támogatása szükséges. Akiket kényszerű bezárásra ítéltek, és/vagy a gazdasági és üzleti folyamatok összefüggése okán kényszerültek bezárásra, azok támogatása teljeskörűen, cégmérettől – vállalkozási formától – alágazattól függetlenül támogatni szükséges, gyors és konkrét pénzügyi forrásokkal.
  • A vállalkozások méretére és ágazatokra önálló mátrix rendszerű támogatási programot kell megalkotni, nem szabad összemosni különböző súlyú és méretű ágazatokat, mikro- és multinacionális cégeket.
  • A családi vállalkozások mikro és KKV-k támogatása kiemelt jelentőséggel bír.

Az MKIK emellett számos egyéb javaslattal élt, többek között azt szeretnék, ha azokon a vállalkozásokon is segítene az állam, akiknél a bevételvisszaesés meghaladja az 50 százalékot. Palkovics László, az ITM minisztere korábban úgy nyilatkozott, hogy az állami bérkiegészítést azoknak szánják, akiknek a bevétele 15 és 50 százalék közötti visszaesést mutat.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!