2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Több mint 37 ezer gyerek eshet ki a digitális távoktatásbólForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-04-22 11:13:41
Címkék: Bihari hírek
Közel 37, 5 ezer diák nem rendelkezik a szükséges eszközökkel, vagy még internettel sem a digitális távoktatáshoz, írja a Népszava. Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ (KK) elnöke múlt pénteken az InfoRádióban ismerte el, hogy a központ alá tartozó 750 ezer diák öt százalékának okoz gondot a távoktatás. Esetükben levél útján oldják meg az oktatást. Ugyanakkor a KK korábbi tájékoztatása szerint nemcsak levélben, hanem telefonon vagy családsegítő szolgálat közreműködésével is eljuttathatják a feladatokat és a tananyagot.

A lap megkérdezett egy oktatáskutatót is, aki szerint az érintett diákok száma még ennél is magasabb lehet.

A fenti adat csak a KK által fenntartott intézményekre vonatkozik. De az egyházi fenntartású iskolákban és a szakképzésben is nagyon sokan lehetnek, akik eszközök hiányában kimaradnak az online távoktatásból

– mondta Ercse Kriszta.

Becslései szerint a 100 ezret is meghaladhatja azoknak a tanulóknak a száma, akiknek az oktatását nem lehet digitális módszerekkel biztosítani.

Arról korábban az Index is írt, hogy huszonöt tanoda és civil szervezet kéri nyílt levélben a Köznevelésért Felelős Államtitkárságot és az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy dolgozzon ki válságkezelő akciótervet azoknak a gyerekeknek a támogatására, akik hátrányos helyzetük miatt kimaradnak a digitális távoktatásból, mert szerintük ezzel még inkább leszakadnak a társaiktól.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!