2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Maszkok és lélegeztetőgépek beszerzésére állt rá egy magyar informatikai cégForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-04-26 20:04:38
Címkék: Bihari hírek
Az Ott-OneNyrt. egy kisebb, mindössze 7 milliárd forint kapitalizációjú, informatikai fókuszú tőzsdei cég. Az elmúlt hetekben azonban sorozatosan jelentette be, hogy egészségügyi eszközök kereskedelmében nyer el megbízásokat, május végéig összesen 12,5 milliárd forint értékben hoz Magyarországra kínai maszkot, lélegeztetőgépet és kiegészítő berendezéseket. Hogy jön létre egy ilyen üzlet, mennyire biztonságosak ezek az eszközök?

A Budapesti Értéktőzsde kisebb cégei közé tartozik az Ott-One Nyrt., amelynek tavaly közel 3 milliárd forint forgalma és valamivel 200 millió forint feletti adózott nyeresége volt. Az elmúlt egy hónapban azonban a társaság három ízben is nagy értékű szerződéseket kötött, és a járvánnyal kapcsolatos kínai beszerzéseket jelentett be.

  1. Először a Külgazdasági és Külügyminisztérium megbízásából vett 500 lélegeztetőgépet, 4,7 milliárd forint értékben.
  2. Majd a Duna Aszfaltnak vásárolt 100 ezer maszkot 120 millió forintért.
  3. Végül az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak (ÁEEK) fog vásárolni maszkot, lélegeztetőgépet és kiegészítő berendezéseket 7,7 milliárd forintos összesített áron.

Új profil

A cég részvényeinek a kereskedése április 23-án fel is volt függesztve a tőzsdén, mert, mint a társaságtól hallottuk, a beszerzés engedélyeztetése sok szereplőn ment át, a cég nem szerette volna, ha bizonyos befektetők előbb értesülnek a tőzsdei árfolyamot befolyásoló üzletről.

A társaság amúgy eddig nem foglalkozott egészségügyi eszközök kereskedelmével, hanem alapvetően informatikai fókuszú volt, négy területtel foglalkozott, ezek a videóstreaming, a biztonság, az e-sport, illetve az e-oktatás. Eddig is volt már pár érdekes nemzetközi üzlete, NATO beszállítói minősítéssel rendelkezik, és Dél-Amerikában a kolumbiai hadseregnek szállított vénaszkennert és speciális biztonságtechnikai szoftvereket.

A kínai ügylet hátterét Kósa Gábor, a cég stratégiai tanácsadója és konzorciumi partnere mesélte el az Indexnek. „2019 elején indult a kínai kapcsolatunk. Egészségügyben, távoktatásban, videóstreamingben szerettünk volna, elsősorban 5G alapú megoldásokat szállítani, konferenciákra jártunk, és kapcsolatba kerültünk egy kínai gazdasági kamarával. Amikor Kínában a javuló járványügyi helyzet miatt feloldották a stratégiai egészségügyi eszközök és berendezések exporttilalmát, ez a kamara jelezte, hogy vannak olyan kínai kapacitások, amelyek elérhetők” – mondta.

Bekopogtak az államhoz

Az Ott-One ugyan határozottan nem kereskedelmi cég, de nem tért ki a jó lehetőség elől, több állami intézménynél is bejelentkezett, és bemutatta a kínai termékek specifikációját. Mint Kósa Gábor meséli, lélegeztetőgép és lélegeztetőgép között annyi árnyalat lehet, mint a 4 és a 100 milliós autó között, de az Ott-One által elért gépek specialitása, hogy nemcsak kórházi, de tábori körülmények közepette is működtethetőek.

Nem feltétlenül kell hozzájuk kiépített gázellátó rendszer, csak oxigénpalackkal és árammal is működtethetőek, vannak a masinákhoz gyógyszeradagolók, monitorozóeszközök, illetve légzőkörök, amivel egy-egy gép sok beteget tud ellátni, egyes alkatrészekből pedig sokkal több kell, mint gépből, vannak olyan csövek, amelyeket minden beteg után cserélni kell.

Biztonsági kérdések

Mint azt a szakmabeliek mesélik, a kínai eszközökkel (elsősorban a maszkokkal és a tesztekkel) nagyon sok probléma volt nyugat-európai országokban. Nem babra megy a játék, ha halálos kimenetelű betegségről van szó, mégis előfordultak

  • hamis tanúsítványok,
  • pontos mérésre alkalmatlan tesztek,
  • fertőzött területeket, reptereket, repülőgépeket érintő eszközszállítás, nem steril módon (polietilén zacskókban, egyszerű kartonokban),
  • rossz minőségű, szűrőanyag nélküli, poliptopilén maszkok.

Kósa Gábor elmondta, hogy az eszközeiket hazai és kínai szakemberek is tesztelték, valamint németországi tanúsításokkal rendelkeznek. Bár a kínai termékekért továbbra is nagy verseny van, mindenki előre fizet, és gyakorlatilag egymást tapossák a vevők, de a kínai kormány megelégelte a reputációját rontó nemzetközi elégedetlenséget a termékekkel, ezért április 1-jén szigorított a szabályozáson.

Azóta minden egyes gyártót és terméket, de még a szállítót is szigorúan ellenőrzi a kínai vámhatóság, a cél az, hogy a kínai és az európai egészségügyi elvárásoknak nem megfelelő termékeket kiszűrjék. Mint elmondta, az Ott-One és kínai partnercége már április 2-án rendelkezett a szükséges engedélyekkel, ezzel versenyelőnybe került.

A termékekről azt hallottuk, hogy a Duna Aszfaltnak hozott N 95-ös maszkok felfértek egy cargo-gépre, és már megérkeztek. A lélegeztetőgépek első szállítmánya április végén érkezik meg. A többi árut, így a KN 95-ös maszkokat és a további gépeket május végéig kell hazajuttatniuk, mint hallottuk, a maszkok egyszerűbb feladat, de a gépek, a bennük levő akkumulátor miatt speciális szállítási feltételeket igényelnek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!