2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
Öt hét alatt 13 ezer fizetési könnyítési kérelem érkezett a NAV-hozForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-04-26 20:10:42
Címkék: Bihari hírek
Fizetési nehézség esetén megéri a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordulni, hiszen a hatóság jellemzően eleget tesz az ügyfelek kérésének, nyilatkozta Izer Norbert az MTI-nek. Az adóügyekért felelős államtitkár elmondta:

AZ ADÓHIVATALHOZ A VESZÉLYHELYZET ELSŐ ÖT HETÉBEN (MÁRCIUS 11-TŐL ÁPRILIS 16-IG) MINTEGY 13 EZER FIZETÉSI KÖNNYÍTÉSI KÉRELEM ÉRKEZETT.

A március 11. és április 16. között elbírált elsőfokú határozatokból az is kiderült, hogy csaknem 90 százalékban engedélyezte a hivatal a fizetési könnyítést, ráadásul úgy, hogy az elbírált kérelmek nagyobb részét még a veszélyhelyzetet megelőzően nyújtottak be. Összességében 18 milliárd forintnyi összegre kértek kedvezményt az adósok, ebből 16 milliárd forintra engedélyezte is a NAV a könnyítést, ismertette az államtitkár.

Izer Norbert elmondta, hogy a koronavírusra specializált két új kedvezmény már szerdától alkalmazható, hiszen az új szabályok április 22-én hatályba is léptek, és valódi segítséget jelenthetnek minden olyan gazdasági szereplőnek, aki nehéz helyzetbe került.

A koronavírus-járvány miatt bajba jutottakra specializált kedvezmények igénybevételéhez – legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő harmincadik napon – kérelmet kell benyújtani, amit mindenkinek, még a cégeknek is ingyenessé tettek.

Senkitől nem kérünk el illetéket a speciális eljárásért, és a kérelmeket rendkívül rövid idő alatt, 15 napon belül bíráljuk el

– nyomatékosította az államtitkár.

Bevezettek egy úgynevezett veszélyhelyzetre specializált, rendkívül egyszerű adókönnyítést is, mondta Izer. Az új szabályok szerint minden érintett élhet a 12 havi részletfizetés vagy a hathavi pótlékmentes fizetési halasztás eszközével, amely mindegyik adófajtára kérhető, és ötmillió forintos tartozásig vehető igénybe. Újdonság, hogy most a munkavállalótól levont járulékra és szja-ra is jár a kedvezmény, amely lehetővé teszi, hogy átmenetileg a munkaadóknak elegendő csak a nettó bért kigazdálkodni.

A veszélyhelyzetre specializált másik kedvezmény, a járványra tekintettel kialakított adómérséklés, még a magyar adórendszerben is nagy újdonságnak számít, mondta az államtitkár. Izer azt is megjegyezte, hogy az adóelengedésben eddig is a hazai rendszer volt az egyik legerősebb ez EU-ban. A legtöbb tagállamban például még a családok sem kérhetik fizetendő adójuk összegének a csökkentését. Hazánkban ez a lehetőség nemcsak az összes magánszemélynek, hanem az egyéni vállalkozóknak is a rendelkezésére áll. Ehhez képest az új, koronavírusra specializált adómérséklést a cégek is igénybevehetik.

A KÉRELEM POZITÍV ELBÍRÁLÁSA ESETÉN A FENNÁLLÓ ADÓTARTOZÁST EGY ALKALOMMAL, EGY, A KÉRELEMBEN MEGHATÁROZOTT ADÓFAJTÁBAN, LEGFELJEBB HÚSZ SZÁZALÉKKAL, DE ÖTMILLIÓ FORINTOT MEG NEM HALADÓ ÖSSZEGBEN MÉRSÉKELHETI AZ ADÓHIVATAL.

Az államtitkár kiemelte: nemcsak ingyenességük, gyors elbírálásuk és az extra kedvezmények miatt egyedülálló az újfajta adókönnyítés, hanem azért is, mert a kedvezmény igénybevétele rendkívül egyszerű. Elegendő, ha a fizetési nehézség a veszélyhelyzetre vezethető vissza. Mérséklés esetében azt kell igazolni, hogy a cég gazdálkodása a veszélyhelyzetre visszavezethető okok miatt lehetetlenülne el - összegezte a gazdaságvédelmi akcióterv egyik új intézkedésének az előnyeit Izer Norbert.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!