2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Kásler megtiltotta a kórházaknak, hogy a járványügyi helyzetről nyilatkozzanakForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-04-29 09:09:25
Címkék: Bihari hírek
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és parlamenti frakcióvezetője április 17-én levélben 91 kórháztól megkérdezte, hogy telephelyenként hány ágyat kellett felszabadítaniuk; hány beteget kellett hazaküldeniük; a hazaküldött betegeken hazaküldés előtt végeztek-e vírustesztet; tájékoztatták-e a betegek lakóhely szerinti önkormányzatait, hogy hazaszállítanak ellátásra szoruló embereket – írta a 444.

A politikus nem kapott választ a kérdéseire, mindegyik megkeresett kórház az operatív törzshöz irányította. Több intézményből megírták neki, hogy az Emmi utasítása alapján a veszélyhelyzet ideje alatt járványügyi kérdésekben a kormány és az operatív törzs kommunikál.

A politikusnak küldött válaszokból az is kiderül, hogy Kásler Miklós április 18-án közölte körlevélben a kórházigazgatókkal az új kommunikációs direktívát, vagyis egy nappal azután, hogy az MSZP elnöke kérdéseket tett fel az egészségügyi intézményeknek.

Kásler utasítása világos, a miniszter

arra hívta fel valamennyi fekvőbeteg-ellátó intézmény vezetőjét, hogy a járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet idején valamennyi járványügyi helyzettel kapcsolatos tájékoztatást az operatív törzs látja el; ennek értelmében az intézményvezetők nem jogosultak ezzel kapcsolatos tájékoztatást adni

– olvasható az egyik kórházigazgató válaszában.

Volt olyan kórházigazgató, aki hozzátette, a kórháza működése Kásler Miklós és az operatív törzs iránymutatása szerint történik, „a közvélemény kiegészítő részletességű tájékoztatásáról közvetlenül a kormány közvetlenül az operatív törzs útján gondoskodik”. Az igazgató hozzátette: „A jelen egészségügyi válsághelyzetben szigorú utasításom szerint Önt kérdéseivel a koronavirus.gov.hu oldalra kell irányítanom”.

A Tóth által feltett kérdésekre ugyanakkor van válasza az intézményeknek, ahogy egy másik igazgató fogalmazott, a kért adatokat a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ, az Emmi illetékes államtitkársága, valamint az operatív törzs felé napi szinten „jelentik”. Miután a frakcióvezető nem kapott választ a kórházigazgatóktól, kérdéseit elküldte Kásler Miklósnak, Pintér Sándornak és az operatív törzsnek is, április 20-a óta azonban tőlük sem érkezett válasz.

A kórházi ágyak felszabadításáról azért is lett volna érdekes, hogy mit mondanak a kórházigazgatók, mert annak mértékéről egymásnak is ellentmondó számokat közölt a kormány. Az Emmi azt állította, hogy Kásler Miklós utasítása után a kórházaknak csupán 2 százaléknyi ágyat kellett felszabadítaniuk, Orbán Viktor viszont azt mondta, hogy a kiürítés elrendelésekor az ágyak 16 százalékát kellett felszabadítaniuk.

Legutóbbi rádiónyilatkozatában Orbán beszélt a kórházi ágyfelszabadítási intézkedést érintő kritikákról is, és azt mondta: a felelősségteljes magatartás a legrosszabbra való felkészülés, ezt követték. Méghozzá azért, mert

ha az élet újraindításakor a vírus elszabadul, nem tudjuk megállítani, akkor valóban tízezer kórházi ágyra lehet szükség.

A kórházi ágyak felszabadításának mértékét és tempóját több kritika érte (ezekről itt írtunk részletesen), és előfordult olyan is, hogy valakit félig lebénulva küldtek haza, majd másnap meghalt. Kásler utasítása után a kormánypárti holdudvarban is feszültség keletkezett, miután az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet vezetőjét húsvét vasárnap menesztette, amiért a miniszter szerint nem haladt elég gyorsan az ágyak kiürítésével. A miniszter járványügyi munkájáról ebben a cikkünkben részletesebben is foglalkoztunk.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!