2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Több ezer koronavírustesztet csináltatott a Mol és az OTP, csak néhány dolgozó lett pozitívForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-04-29 10:57:02
Címkék: Bihari hírek
Érdekes eredményeket mutatnak azok a koronavírustesztek, amelyeket magánlaborok, illetve cégek végeztek több ezer emberen Magyarországon, derült ki Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektorának előadásából azon a keddi online konferencián, amelyen a négy hazai orvosegyetem közösen jelentette be mintegy 18 ezer ember tesztelését az országban.

Ezek a tesztelések érdekes eredményeket mutatnak. A magánlaborok bárkit megvizsgálnak, aki kifizeti a díjat. Itt tehát nagyrészt olyan emberek az alanyok, akik feltehetően semmilyen különösebb tünetet nem érzékelnek magukon, legfeljebb munkájuk révén veszélyeztethetnek másokat, vagy csak kíváncsiak arra, hogy elkaphatták-e a fertőzést. Merkely Béla három olyan vizsgálat eredményét ismertette, amelyet nem a hivatalos állami szervek végeztek a fertőzésgyanús emberek és hozzátartozóik körében, hanem kérésre teszteltek le nagyobb számú embert. Az adatok megtalálhatók a Semmelweis Egyetem honlapján, ahol közzétették az előadás diáit.

  • Az OTP március 31. és április 20. között 5146 tesztet végeztetett el. 50 fertőzöttet találtak, ami 0,97 százalékos fertőzöttséget jelentett, de április 16. óta nem volt új pozitív eset.
  • Egy másik nagyvállalat, a Mol is teszteltette dolgozói egy részét. Április 5.  és 22. között 7385 mérést végeztek el, és mindössze 2 pozitív esetet találtak. Ez 0,03 százalékos fertőzöttséget jelent.
  • Az egyik magánlabor április 11. és 25. között 1585 mérést végzett, és mindössze 2 pozitív esetet talált. Ez 0,13 százalékos fertőzöttséget jelent a vizsgált körben.

Merkely Béla előadásából az is kiderült, hogy a tünetmentes emberek tesztelésének, tehát tulajdonképpen a szűrésnek nem túl nagy a „találati aránya”. Valóban érdemesebb a fertőzésgyanús embereket, illetve a velük kapcsolatban állókat vizsgálni.

  • Április 26-ig a négy orvosi egyetem és egy magánlabor összesen 12 440 teljesen tünetmentes embert tesztelt le, és közöttük mindössze 55 pozitívat talált (0,4 százalék)
  • Ugyanebben az időszakban 12 704, panasszal érkező betegnél is végeztek orr- és garatmintavételt (PCR). Itt 448 koronavírusost találtak, ami a vizsgált emberek 3,5 százaléka.
  • Érthető okokból a kontaktszemélyeknél, tehát a fertőzésgyanús emberekkel közeli kapcsolatban lévő emberek tesztelésénél a legnagyobb a találati arány, hiszen itt valószínűsíthető leginkább, hogy többen is elkapták a fertőzést. Az egyetemek és a magánlabor április 26-ig 8011 kontaktszemélyt vizsgáltak meg, akik közül 329-et, azaz 4,1 százalékukat találták pozitívnak.

Merkely Béla előadásában elhangzott, hogy a Magyarországon igazolt koronavírus-fertőzöttek adataiban a kiugrásokat elsősorban idősotthonokban és kórházakban lezajlott intézeti fertőzések okozták, a lakosság körében kevesebb az igazolt fertőzés. Mostanra az látható, hogy a folyamatosan csökken a pozitív tesztek aránya.

A Semmelweis Egyetem rektora azt mondta: az idejekorán bevezetett korlátozó intézkedések hatásosak voltak, tömeges fertőzés nem lépett fel, viszont nyájimmunitás sincs. Elkezdődhet a kijárási korlátozások lazítása, de folyamatos kontroll szükséges.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosi egyetem május 1-jén 17 778 fős reprezentatív mintán akar elvégezni egy szűrést, hogy objektív keresztmetszeti képet kapjanak a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek, átfertőzöttek valós számáról és dinamikájáról.

(Borítókép: Merkely Béla a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese az első Magyarországon elvégzett gyermek tüdőátültetésrõl tartott sajtótájékoztatón az egyetemen 2018. április 18-án. f otó: Balogh Zoltán / MTI)

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!