2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Varga Mihály: 4000 milliárd forint értékű beruházások épülnek a magyar nagyvárosokbanForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2020-07-17 18:11:14
Címkék: Bihari hírek
A kormány támogatásával négyezer milliárd forint értékben valósulhatnak meg beruházások a magyar nagyvárosokban a Modern Városok Program részeként - mondta a pénzügyminiszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) közgyűlésén tartott előadását követő doorstep sajtótájékoztatón.

Varga Mihály hangsúlyozta: a Modern Városok Program a 23 megyei jogú városban 270 projektet támogat, a fejlesztések összértéke négyezer milliárd forint. Eddig 1800 milliárd forint jutott el a településekhez annak érdekében, hogy a program elemei megvalósuljanak, a 2021-es költségvetésben pedig 50 milliárd forintos emeléssel, 270 milliárd forinttal támogatják a Modern Városok Program fejlesztéseit - közölte.

A pénzügyminiszter kitért arra is, a Terület- és településfejlesztési operatív programban a megyei jogú városok eddig 950 támogatási kérelmet nyújtottak be, 426 milliárd forint összegben.

 

Varga Mihály pénzügyminiszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének kétnapos közgyűlésén jelentette be a Modern Városok Program fejlesztéseit Székesfehérváron

Forrás: MTI/Vasvári Tamás

 

Varga Mihály kiemelte: a kormánynak az a célja, hogy sikeresen zárják le a hétéves uniós fejlesztési ciklust, és készen álljanak a 2021-27 közötti időszak indítására. Elemi érdeknek nevezte, hogy a hétvégi uniós csúcs is sikerrel záruljon mind a hétéves fejlesztési időszakra meghatározott keretösszeg, mind a helyreállítási alap szempontjából. Hangsúlyozta, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv eddig jól működött, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Sikerült megvédeni 1,2 millió ember munkahelyét, és több mint kétszázezer munkahelynél tudott a kormány közvetlen támogatást nyújtani a munkaadóknak azok megmentéséhez. Az adókönnyítésekkel, a hitelmoratóriummal pedig azt támogatták, hogy minden vállalkozás kapjon esélyt ahhoz, hogy túlélje a nehéz időszakot - mondta.

Ezzel összhangban a 2021-es költségvetés a gazdaságvédelmi, illetve az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alapokkal az emberi élet megvédése mellett a gazdaságpolitikai célokat is szolgálja annak érdekében, hogy a magyar gazdaság minél hamarabb visszaálljon a válság előtti pályára - foglalta össze a pénzügyminiszter.

Szita Károly, az MJVSZ elnöke hangsúlyozta: a 23 megyei jogú városban kétmillió ember él, a hazai össztermék (GDP) több mint egyharmadát ezek a városok termelik.

 

Kiemelte: fontos szempontnak tartják, hogy a megyei jogú városokban élőknek legyen munkájuk, el tudják tartani családjaikat, a legfontosabb feladatnak pedig azt nevezte, hogy aki elvesztette munkáját a járvány miatt, minél előbb visszaszerezhesse.

Szita Károly szerint a 2021-es költségvetés kiszámítható, 2020-ban azonban még nem látni, hogy mennyi helyibevétel-kieséssel kell számolni, ezért őszre konzultációs lehetőséget kértek és kaptak a pénzügyminisztertől.

Vargha Tamás, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője közös érdeknek nevezte a gazdaságvédelmi lépéseket.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár kormánypárti polgármestere úgy fogalmazott: 2010 óta történelmi jelentőségű segítséget kaptak a megyei jogú városok. Egyrészt az adósságkonszolidáció nagyban bővítette mozgásterüket, másrészt a Modern Városok Programmal és azzal, hogy az uniós forrásokat dedikált formában használhatják fel, soha ekkora fejlesztési forrás nem állt még a megyei jogú városok rendelkezésére, továbbá a magyar gazdaság is olyan növekedési pályára állt, ami megkönnyítette a gazdálkodásukat.

 

Kérdésre válaszolva Varga Mihály közölte: minden ellenkező híreszteléssel szemben az önkormányzatok támogatása is jelentősen, 16 százalékkal nő, ami 118 milliárd forint pluszt jelent a tavalyi támogatás mértékéhez képest. Hozzátette: a kormány tisztában van azzal, hogy az önkormányzatok is nehéz helyzetben vannak, ezért is nevezte elemi érdeknek, hogy a gazdaság újra növekedési pályára álljon.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!