2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Sok jó ember kis helyen is elférForrás: E.K.Y.
Utolsó módosítás: 2008-11-13 22:16:19
Mondja a közmondás. De érvényes ez a buszokra is? Milyen körülmények között jutnak el az emberek reggel a munkahelyükre, iskolába?Írja meg véleményét tapasztalatait!

Ki nem találkozott még tömött buszokkal, amire a feljutás kész reggeli torna?

Szinte minden reggel tömegközlekedéssel járok a munkahelyemre. Már a buszmegállóban gyerekek hada várja a járatot, aztán ha megérkezik -sok helyen nem egyszer késve- jön a harc a legjobb helyért, vagy akár a feljutásért. Az egyik nap a Püspökladányból Berettyóújfaluba tartó járaton utaztam. Szinte minden megállóban több tíz ember várakozott. Az utolsó megállókon, Bakonszegben már az emberek egymásnak vettek jegyet, hiszen volt olyan, aki a sofõrig nem jutott el, mert az ajtóban akkora tolongás volt. Pedig nem is egy busz jött, de azokon se  volt jobb a helyzet. Itt nem a volánt hibáztatom, hiszen, ha nem kellene annak a rengeteg ( sokszor még általános iskolás  korú gyereknek is) más településre járni, akkor a létszám is kisebb lenne. Úgyhogy ez egy összetett dolog, amire talán soha nem lesz megoldás, hiszen annyi buszt úgysem lehet biztosítani, hogy mindenki kényelmesen elférjen. Debrecenbe például félóránként jár busz, de azokon is ugyanez a helyzet.

 

 

Írja meg Ön is véleményét, tapasztalatait!

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!