2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
A klímaváltozás következménye a mostani áradás?Forrás: Haon
Utolsó módosítás: 2010-05-19 13:19:00
A tudomány mai állása mellett keveset tudni az éghajlatváltozás következményeirõl, de azt biztos, hogy ezután is lehet itthon a korábbinál gyakrabban szélsõséges idõjárásra számítani.

Edelény - Továbbra is kritikus a helyzet a Borsod megyei Edelényben, ahol teljesen átázott a gát. A Borsod megyei városban a megáradt Bódvát sikerült a medrében tartani, szerda reggelig 2-3 centimétert apadt a folyó, kitelepíteni senkit sem kellett - hangzott el szerda reggel a Magyar Televízió Híradójában. Edelényben most is a töltés megerõsítésen dolgoznak, homokzsákokat, kõzúzalékot használnak ehhez.

 

Az Edelénynél fentebb fekvõ Szendrõn két ház dõlt össze a Bódva áradása miatt eddig, de a folyó itt is apad már. A település 35-40 százaléka van most víz alatt, összesen körülbelül 800 ember otthona. Van, ahol csak 10, de van, ahol 70-80 centiméternyi víz van a házak között - mondta a Magyar Televízió reggeli mûsorában a település polgármestere. Szaniszló János szerint az elöntött háznál, ahogy tudják, szivattyúzzák a vizet. Ahol pedig szükséges, csónakkal visznek az embereknek élelmiszert és gyógyszert.

A Hernád a felsõ szakaszon apad, Ócsanálos és Gesztely térségében most fog tetõzni, a víz valószínûleg itt eléri a 2006-ban mért szintet. A Sajó valószínûleg Felsõzsolcánál tetõzik most - hangzott el a mûsorban.

Ugyancsak az MTV reggeli mûsorában Vissy Károly meteorológus Edelénybõl azt mondta: nem igazolható, de nem is cáfolható, hogy a mostani áradás a klímaváltozás következménye. A tudomány mai állása mellett keveset tudni az éghajlatváltozás következményeirõl, de azt biztos, hogy ezután is lehet itthon a korábbinál gyakrabban szélsõséges idõjárásra számítani - tette hozzá.

A meteorológus elmondta azt is: nem lesz gyors javulás az idõjárásban, ismétlõdõ esõkre számítani kell, de intenzív esõ már nem várható. Péntektõl felszakadozik a felhõzet, és kisüthet a nap, de itt-ott még lehetnek záporok akkor is. Hétvégére már tavaszi idõt ígér az elõrejelzés.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!