2012. május 20. Vasárnap, Bernát, Felícia.
 
Isztambul, óóóóó, IsztambulForrás: Haon
Utolsó módosítás: 2010-05-28 16:21:22
A hétvégén majd két hetes szünetet követően a Török Nagydíj helyszínére, Isztambulba érkezik meg a Forma-1-es cirkusz. A hatodik törökországi futam idén ismét nem a nyári szünetet követően a Magyar Nagydíj után, hanem májusban kerül megrendezésre.

Érdekessége a futamnak, hogy ezen a pályán eddig mindössze két pilótának sikerült győznie, a ferraris Felipe Massának négyszer és Jenson Buttonnak tavaly egyszer. Nem kizárt, hogy idén egy harmadik pilóta hozza el a győztes trófeát Isztambulból. A hétvégén a versenynaptár egyik legújabb pályáján mérkőzik meg a mezőny. 2005-ben a Török Nagydíjjal egy új lap nyílt meg a Forma-1 történelemkönyvében, most már azonban a nem teljesen új és ismeretlen Otodromon mérkőzik meg a mezőny.
Ez az a verseny ahová a csapatok nagy része nem repülővel és nem is kamionokkal, hanem hajókkal juttatja el felszereléseit. Idén hűvösebb időjárási körülmények között rendezik meg a törökországi futamot, míg augusztusban mindig forróság várt a csapatokra.
A pálya hőmérséklete ezúttal 20 fok körül lehet, s ez hatással lehet az abroncsok viselkedésére is azon a pályán, amely mindig nagyon nagy nehézségeket rótt a gumikra, már ami a terhet és az igénybevételt jelenti.
A Török Nagydíj legfőbb esélyeseként a Red Bull és Mark Webber számít. Így az ausztrál pilóta zsinórban harmadik győzelmét szerezheti meg Isztambulban.
Webber az elmúlt két futamon két teljesen különböző karakterisztikájú pályán győzedelmeskedett, s tavaly a második helyet szerezte meg az Otodrom pályán, így nem csoda, hogy ezúttal ő lesz a hétvége favoritja. Korábban mindenki inkább a 22 éves Sebastian Vettelt, Webber csapattársát, várta a dobogó élére. Most azonban már egyformán tekintenek a két pilótára. Webber lehet az isztambuli pálya harmadik győztes pilótája.
Dobogóközelben

2009-ben Jenson Button törte meg Felipe Massa törökországi egyeduralmát. Idén azonban sem a ferraris Massának, sem pedig a McLarennel versenyző Jenson Buttonnak nincs sok győzelmi esélye. A wokingiak új aerodinamikai alkatrészekkel és szárnykiegészítőkkel utaznak el Törökországba. A távolság azonban olyan nagy volt a Red Bullok barcelonai és monacói teljesítménye és a többi csapat között, hogy várhatóan egy-két újdonsággal még nem fogják tudni beérni a vörös bika autóit. A monacói pályánál a hétvégi futam helyszíne gyorsabb és hullámosabb a vonalvezetése, ami így például a mclareneknek fekszik, ráadásul a csapatot segítheti az általuk kitalált F-csatorna is. Jenson Button elmondása szerint minél többet használják ezt az újítást, annál hatékonyabb lesz.

A Renault Robert Kubica révén nagyon szép és váratlan eredmény produkált Monacóban. A tavalyi botrányok és a főszponzor elvesztése után senki nem várta a 2010-es szezon elején, hogy idén még dobogó közelében láthatjuk a francia csapatot. Monacóban azonban a csapat lengyel pilótája bronzérmes helyezést gyűjthetett be, amely ráadásul idén már Kubica második dobogós helyezése volt.
"A szezon elején sokan leírták a Renault-t és nem hittek bennünk. Így az eredményeink tökéletes választ adnak (a szkeptikusoknak, a ford.). A dobogós helyezésnek semmi köze a szerencséhez, hiszen egész hétvégén gyorsak voltunk, így ez még különlegesebbé teszi ezt az eredményt." - nyilatkozta a lengyel pilóta.

A verseny és a pálya

A pályán lévő lassú kanyarok vegyítve vannak hosszú egyenesekkel. Az Otodrom pályán 13 kanyar és négy egyenes van, s az imolai és az interlagosi pályához hasonlóan az órajárásával ellenkező irányban halad majd a mezőny. A pályának gyakran változik a lejtése, ami érdekessé teszi azt. Olyan ez, mint egy hullámvasút, gyors, de irányíthatóak az autók. A versenypálya gyors  kanyarjai nagyon "eszik" a gumikat, így a pilótáknak nagyon körültekintően kell megválasztaniuk a megfelelő összetételű abroncsokat. Híres a pálya 8. kanyarja, ami gyors és négy részen törik meg, ráadásul elég buckás. Ennek ellenére, vagy pont ezért a pilóták nagyon szeretik ezt a pályát. És persze az sem hátrány, hogy kitűnően lehet rajta előzni.

És a végső visszaszámlálás

Az 58-körös Török Nagydíj május 30.-án helyi idő szerint 15 órakor (nálunk 14 órakor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 5.338 km, a teljes versenytáv 309,396 km. A pályarekordot még mindig Juan-Pablo Montoya tartja 2005-ből, ideje 1 perc 24,770 másodperc.  2009-ben Brawn GP-siker született, hiszen Jenson Button nyerte meg a futamot. Ideje 1.24.848 volt. A második és harmadik helyen a Red Bull pilótái, Mark Webber és Sebastian Vettel értek célba.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!