Nem tudták fizetni a hitelt, most el kell adniuk a házat, ahol több mint 30 éve élnek. A mezőberényi család történetét a Házon Kívül című műsorban láthatták. A problémájuk nem egyedi, 90 ezer jelzáloghitelt nem fizetnek több mint három hónapja.
Orbán Viktor miniszterelnök már közvetlenül a választások után bírálta a bankokat a hitelesek nehéz helyzete miatt. Szombaton pedig a Parlamentben beszélt arról, hogy az uniós törekvések szerint is a bankoknak felelősséget kell vállalniuk.
„Bejelentette Brüsszel egyik legnagyobb tekintélyű biztosa, egy nemzetközi tájékoztatón, hogy elfogadhatatlan, hogy az adófizetők állják a bankszektor megmentésének költségeit, a válságok terheit a jövőben a pénzügyi szektornak kell vállalnia. Igen tisztelt hölgyeim és uraim, a válasz az önök kérdésére, miszerint a hivatalba készülő kormány figyel-e a világra, követi-e azt, ami a világban történik, erre a kérdésre határozott igennel válaszolhatok” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
Hogy ez milyen intézkedésekben valósul meg, az hamarosan kiderülhet.
„A jövő hét végén várhatóan megismerheti a kormány és megismerheti a nyilvánosság a gazdasági tényfeltáró bizottság jelentését, és ha ez megtörtént, akkor abból számos gazdasági intézkedés fog fakadni, és akkor lehet döntést hozni arról, hogy milyen megosztásban viseljék a terheket azok, akiknek teherviselési kötelezettségük lesz” – mondta Szíjjártó Péter miniszterelönki szóvivő.
Például, hogy a devizahitelek forintra váltásának költségeit milyen arányban osztanák meg az állam, a bankok és a lakosság között. Már ha lesz ilyen. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója pénteken a Kossuth Rádióban ellenezte az elképzelést, mert attól szerinte összeomlana a forint. Azt is mondta, hogy a hitelesek gondjaiért nem a bankrendszer a hibás, hanem a kormányzati gazdaságpolitika, de szerinte is segítenie kell bankoknak.
A Bankszövetségtől vasárnap sem akart senki nyilatkozni. Annyit közöltek, hogy ez így is marad, amíg nem kap látják a konkrét elképzeléseket, de ezek ismeretében nyitottak a tárgyalásokra.