2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Kinevezték az államtitkárokat isForrás: RTL Hírek
Utolsó módosítás: 2010-06-03 09:35:25
Sólyom László köztársasági elnök szerdán délután átadta az Orbán-kormány államtitkárainak kinevezését a Sándor-palotában.
Az új kormánynak 34 államtitkára és 8 közigazgatási államtitkára lett, a kinevezéseket Orbán Viktor javaslata alapján adta át az államfõ.

Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium frissen kinevezett államtitkára újságírók elõtt arról beszélt, hogy mostanra kevesebb mint felére csökkent a politikai vezetõk száma. A Bajnai-kormányban 97 politikai vezetõ volt, ez a minisztereket, az államtitkárokat, és szakállamtitkárokat foglalta magában. A mostani kormányban pedig a miniszterelnök, a 9 miniszter és a 34 államtitkár képviseli a politikai vezetést. A közigazgatási államtitkárok, illetve az államtitkárok helyettesei nem politikai, hanem szakmai vezetõnek számítanak az állami vezetõkrõl és kormánytagokról szóló új törvény értelmében.

A Miniszterelnökség államtitkára Varga Mihály.

A Belügyminisztérium államtitkára Kontrát Károly és Tállai András, közigazgatási államtitkár pedig Felkai László lett.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál Balog Zoltán, Kovács Zoltán, Répássy Róbert, Rétvári Bence, Szabó Erika és Szászfalvi László lesz államtitkár, a közigazgatási államtitkár pedig Gál András Levente látják el az államtitkári feladatokat.

A Honvédelmi Minisztérium államtitkárának Simicskó Istvánt, Fodor Lajost pedig közigazgatási államtitkárnak nevezte ki a kormányfõ.

A Külügyminisztériumnál Németh Zsolt látja el az államtitkári feladatokat, a közigazgatási államtitkáriakat pedig Bába Iván.

A Nemzetgazdasági Minisztériumnak hat államtitkára van: Becsey Zsolt, Bencsik János, Cséfalvay Zoltán, Czomba Sándor, Kármán András és Naszvadi György. A közigazgatási államtitkárként Nagy Róza dolgozik.

A Nemzeti Erõforrás Minisztériumánál szintén hat van a miniszternek: Czene Attila, Halász János, Hoffmann Rózsa, Soltész Miklós, Szócska Miklós és Szõcs Géza. Közigazgatási államtitkárként Jávor András dolgozik a tárcánál.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!