Az űrhajósok tavaly három hónapot töltöttek egy moszkvai szimulátorban. Ezalatt szakemberek figyelték meg őket, hogy megállapítsák, milyen hatással van rájuk a hosszú bezártság. A mostani teszt jóval hosszabb, összesen 520 nap lesz. Nagyjából ennyi időt venne igénybe eljutni a Földről a Marsra, ott tölteni 30 napot, majd visszajönni.
Legutóbb nem volt különösebb gond, de egy tíz évvel ezelőtti kísérletkor verekedés tört ki a fedélzeten. A mostani kísérletben két magyar kutató is részt vesz.
„Mi most ebben a Mars 500 nevű programban úgy veszünk részt, hogy az orosz fél által gyűjtött napi jelentéseket fogjuk egy számítógépes módszerrel elemezni” – mondta el Balázs László, az MTA Pszichológiai Kutató Intézetének munkatársa.
A hat férfi önkéntes csütörtökön zárkózik be az ablaktalan kapszulába. A következő másfél évben különböző kísérleteket hajtanak végre. Persze egy Mars-utazásig még évtizedek is eltelhetnek, de a szakemberek szerint nem árt időben kezdeni a felkészülést.