2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Az ön zsebébõl mennyit vett ki Kósa?Forrás: Index
Utolsó módosítás: 2010-06-04 16:21:53
Kósa Lajos csütörtöki bejelentése az államcsõd közeli helyzetrõl jelentõs forintgyengülést okozott. Hangsúlyozottan durva számítással élve a nyilatkozat mintegy 70 ezer devizahitel törlesztõjénél eredményezhetett hitelenként több mint ezer forintos részletemelkedést. Akiknek ma, pénteken vonja a bank az esedékes részletet, összesen 85 millió forintot bukhattak.

Csütörtök délután jelentõsen esett a forint árfolyama, az euró jegyzése 273,50 forintról kora délután 277,50 forintra ment fel, azaz 4 forinttal drágult a közös deviza. Pénteken kora reggel pedig már 282 forint közelében járt az árfolyam. A svájci frank hasonló utat járt be, a délelõtti 193 körüli szintrõl 197 fölé erõsödött a magyar devizával szemben. A hirtelen árfolyamgyengülésre Kósa Lajos kijelentéseinek nyilvánosságra kerülése után került sor, a forint mozgása láthatóan elszakadt a térségi devizáktól.

 

A Fideszes politikus ugyanis tegnap egy konferenciáján bejelentette, a helyzet rosszabb, mint hitték: az átadás-átvétel alapján úgy tûnik, jelenleg a közvetlen államcsõd elkerülése a cél. Bár a kormány kommunikációjában visszatérõ elem a devizahitelesek megmentése, a tegnapi bejelentés talán éppen õket érinttette a legrosszabbul.

Ha például valakinek eddig ötvenezer forint részletet kellett havonta svájci frankban fizetnie, akkor a Kósa bejelentése nyomán megrendült forint miatt pénteken nagyjából 1036 forinttal kell többet törlesztenie, mintha csütörtök reggel tette volna. Ugyanilyen összegû, euró alapú törlesztõrészlet mellett ez a pluszköltség mintegy 1371 forint.

 

Hangsúlyozottan durva számításokkal élünk. Ha átlagosnak vesszük a havi 50 ezer forintos hitelenkénti terhet, illetve azzal kalkulálunk, hogy az 1,4 millió devizhitel részleteinek havi esedékessége egyenlõen oszlik meg a havi nagyjából 20 banki munkanap között, akkor ma 70 ezer hitel részletei voltak esedékesek. Összességében így mintegy 85 millió forintot bukott a devizahitelesek ezen csoportja a tegnapi nyilatkozaton.

Természetesen ez elnagyolt számítás, de egyfelõl a havi átlagos törlesztõrészletet önkényesen lõttük be 50 ezer forintra, másfelõl a hatás nyilván nem egyetlen nap lesz érezhetõ - ahogy az sem tudjuk, pontosan hány hitel részlete esedékes egy adott napon. A bukás ténye viszont egyértelmû, és nagyságrendje is a fentieknek megfelelõ lehet.

A szektorok közül egyébként a legjelentõsebb forintkitettsége az ingatlanügyeknek van, itt több mint 1500 milliárd forintos a devizahitel-állomány, de jelentõs a feldolgozóipar, az építõipar, illetve a kereskedelem és gépjármûjavítás devizaadóssága is - természetesen fent csak a háztartások veszteségeit próbáltuk közelítõ számokkal érzékeltetni. A háztartásoknak több mint 2500 milliárd forintnyi devizában felvett ingatlanhitele van, a fogyasztási hitelek állománya 2700 milliárd forint, és a pénzügyi közvetítõk felé is van a lakosságnak 1200 milliárd forintnyi tartozása.

Kósa szavai után a tõzsdén is eladási hullám indult. A magyar államkötvények hozama 30-40 bázisponttal emelkedett és a csütörtök kora délutánig még erõsödõ BUX több mint 1 százalékos mínuszba került

 

Havi törlesztés

A törlesztõrészletek számítására többféle módszert alkalmaznak a hitelintézetek. Ezek közül az egyik leggyakoribb, hogy a devizaalapú hitel - jellemzõen havi gyakoriságú, devizában meghatározott - törlesztõrészletei, az adott kamatperióduson vagy ügyleti éven belül egyenlõ összegûek, azonban eltérõ devizanemben történõ teljesítés esetén a teljesítéskori devizaárfolyamtól függõen változhatnak a forintban megadott havi részletek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!