2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Porosodó diplomákForrás: RTL Hírek
Utolsó módosítás: 2010-06-08 11:08:17
Nyelvvizsga híján van, ahol az államvizsgázott hallgatók kétharmada nem tudja átvenni a diplomáját.
A Young&Partners Kommunikációs ügynökség felmérése szerint a Gábor Dénes fõiskolán a végzõsök felének nem volt nyelvvizsgája 2008-ban, a székesfehérvári Kodolányi János Fõiskolán pedig a diákok 59 százaléka kapott idõben diplomát.

Az ELTE-n négy éve a hallgatók 88 százaléka vihette haza államvizsga után a végzettséget igazoló dokumentumot, tavaly 82 százalék volt az arány. Az elemzés szerint egyes felsõoktatási intézményeknél nem számít, hogy a záróvizsga évében, vagy jóval késõbb veszik át a diplomát a hallgatók, hiszen hallgatói jogviszonyuk az abszolutórium megszerzése után megszûnik. Korábban a nyelvvizsga-bizonyítványokat legkésõbb az ezt követõ harmadik évben be kellett mutatni, az elévülési idõ viszont egy ideje megszûnt. Szabó Gábor, a Magyar Rektori Konferencia elnöke a lapnak azt mondta: a szigorítás híve, és azért is fontos lenne bevezetni a határidõt, mert az oklevél nélkül "csellengõk" súlyos adminisztrációs terhet rónak a tanintézményekre.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!