2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Káosz a gátakon?Forrás: RTL Hírek
Utolsó módosítás: 2010-06-09 09:47:10
A felsõzsolcai polgármester szerint az elõre nem látható óriási mennyiségû csapadék a legfõbb oka annak, ...
hogy több ezer embert kellett kitelepíteni az elárasztott Borsod megyei településekrõl, köztük az övékérõl is. Hétfõn Sólyom László köztársasági elnök is bírálta a védekezést, de panaszkodnak a homokzsákot pakoló rendõrök, és a vízügyesek is. Felelõsök nincsenek.

„Rendkívül sok fajta polgármesterrõl derült ki, hogy legény-e a gáton. Valakinek van veszély érzete és van ereje védekezni, van, aki nem tud dönteni” – mondta Sólyom László köztársasági elnök.

Az államfõ hétfõn Felsõzsolcán a szervezetlenségrõl és kaotikus állapotokról is beszélt.

Felsõzsolca polgármestere az egyik, akirõl a helyiek sok rosszat mondtak. Például, hogy nem lehetett elérni, amikor a települést elárasztotta a víz.

„Nem érzem magam hibásnak, mert olyan mennyiségû víz zúdult a településre, hogy még védmû kiépítésével is nehéz lett volna a megfogása” – mondta Fehér Attila, Felsõzsolca polgármestere.

Ekkora áradásra tényleg nem emlékeznek a környéken, de volt olyan település, ahol nincs ennyi kár. Azt a vízügyi szakemberek is elismerték, volt, ahol jobban és volt, ahol kevésbé készültek fel az árvízre. A területi vízügyi igazgatóság már korábban jelezte a központnak, hogy például sok helyen hiányzik a kötelezõ védelmi terv.

- Sajnos nincsenek olyan eszközök a kezükben, amivel kötelezhetnék ezeket. Ez egyszerû kérés marad az önkormányzatok vagy a polgármester felé
– De ez mit jelent?
– Nem lehet bírságolni?
– Nem” – mondta Szentiványi Árpád, a VKKi fõosztályvezetõje.

A Független Rendõr Szakszervezet szerint rossz ellátását kapnak a rendõrök, tehát õk is panaszkodnak.

„Voltak olyanok a Gyõr megyei kollégáknál, akik vasárnap este óta semmilyen vizet nem kaptak, se élelmiszert, mert valahogy elfelejtkeztek róluk” – mondta Demján Zsolt, a Független Rendõr Szakszervezet régiós elnöke.

Panaszaikkal Pintér Sándor belügyminiszterhez fordultak.

Azt, hogy hibázott-e bárki, aki részt vett a védekezés irányításában, vizsgálni fogják.

„Amennyiben bizonyossá válik, hogy a rendõrség ellátásában probléma van, akkor a védekezés után lehetséges a vizsgálat” – mondta Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivõje.

Az árvízi védekezésben jelenleg 16 ezren dolgoznak több mint 150 településen.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!