2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Alkotó tábor KörösszegapátibanForrás: Vmirjáncki József
Utolsó módosítás: 2010-06-30 09:14:30
Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttmûködési Program keretében június 21-27-e között táborozni érkezett Révrõl 20 gyermek és öt felnõtt.

A körösszegapáti gyerekek februárban voltak Rév település vendégei. Most ennek viszonzásaként egy hétig tartózkodnak a Sebes-Körös parti településen élõk Körösszegapátiban. A révi gyerekeket elkísérte Dorel Cozma polgármester és Hasas János alpolgármester is.

Különbözõ népi foglalkozások alapjait tanulják meg

Tarsoly Attila kedves szavakkal köszöntötte a vendégeket, majd Vad Erzsébet iskola igazgató – a házigazdák nevében – ismertette a várható programot. Úgy igyekeztek összeállítani, hogy a résztvevõ gyerekek különbözõ népi foglalkozások alapjait megtanulják. A hét minden napján a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapfokú Mûvészeti Iskola tanárai, valamint a településen élõ alkotók által vezetett foglalkozáson vehetnek részt az apáti gyerekekkel közösen.

Megismerkednek Körösszegapátival


Közben megismerkednek a településsel, meglátogatják a református és ortodox templomot, farmlátogatáson vesznek részt Körmösdpusztán. Elutaznak Debrecenbe, sétát tesznek a Nagyerdõn, megtekintik a Nagytemplomot, az Egyetemet, majd az Aquaticum Mediterrán Élményfürdõben pihennek, szórakoznak. Ellátogatnak Nyíregyházára is a Vadasparkba.

Gazdag élményekkel térnek haza


Lesz részükre táncház, sportfoglalkozás, játékos szellemi vetélkedõ, bográcsozás és végül zárásként tábortûz is. A rendezõk bíznak abban, hogy az ideutazó révi gyermekek a felnõttekkel együtt gazdag élményekkel térnek haza Körösszegapátiból.


Vmirjáncki József

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!