2012. május 22. Kedd, Júlia, Rita.
 
Ki erdőben, ki ágyban, ki kapualjbanForrás: B. K. A.
Utolsó módosítás: 2008-08-27 20:16:56
Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke a megfelelő időben és helyen, no meg persze az ideális partnerrel veszítené el ártatlanságát. Sajnos ez többnyire álom marad, hiszen általában nem ilyen körülmények között történik meg a felnőtté válás e fontos pillanata.

A valóság az, hogy az első szexuális együttlét legtöbbször a kamaszos kíváncsiság és a könnyen fellobbanó diákszerelem keveredésének következménye. Legalábbis erre utalnak azok a történetek, amelyeknek mesélői szüzességük elvesztéséről számoltak be. Egy bihari kis községben élő, jelenleg huszonéves családapa például csupán tizennégy éves volt, amikor tizenkét éves kis barátnőjével kettesben maradt annak otthonában, és ezt a kedvező alkalmat kihasználva rögtön ágyba bújtak. A fiatalember állítja, hogy a dolog annak rendje, s módja szerint zajlott, azt azonban nem tagadja, hogy nem ezt az esetet jegyzi legkellemesebb szexuális élményeként. Akárcsak az a harminc éves férfi, aki szintén tizennégy évesen esett át a tűzkeresztségen egy vele azonos korú kislánnyal. A helyszín itt is egy szülők nélkül hagyott lakás volt. Ma már megmosolyogni való emlék az a tábori sátor alatt töltött éjszaka is, ahol egy idétlen osztálytárs vette el a szüzességét egy ma már komoly, fiatal nőnek. Az első együttlétről szóló visszaemlékezések meglepően hasonlóak. A főszereplők szinte mindig tizenévesek, a helyszín pedig az üres lakáson kívül autó, erdő, park, kapualj, de templomlépcső is előfordult. Két tizenéves találkozásánál valamivel szerencséebb lehet, amikor legalább az egyik fél idősebb, tapasztaltabb. A ma már kétgyermekes vidéki fiatalasszony tizenhét évesen tapasztalta meg a gyönyört a Kutas-csatorna partján, egy nála húsz évvel idősebb nős férfival. Nem volt ugyan folytatás, de a lánynak nem maradtak olyan kellemetlen élményei, mintha egy gyakorlatlan kortársával bújt volna össze. Ugyanígy vélekedik az a fiatalember is, akit tizenhét évesen egy nála két évvel idősebb férjes asszonyka vezetett be az élet efféle rejtelmeibe. Az tehát bizonyos, hogy csak kevesen várnak az intim kapcsolattal a nászéjszakáig és a felnőttkorig. Az is biztos, hogy az elsőre mindenki nagyon jól emlékszik még hosszú évtizedek távlatából is. Ám az sem kétséges, hogy igazán jó, testet-lelket kielégítő szexuális élményhez csak két tapasztalt, szerelmes felnőtt ember juttathatja egymást. A baj csak az, hogy erre minden tizenéves tíz, tizenöt év múlva jön rá.

Hozzászólások
Beküldte: J.N.L. (2008-08-30 16:22:24)

Kedves B.K.A. Már a második,erotikával átitatott  téma ezzel a "monogrammal".

Úgy kell magam visszafogni,hogy nehogy hozzászóljak komolyabban...a témához!

Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!