A Szigeten az utolsó nagy buli előtt délben a legtöbben még javában aludtak. Ki a fűben nem messze a kukáktól, mások egy zsákszerű függőágyban és volt olyan is, aki az asztalra dőlve.
Talán a fura Barkas rádió miatt, egy óra körül felébredtek a szigetlakók. Volt aki sminkel kezdett, más különleges fürdőt vett. A legtöbben mégis azonnal enni-inni indultak.
Idén már készpénz se kellett feltétlenül a vásárláshoz. Az úgynevezett „sziget kártyával” lehetett fizetni. Ezt annyi pénzzel tölthette fel bárki, amennyivel akarta.
Az idei Szigetre még a korábbi évekhez képest is több külföldi érkezett. A szervezők adatai szerint csak minden második vendég volt magyar.
„Azzal számoltunk, hogy várhatóan lesz egy kis visszaesés a tavalyi rekord évhez képest, merthogy az embereknek elfogytak a tartalékaik. Kevesebbet tudnak most szórakozásra szánni. De nem jelentős a visszaesés, és ez mindenképpen jó jel” – mondta Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál igazgatója
A látogató rekord várhatóan nem dől meg, de vasárnapra is több tízezer embert várnak.
A Sziget utolsó napjára is maradtak még világsztár zenekarok, de az utolsó bulit beárnyékolja, hogy bizony előkerültek az esernyők és az esőkabátok, mert a meteorológusok estére nagy esőt jósolnak. A Sziget utolsó nagy fellépője a brit Muse zenekar lesz.