| Utolsó módosítás: 2010-08-19 11:40:37 |
|
Három év felügyelet alá helyezett a bíróság szerdán két 11 éves fiút, akik tavaly meg akartak erőszakolni egy nyolc éves kislányt Nagy-Britanniában.
Valószínűleg ők a legfiatalabbak a szigetország történetében, akik bekerülnek a szexuális bűnözők nyilvántartásába.

A gyerekek - akik nevét nem hozták nyilvánosságra - tavaly októberben együtt „játszottak” Hayes-ben, amikor az eset történt. Az ügyészség szerint az akkor még 10 éves fiúk olyan lakhelyük közelében lévő helyekre vitték a lányt, ahol „biztosak lehettek benne, hogy senki sem látja meg őket”, és többször bántalmazták. Az édesanyja elmondta, egy telken bukkant kislányára a fiúk társaságában, miután egy másik gyerek szólt neki, hogy a fiúk bántják őt.
A fiúk tagadták, hogy megtámadták a kislányt, míg ügyvédjük szerint mindössze csintalanságról, játékról volt szó. A bíró az ítélet indoklásában azonban más véleményen volt. „Nem tudom elfogadni, hogy ami történt, az csak játék volt, de azt igen, hogy nem voltak tudatában, hogy amit tesznek, milyen súlyos dolog” - mondta John Saunders. A bíró szerint a börtön ellentétes hatást váltana ki a gyerekeknél. „Segíteni kell nekik, hogy felfogják tettük súlyosságát. Erre a legjobb mód, ha képzett szociális munkás segítségét kapják” - tette hozzá Saunders. A bíróság végül nemi erőszak kísérletében bűnösnek találta a fiúkat, de a nemi erőszak vádja alól felmentette őket, és három éves felügyelet alá helyezte a gyerekeket.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|