2024. április 16. Kedd, Csongor.
 
Kétszer gázolt a cserbenhagyóForrás: RTL Hírek
Utolsó módosítás: 2010-08-30 11:08:46
Néhány óra különbséggel feltehetõen ugyanaz az autós okozott halálos és súlyos balesetet vasárnap hajnalban Gyõr-Moson-Sopron megyében.
Mosonmagyaróváron egy fiatal a helyszínen meghalt, mikor elütötte egy autó, majd néhány órával késõbb Dunakilitin gázoltak el egy gyalogost, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A rendõrség szerint valószínû, hogy a baleseteket ugyanaz az ámokfutó okozta.

Az út szélén gyalogolt két fiatal, mikor egyiküket elgázolta egy autó. Majd megállás nélkül továbbhajtott. A 27 éves férfi a helyszínen életét vesztette. A kocsi jobb oldali visszapillantó tükre letört a baleset következtében, így tudták azonosítani a rendõrök a jármû típusát.

Néhány órával késõbb Dunakilitin ütöttek el egy fiatalembert, aki barátjával indult haza egy szórakozóhelyrõl. Õk is az út szélén gyalogoltak, tolták a biciklijüket. A 18 éves fiúnak a lába tört el, a gyõri kórházba szállították, alig emlékszik a történtekre.

„Ott voltunk a kanyarban és arra emlékszem, hogy jön felénk a kocsi és a kocsinak a széle kapta el a lábamat és utána már a mentõben vagyok” - mondta Németh Ottó Róbert.

A száguldó autós egyik esetben sem állt meg segítséget nyújtani, vagyis cserbenhagyta a sérülteket.

„Aki balesetben megsérült személlyel találkozik, vagy akár a balesetet önmaga okozza, köteles az elsõdleges segítségnyújtásra a tõle elvárható mértékben” - mondta Perjámosi István alezredes, a Gyõr- Moson- Sopron Megyei Rendõr- fõkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetõje.

A Mosonmagyaróváron letört tükör egy ezüstszürke Ford Mondeoé volt, és a szemtanúk a második helyszínen is ugyanolyan színû és típusú autóról beszéltek. Ezét gondolják a rendõrök, hogy ugyanaz lehetett a tettes.

A rendõrség még mindig keresi azt a szürke autót, mely feltehetõen a balesetet okozta, arra figyelmeztetnek, hogy érdemes belterületen is a forgalommal szemben az út szélén gyalogolni így ugyanis könnyebben és hamarabb észrevehetõ a veszély.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!