2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Bölcsõde után új óvodát kapott KomádiForrás: B.K.A.
Utolsó módosítás: 2010-12-17 11:24:32
Egy hónapon belül a második gyermekintézményt adták át december 16-án Komádiban. A folyamatosan fejlõdõ, gyermekbarát kisváros a nem rég átadott bölcsõde után most új óvodát tudhat magáénak.

A Szent István utcai Malmi Óvodában népviseletbe öltözött ovisok fogadták a vendégeket a nagy napon, és gazdagságot jövendölõ versikével, kis ajándékkal köszöntötték az érkezõket.

Ezután Pénzes Zoltánné óvodapedagógus köszöntötte a meghívottakat. Külön
köszöntötte Dr. Vitányi István országgyûlési képviselõt, Tóth Ferenc polgármestert, és a kivitelezõk képviseletében megjelent Serdült Csabát, s a projektet fáradtságos, sokszor
idegfeszítõ munkával felügyelõ Márkus László projektmenedzsert.
Dr. Vitányi István országgyûlési képviselõ méltatta a város fejlõdését szimbolizáló intézményt, majd Tóth Ferenc polgármester ismertette a beruházás fõbb adatait, és mindenkinek megköszönte a munkálatokat. Az elhangzó ünnepi beszédeket az óvodások mûsora, a komádi Rákász Citerazenekar fellépése, az óvodai " asszonykórus" nótacsokra
színesítette. A szalag átvágása elõtt Szabóné Gergely Erzsébet intézményvezetõ köszönte meg kollégáinak az odaadó munkát, megemlítette a múltat, és példákkal támasztotta alá a beruházás szükségességét. A szalagátvágás után a régi óvoda épületének lebontása óta szekrényben õrzött zászló avatása következett. Végül a jelenlévõk megtekintették a modern,minden igényt kielégítõ intézményt. A megnyitó zárásaként az óvodások egy rövid jelenetet adtak elõ, majd egy impozáns állófogadás nyújtott kötetlen beszélgetésre lehetõséget. Az építményt remélhetõen december 20-án, hétfõn vehetik birtokba a gyerekek.
A projekt összköltsége 149 610 925 forint, melyhez az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztõ Tanács 127 155 932 forint támogatást nyújtott. Az új épület 5 csoport (földszinten 2, emeleten 3) befogadására, így optimális 25 fõs csoportokkal számolva 125 gyermek ellátására lett alkalmas.



Galéria
Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!