| Utolsó módosítás: 2010-12-22 08:48:04 |
|
Több mint száz ponton változnak a közlekedést érintő törvények januártól. Távoktatás keretében is elvégezhető lesz az elméleti KRESZ-oktatás, emellett az autósok több ponton szigorodó közúti közlekedési szabályokra, míg az autóbusszal és vonattal utazók biztonsági kamerás megfigyelésre számíthatnak. A képviselők döntése értelmében a közúti ellenőrzés során a gyorshajtás vagy a biztonsági öv használatának elmulasztása, illetve a tilos jelzésen való áthaladás és az ittas vezetés esetén is 10 ezer forinttól 300 ezer forintig terjedő helyszíni bírság szabható ki.
Bekamerázhatják a buszokat
A változtatások az autóbusz- és vasúttársaságok számára is lehetővé teszik az elektronikus biztonságtechnikai felvételek készítését a járművökön és a megállókban. A jogalkotók ettől alkalmazottaik és az utasok, valamint a vagyontárgyak és poggyászok biztonságát remélik. A jogszabályban rögzítik, hogy a szolgáltatók csak a bíróság, illetve más hatóság számára adhatják át az általuk készített felvételeket, a hatósági eljárásra ki nem kért felvételeket pedig legfeljebb három napig őrizhetik meg.
A felvételkészítés minden esetben csak akkor engedélyezett, ha a jogsértések más eszközökkel nem deríthetők fel, illetve megelőzésükre nincs más mód.
Lebontják az út menti óriásplakátokat is
A törvény emellett megtiltja mindenféle reklámhordozó elhelyezését a közutak közvetlen környezetében, illetve a lakott területen kívül az úttest mellett is. A tilalom utóbb esetben csak a négy négyzetméternél kisebb reklámtáblákra valamint a benzinkutak cégjelzéseire és a közlekedés biztonságát szolgáló közérdekű tájékoztatásokra nem vonatkozik.
A képviselők döntése értelmében a közúti ellenőrzés során a gyorshajtás vagy a biztonsági öv használatának elmulasztása, illetve a tilos jelzésen való áthaladás és az ittas vezetés esetén is 10 ezer forinttól 300 ezer forintig terjedő helyszíni bírság szabható ki.
Új szabályok a repülésben és a vonatközlekedésben is
A légügyi törvény változtatásai alapján rendőrség átveheti a légiközlekedés védelmével kapcsolatos feladatokat a nyilvános repülőtér üzemben tartójától, amennyiben utóbbi nem tartja be a magyarországi és európai uniós szabályokat. A reptér üzemeltetőjének ebben az esetben meg kell fizetnie a hatóság költségeit a közbelépés után.
Hatályba léphet Riz Levente, a főváros XVII. kerületének fideszes képviselője által a zárószavazás előtt benyújtott módosítása is, amely alapján a zajgátló védőövezet által érintett településeket is be kell vonni a légiközlekedési bírság szabályozásáról, illetve felhasználásáról való döntésbe. A repülési ágazatot érintő módosítások emellett részletesebben szabályozzák a légiközlekedés védelme során szükséges képzési feltételeket is.
A törvényhozók a vasúttársaságok működési feltételeire is kitérnek, például előírják, hogy a turistavasutak valamint a sífelvonók és a saját célú vasúti pályahálózat működtetőinek nem kell külön vasútbiztonsági engedélyt beszerezniük.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|