2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Közösségépítés és élethosszig tanulásForrás: dehir
Utolsó módosítás: 2011-01-16 10:21:13
Létavértes és Derecske közösen nyújtott be pályázatot közmûvelõdési feladatok ellátására, melynek keretében önerõ nélküli, százmillió forint támogatásban részesültek. A pályázat eddigi eredményeirõl Derecskén a Mûvelõdési Központ és Könyvtár igazgatója, Dr. Fülepné Sipos Ilona Eszter számolt be.

A program célja a gyermek- és ifjúsági korosztály bevonása a nem formális és informális tanulás szolgálatába, végsõ soron építõ közösségek létrehozása, valamint felkészítése az egész életen át tartó tanulásra – részletezte az igazgatónõ.

Erre alapozva szakköröket és táborokat szerveztek, különös tekintettel a hátrányos helyzetû diákokra. Külön erénye a projektnek, hogy fogyatékos személyeket is bevontak, részükre szövés- és kerámiaszakkört vezettek. A kilenc szakkör úgyszólván a közmûvelõdés valamennyi szegmensét lefedte, hiszen volt kézmûves-, színjátszó-, fotó-, néptánc-, szûrrátét-, sakk-, grafikai szakkör is, 146 gyermek és fiatal részvételével, akik közül senki sem morzsolódott le – emelte ki Fülepné.

Az elmúlt év nyarán nyolc tábort is szerveztek 200 gyermek részvételével, akiknek egyedüli kikapcsolódást jelentettek ezek a táborok. Szintén tavaly nyáron két grafikai mûvésztelepet – Derecskén és Konyáron – tudtak lebonyolítani a pályázatnak köszönhetõen. A program keretében még eszközbeszerzésre is jutott 4,7 millió forint összegben – egészítette ki az igazgatónõ, aki elmondta még, a foglalkozásokba bevont pedagógusok és szülõk is elégedetten nyilatkoztak az elmúlt 18 hónap eredményeirõl.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!