2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Megjutalmazták a jó tanuló és jó sportoló diákokatForrás: murakoziistvan.hu
Utolsó módosítás: 2011-02-07 13:09:44
Jó tanuló és jól sportoló diákokat jutalmazott a megyei önkormányzat és a megyei diáksport szövetség a Megyeháza Árpád-termében.

A száz diákot, felkészítõ tanárukat, szülõket, a frissen megválasztott megyei közgyûlési elnök, Bodó Sándor köszöntötte, aki jó érzéssel tett eleget a meghívásnak, hiszen maga is tanárember volt, s örömmel ismerte fel egykori kollégáit a megjelentek közt. A jelenlévõk kapcsán kiemelte: a sport rendre, fegyelemre, tartásra nevel, ám eredményt elérni csak szívós munkával lehet. Arra intette a most kitüntetetteket, hogy ne felejtsenek el köszönetet mondani szüleiknek sem, mert õk azok, akik felkészülésüket a nyugodt családi háttérrel biztosítják.

Sportban_es_tanulasban_kivaloak06.jpg A jutalmazásból kiderült: 89 általános iskolás, 19 középiskolás és egy agrár egyetemista hallgató vehette át a jó tanuló – jó sportoló kitüntetést Bodó Sándortól és Kovács Zoltántól, a megyei diáksport szövetség, illetve a megyei önkormányzat oktatási, kulturális és sportbizottságának elnökétõl. A díjat a kiemelkedõ országos sporteredmény mellett általános és középiskolában 4,8, felsõoktatási intézményben 4,2 átlag feletti tanulmányi eredménnyel érdemelhették ki a fiatalok.

Berettyóújfaluból az Eötvös József Szakképzõ Intézet, a II. Rákóczi Ferenc, illetve a József Attila Általános Iskola diákjai és felkészítõ tanárai vehettek át jutalmat.

Sportban_es_tanulasban_kivaloak05.jpg Sportban_es_tanulasban_kivaloak02.jpg

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!