2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Megválasztották az év röntgenasszisztensét BerettyóújfalubanForrás: murakoziistvan.hu
Utolsó módosítás: 2011-02-17 09:56:08
Wilhelm Conrád Röntgen, a róla elnevezett röntgensugárzás feltalálója halálának napját, február 10-ét az Európai Radiológus Társaság az I. Európai Radiológiai Nap megünneplésének javasolta, melyhez 18 ország, köztük Magyarország is csatlakozott. Hazánkban ezen a napon öt helyszínen ünnepeltek, egyebek közt a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban is.

Dr. Muraközi Zoltán fõigazgató jelentõs eseménynek nevezte a kezdeményezéshez való csatlakozást, mert mint fogalmazott, ezzel az újfalui kórház is felkerült az európai radiológiai térképre. – A mai napon a radiológusokra terelõdik a figyelem, hiszen õk azok, akik nem találkoznak a beteggel, ugyanis a háttérben értékelik ki a képalkotást, miközben a betegekkel az asszisztensek foglalkoznak – taglalta a fõigazgató.

Europai_Radiologiai_Nap05.jpg Dr. Simon Éva osztályvezetõ fõorvos a radiológia elmúlt bõ száz évének történetét tekintette át. A hallgatóság megtudhatta, hogy Wilhelm Conrád 1895-ben fedezte fel a róla elnevezett röntgensugarakat, amit már a következõ évben Magyarországon is alkalmaztak a képalkotó diagnosztika érdekében. A tudós 1901-ben megkapta az elsõ fizikai Nóbel-díjat. A fõorvosnõ szerint a radiológusok mellett fontos szerep jut a röntgenasszisztenseknek, a röntgen technikusoknak, de mérnökök és informatikai háttér nélkül is elképzelhetetlen a munkájuk. A röntgensugár károsító hatása miatt fontos a sugárvédelem, erre szolgál az ólommellény, ólomsapka, ólomkesztyû.

Europai_Radiologiai_Nap06.jpg A radiológia fejlõdésében nagy lépést jelentett a CT – computer tomográfia – feltalálása, az ultrahangos, illetve a color dopler vizsgálat megjelenése. Az újfalui kórház megalakulása – 1928 – után Dr. Böszörményi Géza kezdte el a röntgenvizsgálatokat – hangzott el az elõadásban. A Gróf Tisza István Kórház óriási hiányossága a CT-készülék, ezért a bihari betegeket Debrecenbe kell irányítani. – A CT nagyon fontos lenne, mert a koponyától a combközépig 20 másodperc alatt képes átvilágítani a beteget – jelentette be a fõorvosnõ.

Europai_Radiologiai_Nap04.jpg Demokratikus szavazással a radiológiai osztály dolgozói megválasztották az év röntgenasszisztensét, Darócziné Kovács Gabriellát, aki 2004 óta dolgozik az osztályon. A tudományos ülés résztvevõi megtekintették a radiológiai osztályt, illetve azokat a posztereket, amelyek a betegek tájékoztatását szolgálják a megjelenéstõl a röntgenfelvételek elkészültéig.

 

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!