2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Kínai befektetõk ÚjfalubanForrás: http://www.murakoziistvan.hu/helyi_hirek
Utolsó módosítás: 2011-03-23 20:12:00
Megérkeztek az elsõ „kínai fecskék” Biharország fõvárosába: mintegy kétmilliárd forintból napelem és napkollektor gyártó üzemet építenek fel még az idén, mellyel elsõ körben 300, két éven belül pedig ezer embernek adnak majd munkát.

Még tavaly hozták létre azt a közös kínai-magyar kft-t, melynek többségi tulajdonosa egy kínai állampolgár, míg kisebbségi tulajdonosa Galló Ferenc berettyóújfalui vállalkozó és egy 18 éve hazánkban élõ szintén kínai férfi. A cég azért jött létre, hogy kínai beruházásokat valósítson meg Magyarországon – részletezte Galló Ferenc. Elsõ lépésként Berettyóújfaluban megvásároltak egy 9 hektárnyi külterületet, amelyen napelem és napkollektor gyártó üzemet kívánnak megépíteni. Az elõtervek már elkészültek, a tervezési fázis zajlik most, s remélik, júniusra az engedélyeztetés birtokában lesznek – sorolja az ügyvezetõ igazgató. Ha minden terveik szerint alakul, már az õsszel beindulhat a gyártás a két üzemben. A hazai piacok mellett megcélozzák a román, bolgár, szerb és horvát piacokat is.

A kétmilliárdos beruházást a magyar kormány is támogatja, mely kiemelt figyelmet fordít az ilyen fejlesztésekre, hiszen az egyik leghátrányosabb helyzetû kistérségben valósul meg, ahol igen magas - az országos átlag fölötti – a munkanélküliség.

Szerdán Újfaluban megtörtént a projekt elindulásához szükséges szerzõdések aláírása, a kínai fél pedig a beruházáshoz szükséges tõkét is a kft. rendelkezésére bocsátotta. A nyolcfõs delegációval más beruházók is érkeztek azzal a céllal, hogy a lehetséges magyarországi helyszíneket feltérképezzék. Így például számításba jöhet Kaba, Gyula és Miskolc is a kínai üzletemberek számára.

A hamarosan megvalósuló projekt elindításában nagy segítséget nyújtott Kusai Sándor nagykövet, aki Berettyóújfaluból származik.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!