2012. május 22. Kedd, Júlia, Rita.
 
NAPLÓ A MINDENNAPOKRÓLForrás: B.Kiss Andrea
Utolsó módosítás: 2009-01-15 10:47:43
JÓZANUL - Úgy látom, hogy a dinoszauruszok óta még sok-sok minden kipusztult ebből a világból. Manapság már mintha maga az EMBER is kihaló félben lenne.

Nem tévedésből írtam nagybetűvel az ember szót, az előző mondatban. Ugyanis nem fizikailag gondoltam itt a kihalásra, bár ha így haladunk, lehet, hogy sikerül majd teljesen kiirtanunk magunkat a Földről. Az ember, mint emberséges élőlény van kiveszőben. A pénz, a karrier, a jómód utáni hajsza jó táptalaj a csalásnak, hazugságnak, az egymás eltiprásának, a másik megalázásának, a családok szétrobbantásának, a valós értékek semmibe vételének. Ennek esnek áldozatul a gyerekek is.

Mert mikor merte volna megtenni egy tizen- vagy huszonéves lány mondjuk hetven-nyolcvan évvel ezelőtt, hogy egy szórakozóhelyen csacsi részegre igya magát? - Megölte volna a szégyen. És nem csak maga miatt, de a szülei miatt is, akiket tisztelt. Manapság pedig már ez a sikk. Nem arról beszélgetnek, hogy milyen jót táncoltak egy buliban, hanem hogy mennyire berúgtak. Sőt! Aggódó, a diákjaik sorsát szívükön viselő tanároktól hallottam, hogy hetedik-nyolcadik osztályos lányok már iskola időben büszkén tervezgették, milyen totál részegre fogják inni magukat majd a szünetben. Persze a szülő és a tanár intő szava nem számít, hiszen "hülye mindkettő!" A haverok, a barátnők szemében pedig az a menő csaj, aki a diszkóba nem táncolni, hanem vedelni jár. Aztán kitámolyogva az utcára, hányadékkal öntözi meg az útszéli bokrot, majd pedig reggel kijózanodva azt sem tudja, hány fiúval és mit csinált. A fiúk, férfiak egy része persze örül az ilyesminek, hiszen nem kell feleslegesen udvarolgatni, hanem egyből a lényegre térhetnek. Másnap pedig magyarázkodni sem kell, mert a másik fél semmire nem emlékszik. Így aztán olyan lányt is megkaphatnak, aki józanon szóba sem állna velük.

Nekem ez furcsa, mert még a mi diszkós korszakunk sem az ivásról szólt. Józanon is jól tudtuk érezni magunkat bármikor. A társaság volt a lényeg.

Lehet persze egymásra mutogatni, hogy ki is a felelős a gyökeres változásért: a szülő, a tanár, a szórakozóhely dolgozói, vagy egyszerűen csak a felelőtlen fiatalok. De itt sokkal összetettebb problémáról van szó. Valahol az idők során elveszett az egymás iránti tisztelet és felelősség. A gyerekek tisztelet nélkül nem hallgatnak a nekik jót akaró felnőttekre, a baráti társaságok pedig egymás iránti felelősség nélkül sodródnak a veszélyes dolgokba. Csak a következményekkel nem számol senki.

Hozzászólások
Beküldte: Szabadság (2009-01-15 10:10:45)

Minden szülőnek tudni kellene, mit lehet és mit nem a gyerekének!!!

Beküldte: Ildikó (2009-01-14 16:48:40)

Teljes mértékben egyet értek az íróval!!!!! Ezt tapasztalom én is! Nem tudok huszas éveim elején felmenni a helyi szórakozó helyekre mert ott 12-14 éves kis lányok éppen játszák a nagymenő csajt. És persze ez tetszik is a fiúknak! De vajon ilyen feleségre vágynak? Szerintem később az ilyen csajokra rá se hederítenek!

Az ivásról meg annyit, hogy én ha egész este csak rostost iszom is nagyon jól érzem magam, ja és még a gyomrom se teszem tönkre!!!!

Nagyon jó a téma!!!!

Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!