2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Egyszerûbb lett az szja-bevallásForrás: origo
Utolsó módosítás: 2009-01-16 14:03:09
Az adózási analfabéták idén könnyedén letudhatják személyi jövedelemadó-bevallási kötelezettségüket, ha nem segít a munkáltatójuk, és nincs kedvük bajlódni vele, vagy nem szeretnének pénzt áldozni szakember segítségének igénybe vételére. Aki azonban visszatérítésre számít, annak továbbra is jobb, ha a hagyományos utat választja.

Napokon belül, legkésõbb január 31-ig megérkezik a postás az idei személyi jövedelemadó-bevalláshoz szükséges vaskos csomaggal azokhoz, akik tavaly nem a munkáltatójukon keresztül, vagy elektronikus formában nyújtották be elszámolásukat. Most is három út kínálkozik a bevallási kötelezettség teljesítésére, az egyik egy teljesen új lehetõség, az egyszerûsített bevallás készítése. Ennek bevezetése Szikora János, az APEH elnöke szerint adózástörténeti szempontból kiemelkedõ eseménynek számít.

 

Az adam utódja

Az egyszerûsített bevallás a korábbi években megismert, gyakorlatilag megbukott adóhatósági adómegállapítás (adam) utódja, de a közös pont csak annyi, hogy a magánszemély adóját az APEH állapítja meg, illetve az új rendszerben csupán ajánlatot tesz rá.

Az adam esetében egy olyan bonyolult kérelemben kellett megbízni az adóhatóságot az elszámolás elkészítésével, ami még magánál az szja-bevallásnál is bonyolultabb volt, ezért nem csoda, hogy a bevezetés óta eltelt három évben a lehetséges 2-2,5 millió adózóból mindössze tízezer, illetve tavaly már csupán hatezer választotta ezt a formát.

 

Fogadást kötöttek az APEH-vezetõk

Az egyszerûsített bevalláshoz viszont csak egy 2 oldalas nyomtatványt kell eljuttatni az APEH-hez, aminek rendkívül egyszerû a kitöltése. A hivatal vezetõi egyébként fogadást kötöttek az új rendszert választók számára: Szikora János elnök rendkívül optimista, reméli, hogy megnyeri az egy üveg pezsgõt a másfélmillió fõ feletti tippjével.

A 0853-NY számú egyszerûsített bevalláshoz szükséges nyilatkozat egyik oldala a személyes adatokat, másik oldala pedig 15 kérdést tartalmaz, amelyek mellé pusztán ikszeket kell behúzni a rubrikákba. A kérdések egyebek mellett azt firtatják, hogy az adózó értékesített-e ingatlant vagy ingóságot, kapott-e nyugdíjat, illetve hogy mire kíván adókedvezményt igénybe venni.

 

Bevallási ajánlat

A kitöltött és aláírt nyilatkozatot február 16-ig kell postára adni, vagy az ügyfélkapun keresztül elektronikusan visszaküldeni. Az APEH ezután április 30-ig úgynevezett bevallási ajánlatot küld, amelyet a munkáltatói és egyéb igazolások alapján az adózónak le kell ellenõriznie. Ha minden adattal egyetért, csak aláírja a papírt, és postára adja, legkésõbb május 20-áig.

Ezen idõpontig kell teljesíteni az esetleges befizetési kötelezettséget is, de ha ennek összege 100 ezer forint alatt van, akkor - idén elõször - négyhavi részletfizetés is kérhetõ a bevalláson. Ha valamilyen adat nem stimmel, egyszerûen át kell húzni, és fölírni a saját igazolásokon szereplõ helyes összeget, ha pedig valamilyen adat nem szerepel, akkor be kell írni az üresen hagyott rubrikába. A kijavított és aláírt ajánlatot, amely már bevallásnak minõsül, szintén május 20-ig kell postázni. A korrekció megtörténtérõl az adóhivatal 30 napon belül értesítést küld.

 

Ha sürgõs a pénz, inkább szenvedjen a kitöltéssel!

Az egyszerûsített bevallás hátránya, hogy az esetlegesen visszaigényelt adót más formákhoz képest csak jóval késõbb, május 20. után tudja átutalni a hivatal, így ha valakinek sürgõsen szüksége van a visszatérítésre, jobb, ha a normál szja-bevallást választja - hangsúlyozta Szikora János. Az APEH elnöke hozzátette: elektronikus bevallás esetén már február 1-jétõl, míg papíron beadott bevallás esetén március 1-jétõl megkezdik a kiutalást, melynek határideje az elszámolás beérkeztétõl számított 30 nap.

Az egyszerûsített bevallást nem választhatják az egyéni vállalkozók, a 600 ezer forint feletti éves jövedelemmel rendelkezõ õstermelõk, és azok sem, akik egyszerûsített közteherviselési hozzájárulást (ekho) fizetnek. Értelemszerûen azok sem kérhetnek ajánlatot az adóhatóságtól, akiknek a munkáltatója vállalta a bevallás elkészítését.

 

Joghézag a munkáltatói adómegállapításnál

A munkáltatókat legkésõbb január 31-ig lehet felkérni az éves adó megállapítására, de idén is mondhatnak rá nemet. Ebben az évben elfelejtették jogszabályban rögzíteni, hogy a foglalkoztatóknak milyen határidõig kell visszautasítania a dolgozók kérését, ezért érdemes február elejéig kicsikarni a munkaügyis kollégánál a döntést, mert nemleges válasz esetén még február 16-ig választható az egyszerûsített bevallás. Ha a munkáltató ugyan vállalná az adómegállapítás elkészítését, de azt a dolgozó visszautasítja, akkor errõl ki kell töltenie egy nyilatkozatot.

A normál, 0853-as számú személyi jövedelemadó-bevallásnál újdonság, hogy már nem kell külön lapon nyilatkozni a köztartozásokról. Errõl évrõl évre nagyon sokan elfeledkeztek, így hibás bevallást adtak le.

Idén adminisztrációs okokból az adókedvezményeket meghatározott sorrendben lehet csak igénybe venni, de ez az érvényesíthetõ kedvezmény végsõ összegén nem változtat. Elsõ a lakáscélú hiteltörlesztés áthúzódó kedvezménye, ezt követi a személyi majd az alkalmi foglalkoztatás kedvezménye, az összevont adókedvezmények (például a tandíj és a biztosítás), az õstermelõi és a családi kedvezmény, végül pedig az egyéb kategóriába tartozó kedvezmények.

 

Nem lesz nyomtatványhiány

Az APEH javaslatára vezették be az egyszerûsített bevallásnál már említett négyhavi részletfizetési lehetõséget, amelyet a bevalláson lehet kérelmezni. Bevallási egységcsomagot csak azoknak postáznak, akik tavaly papíralapon nyújtották be bevallásukat. Aki szeretne, az APEH kirendeltségeken is kérhet nyomtatványt - az APEH szerint most nem lesz a tavalyihoz hasonló hiány az ügyfélszolgálatokon.

Az egyéni vállalkozóknak és áfa-fizetésre kötelezett magánszemélyeknek február 25-ig, másoknak szokás szerint május 20-ig kell postára adniuk a bevallást, illetve befizetniük az adót. Az 1+1 százalékok felajánlásának módjában nincs változás: idén benyújthatók akár boríték nélkül, a bevallással együtt, akár külön, az adóazonosítóval ellátott borítékban, vagy elektronikusan. Aki az utóbbi formát választja, azt értesítik arról is, hogy felajánlása célba ért.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!