2012. május 22. Kedd, Júlia, Rita.
 
Ragaszkodnak a hadjú-bihari települések a fürdőikhezForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2011-06-09 10:18:01
Hajdú-Bihar - Noha egy-egy kisvárosban a fürdő inkább viszi, mintsem hozza a pénzt, megyénk érintett települései kivétel nélkül ragaszkodnak ezekhez a létesítményekhez.

Van olyan vidéki gyógyfürdőnk, ahol minden egy forint bevételre két forint kiadás jut, és olyan is, ahol a múltbeli veszteség helyet a jövőben nyereséget remélnek. Igaz, ehhez fejlesztettek.

 

Megterhelő a fürdő fenntartása, de vállalják

 

- Polgáron 1979-ben létesült a fürdő, melynek költségeihez (téglajegyek formájában) az itt lakók is hozzájárultak. Ezért nem pusztán anyagi, hanem érzelmi kérdés is a fenntartása – mondta el a Naplónak Hágen József, a városgondnokság vezetője. Hozzátette, hogy bár megterhelő a fenntartása, de vállalják. Szavai szerint a működtetés kapcsán haszonról nem lehet beszélni, de arra törekszenek, hogy a különböző szolgáltatások révén legalább nullszaldósak legyenek. Polgáron egyébként tavaly 16-17 millió forint volt a fürdő bevétele, és nagyjából ennyire rúgtak a kiadásaik is. Látogatottságban idén szeretnék átlépni a 20 ezres álomhatárt.” A kis strandoknak általában iszonyatos a költségük és kevés a bevételük. A megyében egymást érik a gyógyfürdők, így a látogatói szám is eloszlik. Ráadásul sokaknak erre már nem telik. Nálunk például a vendégszám inkább csak hét végén éri el vagy haladja meg a kapacitást, hétköznapokon alatta marad. Mindezek együttesen vezettek oda, hogy tavaly a fürdő kiadásai kétszeresen meghaladták a bevételeit” – tudtuk meg Kalmár Zoltántól, a városgazdálkodási kft. ügyvezetőjétől. A városban lassan elkészül a vadonatúj fedett fürdőkomplexum, amitől a látogatottság és a bevételek érzékelhető emelkedését remélik.

 

Tudatos fejlesztés az újfalui fürdőben

 

A csegei strand kapcsán Orbán Sándor, a kommunális szolgáltató szervezet vezetője számokat ugyan nem említett, de annyit elmondott, hogy ők is a nullszaldós üzemeltetésre törekszenek. – Nálunk ivóvíz nem hígítja a termálvizet, talán ezért a sok visszajáró vendég.

 


 

Berettyóújfaluban a közelmúltban fejeződött be az a 340 millió forintos fürdőfejlesztés, amitől sokat remélnek a szakemberek. Bondár Sándor, az üzemeltető Herpály Team Kft. ügyvezetője arról beszélt, éppen azért kellett fejleszteni, hogy a létesítmény a jövőben eltartsa magát. Míg korábban az uszodával együtt az éves veszteség 20-25 millió forint volt, idén már nem számítanak ráfizetésre – értesültünk tőle.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!