2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
470 hektárnyi génmódosított kukorica Hajdú-BiharbanForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2011-07-11 09:50:27
Hajdú-Bihar - 470 hektárnyi kukorica kitárcsázására kényszerültek hajdú-bihari gazdák, miután kiderült, hogy a növények génmódosított vetõmagból keltek ki.

Az elõzetes becslések szerint a kár több százmillió forint, amit azonban a fajtagazda és importõr õsszel teljes egészében megtérít számukra. “A Pioneer nevû cég a múlt héten arról tájékoztatott minket, hogy a Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal határozata értelmében mind a 470 hektáron meg kell semmisíteni a tõlük vásároltkukoricát, miután kiderült, hogy a növények génmódosítással szennyezettvetõmagból keltek ki. Ezt követõen villámgyorsan egyeztettünk az általunk integrált gazdákkal, valamint a hatósággal, és gyakorlatilag két nap alatt mind a 470 hektáron betárcsáztattuk a talajba a kukoricát.

 

Virágzás elõtt meg kellett semmisíteni a kukorica ültetvényt

 

Fontos volt, hogy a beavatkozásra még a virágzás megkezdése elõtt kerüljön sor, ellenkezõ esetben ugyanis a kukorica táblák 400 méteres vonzáskörzetében több növényt is meg kellett volna semmisíteni” – mondta el a Naplónak Vaszkó László, az integrátor Agri-Corn Kft. ügyvezetõ igazgatója.

 

A kukorica okozta százmilliós kárt az importõr megtéríti

 

 

Bagamértól Váncsodig féltucatnyi hajdú-bihari település határában fellelhetõ volt az a génmódosított kukorica (összesen 470 hektáron), melynek megsemmisítését a Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal a napokban határozatban rendelte el. Már meg is történt…

- Aki a kukoricát tovább feldolgozza (márpedig a mi cégünk ilyen), annak különösen fontos, hogy Magyarország GMO-mentes legyen. Ezért, miután az importõrtõl megkaptuk az értesítést arról, hogy a tõle vásárolt, génmódosítással szennyezett vetõmagból kelt kukoricát mind a 470 hektáron még a virágzás elõtt meg kell semmisíteni, a gazdákkal és a hatósággal közösen azonnal intézkedtünk. Megtörtént a zöldleltár, felmértük, hogy mégis mennyi lehet a kár, majd pedig jöttek a gépek és a teljes területen betárcsázták a talajba a kukoricát – tájékoztatta a Naplót az egyik érintett kukoricatábla szélén Vaszkó László, a mintegy húsz termelõt integráló Agri-Corn Kft. ügyvezetõje. A szakember elmondta azt is, hogy a kár az elõzetes becslések szerint több százmillió forint, amit azonban az importõr az õsz folyamán száz százalékban kifizet majd a gazdálkodóknak.

Nem várták meg az engedélyt az OMMI-tõl

 

Kérdésünkre, hogy miként fordulhatott elõ a példátlan eset, Vaszkó László elmondta: Vetõmag Magyarországon csak az OMMI engedélyével kerülhet forgalomba, ezúttal azonban az importõr nem várta meg az engedélyt. “Jóhiszemûen azt gondolták, hogy úgyis negatív lesz a minta, és eladták nekünk az árut. Hibáztak, de amennyiben tényleg az utolsó fillérig megtérítik az érintett gazdálkodók kárát, a bizalmunk töretlen feléjük” – jelentette ki az ismert agrárvállalkozó. Vaszkó László szerint azért volt fontos, hogy még a virágzás megkezdése elõtt betárcsázzák a kukoricát, mert a virágzás megkezdése után 400 méteres körzetben más növényeket is meg kellett volna semmisíteni. Így viszont “csak” az érintett állomány esett áldozatul, más kultúrákat nem háborgattak.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!