| Utolsó módosítás: 2011-07-15 14:21:27 |
|
Címkék: Bihari hírek, Csökmő, templom, templomgomb, titok, régi pénzek, polgármester, lelkész, javítás, üveg, henger
Titokzatos pillanatokban volt részem július 6-án. Kicsit olyan érzés volt az egész, mintha hirtelen belecsöppentem volna egy kalandregénybe. Mindez a templom udvarán történt délelőtt tíz órakor. Előtte negyedórával hívott a tiszteletes asszony, hogy ha érdekel a dolog, akkor menjek át. Persze, hogy érdekelt. Vittem magammal könyvtáros kolléganőmet is, hiszen a régmúlt dolgaival szakmájából kifolyólag ő is szívesen foglalkozik. Ott volt még községünk polgármestere, Varga József, az alpolgármester, Tóth Ferenc, Csökmő legidősebb férfi lakosa, Kovács József, valamint a templom felújítását végző munkások. És természetesen jelen volt Kiss István lelkész és felesége, Kiss Ibolya.
Mindenki kíváncsian, kutató pillantásokkal figyelte, amint a felújítás alatt álló templomunk gömbjében talált két bádog henger tartalma napvilágra került. Mindkét henger egy-egy nagyobb méretű gyógyszertári üveget rejtett. Először csak annyit láttunk, hogy újságpapírok vannak az üvegekben. Aztán kiderült, hogy az újságok 1927-ből származnak. Miután nagy nehezen sikerült kinyitni a viasszal, parafával, majd gipsszel (vagy valami hozzá hasonló hófehér, kemény anyaggal) lezárt palackokat, és óvatosan, két ujjal tekergetve kihalászni a benne lévő papírokat, mindenki ámulatba esett.
Az egyik üvegben régi pénzérmék, bankók voltak. Akadt közöttük ezüstpénz, krajcár, pengő. Némelyik érme még 1848-ban készült. A másik üvegben gyönyörű kézírással írt papírosokra bukkantunk. Az írásokból megtudhattuk, hogy a trianoni döntés milyen fájdalmasan érintette őket. Leírták, milyen nehéz az életük 1927-ben. Az akkori Csökmőről is alapos helyzetjelentést hagytak hátra. Hátborzongató, és torokszorító volt olvasni a nekünk címzett üzeneteket, amiket 84 évvel ezelőtt helyeztek bele a templom gombjába. Fölöttébb érdekes volt az is, hogy az iratokból kiderült, polgármesterünk nagyapja is részt vett a jövőnek írt üzenetek elkészítésében, de bizonyára nem is gondolta, hogy több mint nyolcvan évtized múlva az unokája fogja kibontogatni a jól bezárt üvegeket.
Az egyik levél így kezdődik: " Élő halandók! Kedves Utódaink! A siralmas mélységből kiáltunk hozzátok, hisszük, hogy már boldogabb nemzedékhez! A siralmas mélységben érezzük nemzeti létünket, a Trianoni béke által megcsonkított határok között és szintén úgy a megtépázott lelki és erkölcsi élet terén, a négy évig (1914-1918) tartott szörnyen öldöklő világháború gyászos következménye gyanánt. "
Hálás vagyok Istennek, hogy ott lehettem azon a rendkívüli eseményen, ami csak keveseknek adatik meg egy emberöltő alatt.
A hengereket teljes tartalmukkal együtt visszahelyezik majd a mesterek a templom gombjába, kiegészítve egy harmadik hengerrel, amiben a mai Csökmőről lesz néhány adat az utókornak. Hátha nyolcvan-száz év múlva újra rátalálnak majd unokáink, dédunokáink, és nekik is ugyanolyan kuriózum lesz a hátrahagyott üzenet, mint nekünk. A fennmaradt iratok tartalmát - terveink szerint - folytatásokban közölni fogjuk a Csökmői Mozaik hasábjain.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|