2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Festõi környezetben folytatódik a versenyfutásForrás: origo
Utolsó módosítás: 2008-09-05 13:53:01
Címkék: Sport, Forma-1, autó
A hétvégén rendezik a Forma-1 idei 13. futamát a belgiumi Spa-Francorchamps pályán, ami minden eddiginél nagyobb izgalmakat tartogat.A pilóták nagy többbségének kedvenc pályáján ugyanis Lewis Hamilton, valamint a Ferrari pilótapárosa, Felipe Massa és a belgiumi kiskirály, Kimi Räikkönen is nyerni akar.

A Spa-Franchorchamps versenypályát a világ egyik legnépszerûbb aszfaltcsíkjaként tartják számon a pilóták és a szurkolók körében egyaránt. A Belga Nagydíj pedig a kezdetektõl szerepel a kalendáriumban, és kisebb megszakításokkal végig benne is volt a naptárban, és Zolder, illetve Nivelles is adott otthont a versenynek. Spa-Francorchamps-ban 1950. és 1970. között, majd 1985-tõl rendeznek futamot. A Forma-1-es világbajnoki sorozatból eddig mindössze hatszor maradt ki a Belga Nagydíj.

Az elsõ belga versenyre, amely még nem volt része a Forma-1-es világbajnokságnak, 1925-ben került sor a spa-francorchamps-i pályán, utóbbi 1921-ben épült, ám 1924-ig csak motorversenyeknek adott otthont. A betoncsíkot többször is átépítették, hogy biztonságosabb legyen.

Utoljára a 2007-es nagydíj elõtt végeztek el kisebb módosításokat, többek között a célegyenes hosszát növelték meg, de a bokszutca bejáratán is alakítottak. Az idei verseny elõtt elterjedt a hír, hogy jövõre lényegesen megváltozik a betoncsík vonalvezetése és lerövidítenék azt, ám ezt a pálya vezetõsége cáfolta.

Jelenleg a pálya 7004 méter hosszú, a pilóták egy kört több mint 104 másodperc alatt tesznek meg. A verseny alatt negyvennégyszer kell körbemenniük a sofõröknek a szintkülönbségekben bõvelkedõ betoncsíkon. Utóbbi külön megterhelést is jelent számukra, ennek ellenére szinte kivétel nélkül mundegyik pilóta rajong a helyszínért.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!