| Utolsó módosítás: 2009-01-22 16:01:15 |
|
TOLVAJNAK MÁR A SÍRKŐ SE SZENT - Elképesztő hírekről számolt be egyik ismerősöm ma délután. Arról, hogy Komádiban lopják a sírköveket a temetőből. Hát, ez aztán már mindennek a teteje, gondolhatják a jó ízlésű emberek. Ám úgy látszik, vannak, akikből a pénz utáni legyőzhetetlen vágy kiölt minden jó érzést. Ők már nem csak az élőket, de a holtakat sem restek meglopni. Ismerősöm elmesélte, hogy elhunyt szerettük sírhelyéről valaki szakszerűen levágta a fekete márvány sírkövet. S mint tudomása van róla, nem velük történt meg először ez az eset. A komádi temetőből már korábban is vittek el sírkövet, ami érdekes módon szintén fekete márvány volt. Bizonyára nem véletlenül.
Nos, a történet mindenképpen elgondolkodtató. Mert tegyük fel, hogy anyagilag nehéz helyzetben lévő, a lelkiismereti kérdésekre nem sokat adó személy az elkövető, aki társaival együtt ezt a módját választotta a pénzszerzésnek. (Mert ugyebár a józan ész azt diktálja, hogy egy márványkővel senki sem boldogul egyedül.) Az éjszaka leple alatt elvégzik ezt a könnyűnek egyáltalán nem mondható műveletet, aztán elviszik egy sírköveshez eladni a márványt. A sírköves gondolom örül, hogy potom pénzért hozzájuthat az anyaghoz, amiért ő a megrendelőktől természetesen elkéri majd a rendes árat. Épp ezért úgy tesz, mintha nem lenne tudomása arról, hogy lopott anyagot vásárolt meg holmi tolvajbandától.
Ennél már talán csak az a még felháborítóbb, ha esetleg épp a sírköves bízott meg valakit azzal, hogy szerezzen számára sírkövet, amit ő majd lecsiszol, és máris újra hasznosíthat. Így lesz a kis befektetésből nagy haszon ebben a nehéz gazdasági helyzetben.
Beküldte: Kati (2009-01-23 16:46:10)
Tényleg felháborító! Hol van már az emberi méltóság... Én még azon is nagyon felháborodtam, hogy falunkban tyúkot, disznót, disznótorst lopnak. Tényleg nehéz időket élünk, de ezt nem lenne szabad megengedni magunknak. Mégiscsak emberek lennénk, nem?
Beküldte: Ildikó (2009-01-22 16:28:22)
Ez már felháborító! Akkor inkább a táblákat lopják! De a sírköveket! Elmebeteg mind!!!!!!!!
Beküldte: Lilaköd (2009-01-22 16:04:53)
Amindenit! Törném el a kezét mindegyiknek, amelyik ilyet csinál.
|