A bűncselekmény elkövetése közben a gépkocsi tulajdonosa meglátta, mire a helyszínről elmenekült, de a fényképezőgépet futás közben eldobta. Az elkövető megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2011. október 01. és október 03.-a közötti időszakban további 11 gépkocsi ajtaját feszítette fel Berettyóújfaluterületén, majd a gépkocsikból különböző értéktárgyakat tulajdonított el, melyek nem kerültek elő. Ezen értéktárgyak felkutatása, a sértettek beazonosítása a további nyomozás tárgyát képezik.
A férfi megalapozottan gyanúsítható 8 rendbeli lopás vétség, 1 rendbeli lopás vétség kísérlet, valamint 2 rendbeli lopás bűntett elkövetésével. A férfi már öt alkalommal volt büntetve, jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban ellene. A gyanúsítottal szemben ez év május végén fejeztek be nyomozást vádemelési javaslattal, ugyanis 8 rendbeli gépkocsi feltöréssel volt megalapozottan gyanúsítható, mely bűncselekményeket ugyancsak Berettyóújfalu területén követett el.
A férfit a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság rendőrei őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Vesztett a kártyán, megtámadta az ellenfelét
Ugyancsak tegnap indítottak eljárást két csökmői férfival szemben, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy tegnap este kártyajátékot játszottak Csökmő egyik vendéglőjében és miután egy férfi elnyert tőlük kb. 2000 Ft-ot, majd távozott a vendéglőből, a két férfi utána ment, és a vendéglőtől kb. 1 kilométerre megtámadták. Az egyik férfi hátulról nyakon ütötte, majd miután elesett a másik fejbe rúgta, majd rátérdeltek és ököllel fejen ütötték. A bántalmazás közben fejenként 10 ezer forint átadását követelték a sértettől, majd miután az nem adta át a pénzét, átkutatták a ruházatát, a pénzt azonban nem találták meg.
Miután abbahagyták a bántalmazását a sértett felállt, és eltudott szaladni egy ismerőséhez, ahonnan értesítette a rendőrséget. A bántalmazás miatt a férfinak orrcsontja eltört, 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
A fentiek alapján mindkét személy megalapozottan gyanúsítható 1 rendbeli rablás bűntett kísérlet, és 1 rendbeli súlyos testi sértés bűntett elkövetésével.
A két elkövetőt a berettyóújfalui rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezik az előzetes letartóztatásukat.