2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Munka törvénykönyve: kiverte a biztosítékot a kormány új tervezeteForrás: hirposta.hu
Utolsó módosítás: 2011-10-28 12:23:27
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége tiltakozik az új Munka törvénykönyv tervezete ellen, amit a kormány érdemi egyeztetés nélkül terjesztett a törvényhozás elé - közölte az szakszervezet pénteken.

Közleményük szerint azért is tiltakoznak, mert a rugalmasság álszentsége szabad kezet ad a munkáltatóknak a foglalkoztatásban, alávetett és megalázó helyzetbe hozva a munkavállalókat, "törvényi úton" csökkenti a kereseteket a mûszakpótlékok átírásával, a túlmunka díjazásának meg nem fizetésével, az átlagkereset távolléti díjjal való helyettesítésével.
Az Autonómok tiltakoznak az ellen is, hogy a tervezet alapján jogellenes munkáltatói felmondás esetén, az elhúzódó peres eljárások után nem köteles a munkáltató a teljes kárt megtéríteni, továbbá a tervezet önkényes munkáltatói döntésekre ad lehetõséget az éves szabadság kiadásánál.

A szakszervezet szerint az új Munka törvénykönyvében a kormány érdekvédelem nélküli helyzetbe akarja kényszeríteni a munkavállalókat a szakszervezeti munka feltételeinek lenullázásával, a javaslat durván támadja a kollektív szerzõdéseket, amelyek alappillérei a munkavállalói érdekvédelemnek és jogvédelemnek.

Az új Munka törvénykönyv tervezetét nem merte vállalni a kormányzat nyílt tárgyalásokon, aminek meg is lett az eredménye. A zárt ajtók mögötti látszattárgyalások nem vezettek eredményre, hiszen a résztvevõk egymásnak is ellentmondva "értékelték az eredményét".

A találkozók lezárása után egy héten át, még az ott jelenlévõk sem tudták mit tartalmaz a tervezet, csak találgatások és bizonytalan nyilatkozatok láttak napvilágot - írja közleményében a szakszervezeti szövetség.

Az új Munka törvénykönyv újabb tiltakozásokat válthat ki, amelyek túlléphetnek a munka világának határain, és akár a társadalmi békétlenséghez is vezethetnek, mindezért csakis a kormányt terheli a felelõsség - közölte az Autonóm szakszervezeti szövetség.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!