2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Tízszeres árkülönbség a magyar lakásárakbanForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2011-11-11 14:31:20
  Budapest, 2011. november 10., csütörtök (MTI) – A lakásárak 2008-tól 2011 elsõ félévéig nominálisan közel 12 százalékkal csökkentek, s az elsõ félévi átlagárak alapján több mint tízszeres eltérés van az árakban országos szinten – állapítja meg az OTP Jelzálogbank felmérése.  

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatalos forgalmi adatbázisára támaszkodó elemzés alapján az OTP Jelzálogbank szerint a lakáspiac fõ indikátorok eddig megismert, idei évre vonatkozó statisztikái alapján 2011 mélypontot jelent. A forgalom, az építési és használatba vételi engedélyek száma, az árak, a hitelezés volumene és a hitelportfólió minõségi összetétele sokéves, akár évtizedes minimumon áll. Az idei év a bajba jutott hitelesek megmentését célzó programok bevezetésérõl szólt, amelyek hatása egyelõre nem mérhetõ, ugyanakkor összességében bizakodásra adnak okot, hogy jövõre elindulhat a kilábalás.

Az OTP Értéktérkép címen kiadott elemzés szerint a legdrágább lakás Budapest elsõ kerületében cserélt gazdát négyzetméterenként 589 ezer forintért, Pesten pedig az V. kerületben 357 ezer forint volt egy négyzetméter ára. A fõvárosban egy négyzetméter átlagára nem változott számottevõen: 2010 végén az átlag 262 ezer volt, most 256 ezer forint.

Ugyanakkor öt kistérségben – a bodrogközi, a sarkadi, az encsi, a jánoshalmai és a lengyeltóti – az átlagár nem éri el az 50 ezer forintot.

A lakásingatlanokra kötött ügyletek száma 2010 elsõ félévéhez képest az elsõ félévben 21 százalékkal csökkent, ezen belül Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 46, Fejér megyében pedig 40 százalék volt a visszaesés aránya.

Az elemzés megállapítja, hogy az értékesítési céllal épített társasházi lakások száma tovább csökken, de a kereslet élénkülését mutatja, hogy az idén 181 projekt valósulhat meg. Igaz, a beruházók kockázatkerülését jól mutatja az, hogy drasztikusan csökken a beruházások mérete.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!