- Idén nyáron újabb ötéves ciklusra, egyhangúan választotta meg a város képviselõ testülete intézményvezetõnek. Minek tulajdonítja ezt a személye iránt megnyilvánuló bizalmat?

- Nagy örömömre szolgált ez a tény. Biztattak és bizalmat kaptam. 1983 óta itt dolgozom, 1992 óta vagyok vezetõ, az összevont intézménynek elõbb egy évig megbízott, majd 2006-tól pedig kinevezett vezetõje voltam. Az elmúlt hat év alatt sikerült olyan szervezeti kultúrát kiépíteni, amely biztosítja a gyermekek egészséges környezetben történõ nevelését – a családokkal együttmûködve. A közvetlen és közvetett sikeres partneri viszony folytatására is kaptam lehetõséget, ami a gyermekek, a szülõk, a fenntartó, a társintézmények, a szakmai és szakszolgálatok kapcsolatában valósult meg. A pályázatomban annak a magas színvonalú szakmai munkának a folytatását, illetve azon munka feltételeinek a megteremtését tûztem ki célul, amely az intézményekben folyik és folytatódni is fog.

- Mindig is óvónõnek készült?

- Mindig. Már egészen kicsi koromban pedagógus szerettem volna lenni. A játékaimban mindig tanító néni voltam. Végül úgy éreztem, hogy a 3-7 éves korosztály áll hozzám a legközelebb, és itt ragadtam le.

- Irigylésre méltó az a kiegyensúlyozottság, optimizmus, derû, ami Önbõl árad, bárhol jelenik is meg. Mindig ilyen elégedett?

- Mint mindenki másnak, nekem is vannak problémáim. Az, hogy ez nem látszik rajtam, azt jelenti, hogy keresnem kell a megoldást, amit többé-kevésbé meg is találok. Az optimizmusom abból fakad, hogy eredendõen bízom az emberekben, a segítõkészségükben, a jobbító szándékukban. Arra törekszem, hogy problémafeltáró- és megoldó kapcsolatot alakítsak ki környezetemben.

- Intézményvezetõként nincs saját csoportja. Nem hiányoznak a gyerekek?

- Való igaz, saját csoportom nincs, ám minden nap bemegyek a csoportokba, mert igazán ott töltõdöm fel. A gyerekek õszinte szeretete, érdeklõdése, a belõlük áradó jókedv, a játék, a kis titkuknak a megismerése engem is örömmel tölt el.

- Mutassa be az egész város óvodás korú gyermekeit felölelõ intézményt!

- Összesen hét tagintézmény tartozik a Vass Jenõ Óvodához és Bölcsõdéhez, melybõl hat óvoda, egy pedig bölcsõde. 18 óvodai és 4 bölcsõdei csoportunk van. Elõbbiekben 481 gyermek, utóbbiakban 47 kisgyermek van. Nagy intézmény vagyunk, mutatja ezt a dolgozói létszám is: a 68 felnõttbõl 37 óvodapedagógus, 9 kisgyermeknevelõ, 18 dajka, 3 kisegítõ alkalmazott és egy adminisztrátor végzi feladatát. A 37 óvodapedagógusból 20 szakvizsgával rendelkezik. Nagyon innovatív, érdeklõdõ közösség a miénk, ami azt jelenti, hogy az új pedagógiai módszereket alkalmazzák is a napi munkájukban. Ezt alá tudom támasztani azzal, hogy részt veszünk különbözõ pályázatokban, például a most befejezõdött „Átmenet az óvodából az iskolába” munkacsoportban (hat fõ), a „Minõségfejlesztés Biharban” munkacsoportban (3 fõ), a „Mérésértékelés” munkacsoportban (2 fõ), a „Kompetenciaalapú nevelés” munkacsoportban (3 fõ), illetve az „Identitásra nevelés” munkacsoportban (2fõ). Pályázott az intézmény referenciaintézményi címre, amit meg is kaptunk. Ez azt jelenti, hogy olyan szakmai munka folyik nálunk, amely a többi intézmény számára mintaértékû. Ezt egy külsõ szakértõkbõl álló bizottság állapította meg, amire nagyon büszkék vagyunk, s várjuk a programunk iránt érdeklõdõ pedagógusokat, akik ezt a szakmai munkát elméleti és gyakorlati síkon ismerhetik meg nálunk.

- Hogyan foglalná össze röviden az intézményükben folyó óvodai program célját és feladatát?

- Óvodai tevékenységünk során az a célunk, hogy nyitott, bátor, kezdeményezõ, testben, lélekben boldog, kiegyensúlyozott gyerekeket neveljünk, akik sikeresen illeszkednek be az iskolai közösségbe. Ehhez olyan ingergazdag környezetet igyekszünk biztosítani, amelyben a felzárkóztatás és a tehetséggondozás lehetõsége is adott. Ezért sikeresen pályáztunk a „Tehetségpont” címre, amelyet augusztusban meg is kaptunk, s most azon dolgozunk, hogy a tehetségígéreteknek még több lehetõséget tudjunk biztosítani kreativitásuk fejlesztéséhez. Tagintézményeink közül többen Zöldóvodák, Vöröskeresztes Bázisóvodák, a bölcsõde pedig gyakorló intézménye a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Felnõttképzési Karának, illetve a Bessenyei György Szakközépiskolának. Az ott gyakorlaton részt vevõk a bölcsõdei dolgozóktól sajátíthatják el hivatásuk alapjait. Mindemellett egyik óvodánk is a már említett szakközépiskola gyakorló intézménye.

- Az elmondattak alapján úgy tûnik, minden személyi és tárgyi feltétel adott a pedagógiai program sikeres megvalósításához.

- A személyi feltételek valóban megvannak, s bízom abban, hogy az új köznevelési törvény nem módosítja hátrányosan a meglévõ személyi állományt. Az óvoda fenntartója – várhatóan – továbbra is az önkormányzat marad, amely lehetõségeihez képest eddig is támogatta az intézményt, biztosítva a dologi-tárgyi feltételeket. Természetesen, mindig van újabb igény, hiszen már csak egy intézmény nem újult meg az elmúlt hat év során, ez pedig a székhely óvoda, a Radnóti utcán. Az önkormányzattal közösen keressük a pályázati lehetõségeket az óvoda újjáépítésére, bõvítésére, az optimálisabb feltételek megteremtése, az esélyegyenlõség érvényesülése érdekében. A már említett innovációs program sikeres megvalósítása miatt is kellene több csoportszoba, tornaszoba, fejlesztõ szoba, közösségi tér, a sajátos nevelési igényû gyermekek részére pedig kisebb létszámú csoport indítására lenne szükség.

- E felelõsségteljes munkája mellett még egy civil szervezetnek, a Bihari Népmûvészeti Egyesületnek is az elnöke. Milyen indíttatásból, hogyan került oda?

- Ez is gyermekkoromra vezethetõ vissza. A hagyományokhoz való kötõdésembe úgyszólván beleszülettem. Szüleim nagycsaládosok voltak, édesanyámék tizenketten voltak testvérek! Számunkra a mindennapok velejárója volt a népdaléneklés, a citerázás, a szövés, az unokatestvérekkel való közös játék, a mesék, történetek hallgatása a nagyszülõktõl, a nagy disznótorok, a jeles napok megünneplése. Mindez szervesen kötõdött késõbb az óvoda világához, hiszen a népmesék, népdalok, játékok megismertetése az óvodáskorú gyermekekkel, természetes volt részemrõl. Pedagógusként pedig elvégeztem a felsõfokú népi játék szakoktatói tanfolyamot, szövés szakon. Az egyesületnek pedig megalakulása – 1993 – óta elnöke vagyok. A térségben élõ, kézmûvesség iránt érdeklõdõ pedagógusokat, mestereket fogjuk össze, a még élõ vagy már feledésbe merült hagyományok továbbélése érdekében. A mestereknek kiállítást, zsûrizést szervezünk, biztatjuk õket a megmérettetésre, a népi iparmûvész cím elnyerésére. Az egyesület 136 tagja azon dolgozik, hogy önzetlenül adja át ismereteit a felnövekvõ nemzedéknek – különbözõ alkotó táborokban, de itt, az óvodákban is. Általános tapasztalat, hogy a gyerekek nagyon szeretnek nemezelni, gyertyát mártani, gyöngyöt fûzni, fonaljátékokat készíteni.

- Ha már a különbözõ nemzedékeknél tartunk: kikkel könnyebb bánni, a gyerekekkel vagy a felnõttekkel?

- Nem teszek különbséget, hiszen a személyiség tisztelete, elfogadása ugyanúgy fontos a gyermeknél, mint a felnõttnél. Tiszteletben tartom érzelmeiket, érdeklõdésüket, megismerési vágyukat. Számomra továbbra is a gyermekek mindenekfölött álló érdeke a fontos.

- Ezt a szerteágazó, felelõsségteljes munkát hogyan tolerálja a család?

- Ezt a munkát csak a család támogatásával, megértésével lehet végezni. Teljes embert kíván, sok idõt igénylõ munka az enyém. Elfoglaltságomat férjem megérti, hiszen az õ vállalkozói tevékenysége is sok idõt igényel. Gyermekeink már önálló életet élnek, mindketten családosak, most várjuk második unokánkat.

Kép és szöveg: Nyírõ Gizella