2012. május 22. Kedd, Júlia, Rita.
 
Idegenben játszanak futsalosainkForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2011-11-20 16:36:05
Futsal – Múlt heti, Nagykátával szemben aratott nagyarányú, 16–2-es győzelmének köszönhetően az élre ugrott a Mezei-Vill, tehát a berettyóújfaluiak az első hely birtokában várják a hétfőn este fél nyolckor kezdődő Üllő FC Cső-Montage elleni meccsüket.

Az üllőiek az eddigi kilenc fordulóban kétszer tudtak győzni, két döntetlent értek el, illetve ötször vereséget szenvedtek, mérlegük a kilencedik helyre elég. Idegenben amúgy is jól megy Turzó József tanítványainak, így nagy valószínűséggel ezúttal sem okoz majd gondot elhozni a három pontot, pláne egy gyengébb kvalitású csapat ellen.

Amennyiben ezt a találkozót is behúzza az MVFC, már egy fordulóval az ősz vége előtt megszerezheti a bajnokság első etapjának bajnoki címét. Az újfaluiak szempontjából is fontos találkozót rendeznek még a tizedik körben, hiszen egy igazi rangadó keretében a második helyezett Colorspectrum Aramis csap össze a jelenlegi bronzérmes Vasas 1988 Déli Futsal csapatával.

 

A Rubeola jön

 

Ugyancsak távol az otthonától mérkőzik meg ellenfelével a DEAC Armada Futsal, a debreceniek Csömörön, a Rubeola vendégeként lépnek parkettre. A hétfőn 20.30-tól kezdődő összecsapáson két, a legutóbbi körben csalódott együttes feszül egymásnak, ugyanis a hazaiak a Haladástól szenvedtek 8-3-mas vereséget, a DEAC-nak pedig a bajnoki cím védője, a Rába ETO húzta el a nótáját a Hódosban. A tabellán nyolcadik pozícióban áll az Armada, a 13 pontos hajdúságiak két hellyel előzik meg a hét egységet gyűjtött Rubeola FC Csömört.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!