2012. május 22. Kedd, Júlia, Rita.
 
A végére „leült” az Újfalu lelkesedéseForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2011-11-22 15:07:54
Futsal - A nyertes első félidő után végül döntetlennel kellett megelégednie az MVFC-nek.

Pesten vendégszerepelt az éllovas Mezei-Vill FC a férfi futsal NB I. 10. fordulójában – az újfaluiak az Üllő FC Cső-Montage csapatával csaptak össze. A hajdúságiak ellenfele meglehetősen felemás mérleggel rendelkezik az idei bajnokságban: szerepel a listán csúfos vereség, de meglepetés győzelem is, ilyen páldául az ezt megelőző, azaz a kilencedik körben, az akkor még éllovas Aramis felett aratott diadal.

Szívós ellenfél

Hamar előnybe került a BerettyóújfaluMichelzinho vette be az üllőiek kapuját a második, majd a harmadik percben, a gyors gólok letaglózták a hazaiakat, akik „szóhoz sem juottak” az első félidőben. Aztán a suünetet követően magára talált az Üllő, a fővárosiak nem hogy behozták lemaradásukat, a 36. minutumban át is vették a vezetést. Nagy István mentette meg a Mezei-Vill „becsületét”, aki a lefújás előtt két perccel egyenlített ki, ezzel beállítva a 3–3-as végeredményt.

Turzó József alakulata a döntetlen ellenére továbbra is vezeti a pontvadászatot, azonban az előny immár nem olyan megnyugtató, hiszen a Colorspectrum Aramis csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a második helyre.

HBN–SZADÓ

 

Üllő FC Cső-Montage–MVFC Berettyóújfalu 3-3 (0-2)

Üllő. Vezette: Kömpf Gy., Solymosi A., Futó T.

 

Cső-Montage: Reveland Z. – Szalay G., Magyar T., Simon Zs.t, Krizbai Gy. Cserék: Mezőfalvi L., Bánfalvi B., Simon Á., Lantos I., Takács G., Erdős P., Wimmer B. Edző: Tóth Miklós.

MVFC: Tihanyi Cs. – Lovas N., Michelzinho, Trencsényi J., Nagy I. Cserék: Pallai G., Da Silva Mendes L., Nagy T., Nagy R., Kolompár Zs., Póta B., Gál I. Edző: Turzó József.

Gólszerzők: Michelzinho 2 (2., 3. p.), Takács M. (33. p.), Krizbai Gy. (33. p.), Simon Á. (36. p.), Nagy I. (38. p.).

Sárga lap: Krizbai Gy. (2. p.), Michelzinho (36. p.).

Piros lap: Lovas N. (40. p.).

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!