| Utolsó módosítás: 2011-12-04 19:04:18 |
|
Körösszakál - Nincs gyors megoldás. Egyelőre az sem tisztázott, mi lesz a soktízmilliós tartozással.
Kikapcsolták a gázt a körösszakáli iskolában – írtuk a múlt héten – mert a működtető önkormányaztok nem tudták kiegyenlíteni a számlát. A gyerekek azótaszolgálati lakásban és a napközi ebédlőjében tanulnak. Dr. Latorcai Csaba, a nemzetiségi ügyekért felelős államtitkár pénteken a településen tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy előzetes egyeztetéseik alapján az Országos Román Kisebbségi önkormányzat kész átvállalni az iskola működtetését. Samók Gyulától, Körösszakál polgármesterétől úgy tudjuk, az iskolát jelenleg társulásban működtető önkormányzatok (Szakál mellett Bedő és Körösnagyharsány) számára is elfogadható ez a megoldás. Azt viszont nem szeretnék, hogy a rajtuk kívüli ok miatt felhalmozott (60-70 milliós) tartozás a nyakukon maradjon. Ez megbénítaná a mobilizálható vagyonnal nem rendelkező települések életét.
Latorcai Csabának természetesen felvetették, hogy az állam számos intézményt vett át a megyéktől százmilliós tartozásokkal együtt, nem volna igazságos, hogy a nemzetiségiekkel hátrányos kivételt tegyenek. Samók Gyula emlékeztett, hogy aromán-magyar vegyesbizottságban 2002-ben született megállapodás szerint a román tannyelvű iskolák 2009-ig minden évben megkapták a nemzetiségi kiegészítő támogatást, de 2010-ben a várhatónál 12 millióval, 2011-ben 32 millióval kaptak kevesebbet, miközben már mind a nyolc évfolyamon oktatnak román nyelven is.
Az államtitkár-helyettes ígéretet tett rá, hogy a részletek megtárgyalására egy héten belül visszatérnek. Elmondta egyúttal, hogy tanév közben nem lehet fenntartót váltani, s, hogy mégis megtehessék, módosítani kell a nemzetiségek jogairól szóló törvényt. A javaslatot már be is nyújtották. Számításai szerint a nemzetiségi önkormányzat leghamarabb január közepétől működtetheti az iskolát. Addig agyerekek az átmeneti helyeken tanulnak, illetve, a decemberi hét végi tanítási napok beiktatása eredményeként a téli szünetet elnyújthatják január közepéig.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|