| Utolsó módosítás: 2012-01-07 16:01:39 |
|
Futsal. Megkezdődik hétfőn a férfi élvonalbeli futsalbajnokság következő felvonása, az alapszakasz tavaszi idénye. Az MVFC Berettyóújfalu remek helyzetből várhatja a bajnokság folytatását, hiszen őszi teljesítményének köszönhetően a tabella élén telelt.
A Mezei-Villnél decemberben is csak az ünnepek alatt pihentek, egyébként készültek a csapatra váró feladatokra. – Nem volt semmi gond a felkészüléssel, mindenki egészséges, bár kissé fáradt, hiszen keményebb munkát végeztünk, ami a hosszú távú célok érdekében volt szükséges – árulta el a Napló érdeklődésére Turzó József, az MVFC vezetőedzője. Hozzátette, a hétfői első mérkőzésen azért nem lesz probléma ezzel. A téli szünetben két játékos érkezett Berettyóújfaluba, Togoi Victor, valamint fél évre az Armadától kölcsönbe Szécsi Barna. Szintén ketten távoztak: Póta Balázs és Nagy Roland.
Idegenbeli rangadók
A korábban szalagszakadást szenvedett két játékos közül Nagy Tamás – aki a szezon végén már pályára léphetett – egyelőre napi egy edzésen vesz részt, mivel az izomzata a vártnál kissé lassabban fejlődik, Rábl János pedig ugyancsak a csapattal tréningezik. Közülük Nagy már szerepelhet meccseken, Ráblnak azonban egyelőre nem engedték az orvosok a játékot – tudtuk meg Turzó Józseftől. A szakember a célokról szólva elmondta: szeretnének az első négy helyezett között maradni, ami nem lesz könnyű feladat. – A Colorspectrum Aramis a két ünnep között is edzett, nagyon szeretnének már bajnoki döntőt játszani, és ennek érdekében mindent megtesznek. A Rába ETO megőrizné bajnoki címét, a Barcelonából igazolt edzőt, s eddig egy – portugál válogatott – játékos érkezett Győrbe. Ez a két együttes a fő riválisunk, s szeretnénk felvenni velük a versenyt. Ugyanakkor a tavasz jóval nehezebbnek ígérkezik, mint amilyen az ősz volt – figyelmeztetett Turzó József. – Az összes rangadót idegenben játsszuk. Itthon eddig százszázalékos a teljesítményünk, idegenben azonban veszítettünk pontokat.
Készségszinten
A fiatal mester folytatta azt a munkát, amelyet nyáron megkezdett az alakulatnál, s mint megjegyezte, a taktikai sémába illő játékosokat igazoltak a szünetben. – Remélem, a sok elvégzett munka eredménye minőségi fejlődés lesz, és sokkal eredményesebbekké válunk. Bízom benne, hogy a játékosok készségszintre emelik mindazt, amit eddig gyakoroltunk. A gárda a rajt előtti utolsó héten napi két – a hét végén már csak napi egy – edzéssel készül a pontvadászat következő szakaszára, s mint kiderült, kiváló a hangulat a csapatnál. – Jót tett az, hogy az első helyen töltöttük a telet, s ráadásul a két érkező játékos is ismerős volt az együttesnek. Hétfőn a tabella ötödik helyén álló Gödöllői Bikák alakulata látogat a bihari városba. – Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, Gödöllőn sok a rutinos, volt válogatott játékos, s a tőlünk télen távozó Nagy Roland is őket erősíti immár. Az utolsó fordulóban pedig megszorították az Aramist is. Ennek ellenére természetesen szeretnénk nyerni, remélem, bizonyítjuk, hogy jobbak vagyunk – bizakodott Turzó József.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|