2012. május 22. Kedd, Júlia, Rita.
 
Leiskolázták a Boszorkányokat az újfalui lányokForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2012-01-17 10:21:20
Futsal - Szép győzelemmel kezdte a 2012-es esztendőt az MVFC Berettyóújfalu női futsalcsapata. A bihari lányok a Szegedi Boszorkányokat látták vendégül a hét végén a Pálfi István Rendezvénycsarnokban a bajnokság tizedik fordulójában, és simán, 5–0-ra diadalmaskodtak a vendégek felett.

 

Mindvégig a hazaiak uralták a találkozót, rögtön a mérkőzés elején megszerezve a vezetést. Az első játékrészben azonban már nem született több gól, miközben többször is a kapufát találta el a labda. A második félidő közepén két góllal is növelte előnyét a bihari gárda – a szegediek csak kapufáig jutottak –, a hajrá pedig egészen parádésra sikerült, hiszen az utolsó percekben még kétszer voltak eredményesek Pallai Gábor vezetőedző tanítványai, így 5–0-ra győztek a berettyóújfaluiak. A Mezei-Vill legközelebb szombaton a Miskolci Szabadidőközpont otthonában lép pályára. A csapattal kapcsolatos hír még, hogy a Vesta együtteséből érkezett két mezőnyjátékoson – Farkas Éván és Hóbel Tímeán – kívül egy kapussal is erősítettek. Papp Gyöngyvér előző alakulata éppen a szombati ellenfél, a Miskolci Szabadidőközpont volt.

 

MVFC Berettyóújfalu–Szegedi AK Boszorkányok 5–0 (1–0)

Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok, vezette: Kövér T., Szűcs L., Szabó F. Sz.

MVFC: Deczki – Farkas, Füredi, Tóth A., Roza. Cserék: Sallai, Heidt, Oláh, Erős, Hóbel, Pozsgai. Edző: Pallai Gábor.

Boszorkányok: Horváth – Hódi, Zimányi Kovács, Baksa, Pirót. Cserék: Sipos, Szalai, Németh, Miklós, Lipták. Edző: Szél István.

Gólszerzők: Farkas (3. perc), Oláh (30. p.), Tóth A. (31. p.), Roza (35. p.), Heidt (39. p.).

Sárga lap: Oláh (29. p.).

 

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!