2024. április 16. Kedd, Csongor.
 
A tanteremben szexelt két diák a szeghalmi általános iskolában Forrás: beol
Utolsó módosítás: 2009-02-24 11:59:18
  Iskolaidõben, tanítási órán egy üres osztályteremben élt beteljesült szerelmi életet egy 13 éves, hatodik osztályos diáklány és egy 16 éves, nyolcadik osztályos fiú Szeghalmon a Tildy Zoltán Általános Iskolában - tájékoztattak helyi informátoraink.

A történet híre futótûzként terjedt el az iskolában, mi több a városban, hiszen az iskolai pásztoróra résztvevõi a "boldog együttlét" után még dicsekedtek is barátaiknak a történtekrõl.

- Én úgy tudom, hogy Csabi nem ment be kémiaórára, Dia pedig a tesióráról lógott be a rajz szakterembe és ott történt meg az eset. Csabi kisegítõs, Dia meg mindig kacérkodik a fiúkkal, kavart már másokkal, így a Janszival is. A szóbeszéd szerint a barátnõi közül már többnek volt dolga fiúval - fogalmazta meg diákos õszinteséggel egy tinilány.

Estébe csavarodik az idõ, amikor Újtelepen a vasúti átjárótól nem messze megszólítok három fiatalt. Ahogy az V. utcát említem, sokat sejtetõen mosolyodnak el majd az egyikük kajánul kiböki: -Hova fajultak a mai gyerekek, már az iskolában is szexelnek-.

Rögvest arról kérdezem, honnan és mit tud az esetrõl. Annyit tesz hozzá, hogyne tudná, hiszen az unokatestvérét Ivettet is meghallgatták a rendõrök, mert valamilyen szinten õ is érintett a dologban.

Hogy is volt azzal a nadrággal?

- A nadrágért jött? - szegezi nekem a kérdést Klaudia édesanyja, Irma.
- Dia (így ismerik Klaudiát a településen - a szerk.) lányom kedden nem sokkal 13 óra után tért haza s rögvest átöltözött. Levette a sárga - mint utóbb kiderült szennyes - térdnadrágját s bedobta a mosógépbe. Nekem nem tûnt fel különösebben... Szerdán délután sírva jött haza s akkor mondta el, hogy Csabi megerõszakolta. Azonnal mentünk a rendõrségre - fújta egyszuszra az édesanya.

Közben szemlesütve de mosolyogva tér be a szobába a koránál fejlettebb Klaudia is. 
- Tesiórán egy másik osztállyal s két tanárral voltunk kint és hógolyóztunk. Én az osztályteremig valóban szabad akaratomból mentem, de onnan Csabi behúzott s már Ivett sem tudott segíteni nekem, mert Dávid is ott volt. Én tiltakoztam, egyszer a bokájába rúgtam, de õ levette a nadrágomat és aztán megtörtént a szex. De más nem történt. Utána elmondtam Irénkének, aki elõtt nem idegen a fiútéma - elevenítette fel a történteket a 13 éves kamaszlány.

Cigányok vagyunk, de nem hülye barbárok

-A másik családdal együtt voltunk bent az igazgató úrnál, s nõgyógyásznál is jártunk. Esemény utáni tablettát is bevett a kislyány, nehogy nõni kezdjen a ház eleje... Cigányok vagyunk, de nem hülye barbárok. Nem szedtem össze az izompacsirta bátyáimat és nem mentünk ki ítélkezni. A hatóságokra, a törvényre bízzuk a dolgot- tudatta az édesanya.

-Saját magától jött be Dia. Se nem sikítozott, se nem rugdalózott. Csókolóztunk majd saját magától vette le a nadrágját. A padon kezdtük el s utána õ javasolta, hogy én üljek a székre és úgy folytassuk - adta elõ Töviskes-majorban lévõ otthonukban a tizenhat esztendõs, szõke, vékony alkatú Csabi.

- Méghogy nem bántották. A fiam kollégista és szerda délután a kollégium igazgatója hozta haza, mert a lány rokonai közül ketten bent jártak és bántalmazták - vette át a szót a fia tettére cseppet sem büszke édesanya.

- Valóban nem mentem be a kémia órára, de az eset után visszatértem. Zsuzsika néninek azt mondtam, hogy én is hógolyózni voltam. Aztán az osztályfõnökömtõl Tündike nénitõl megkérdeztem, hogy lehet terhes valaki - ismerte el a fiatalember.

- Ej Csabi fiam, csinálsz te nekem annyi ideget! - szidta a fiát a hazatérõ édesapa. S nem vitatva fia bûnösségét azt is felvetette, hogy a kislány is hibás. Így fogalmazott: "Szemit szúrják, nem állják?"

Az iskola igazgatóját megdöbbentették a történtek

Fekete Lászlót, a szeghalmi Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény igazgatóját megdöbbentették az iskolában történtek. Az iskola vezetése amint tudomást szerzett a dologról, minden részletre kiterjedõen kivizsgálta a történteket.
A tények megismerését követõen azonnal tájékoztatták az esetrõl a két diák szüleit, a családsegítõ szolgálat munkatársait, a fenntartó önkormányzatot és a Szeghalmi Rendõrkapitányságot is.
Szalai Zoltán alezredes, a Szeghalmi Rendõrkapitányság vezetõje az esettel összefüggésben annyit közölt: büntetõeljárás keretében vizsgálják a történteket.

Hozzászólások
Beküldte: Edkó (2009-02-28 15:02:02)

Felháboritó,hogy mit müvelnek!és kérdezem,hogy megint kik voltak?milyen "nemzetiségüek" magyar,vagy CIGÁNY?Nem kel csodálkozni,hogy egyre jobban kialakul a FAJGYÜLÕLET.De nekik joguk van mindenhez pfff

Beküldte: J.N.L. (2009-02-27 18:04:44)

Miért nem különítik el a szellemi fogyatékosokat ???? Ezeknek a gyerekeknek,már a szüleit is el kellett volna egymástól különíteni,hogy ne szaporodhassanak!!! Ja...vagy,hogy jogukban áll???

Egy frászt áll a jogukban!!! Már ivarérett kor küszöbén kellene vizsgálni,hogy mentálisan alkalmas-e

gyermek nevelésre!! Aki nem találtatik alkalmasnak...annak elkötni pete,vagy ondó vezetékét,hogy még véletlenül sem következhessen be,olyan tragédia,hogy szellemi fogyatékos gyermek szülessen!

Még kis százalékban így is elõfordulna!!! Gondoljunk bele,hogy 14-éves korban megvizsgálják a gyerekeket,hogy egészségügyi szempontból alkalmasak -e valamilyen szakmára.Kõkeményen kiszûrik a színtévesztõket,meg az egyébb "genetikai fogyatékosokat" és eltanácsolják bizonyos szakmáktól stb. A "legfontosabb hívatásra" való alkalmasságot senki nem vizsgálja aGYERMEK NEMZÉS a legfontosabb hívatás!!! Pl.annak a szeghalmi kislánynak az édesanyját nem ismerem..csak az eltakart arcal adott interjuból következtetek,hogy a PÁV.1-en nem menne át !!

Tehát autót soha nem vezethetne!!! Gyermeket csinálhatott!!!

Beküldte: Evettke (2009-02-27 13:12:54)

Ha a szemét szúrta volna, azt biztos nem engedi a "kislány"!

Beküldte: Lilaköd (2009-02-26 22:33:39)

Micsoda sztori! Egy kis kefélés, és a suli bekerül a hírekbe.

Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!