Az Index hírportál szerda este arról számolt be, hogy kompromisszumot kötött a kormány a bankszövetséggel az árfolyamrögzítés feltételeirõl. Mint írták, a legfontosabb újdonság, hogy a kedvezmény azoknak járna, akik 20 millió forintos vagy kisebb devizahitelt vettek fel svájci frankban, euróban vagy japán jenben.

Giró-Szász András kormányszóvivõ csütörtök reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc címû mûsorában ezzel kapcsolatban kifejtette: a kabinet és a Magyar Bankszövetség korábbi megállapodása egy olyan limitet határozott meg, amely a lakás értéke alapján határozta meg azok körét, akik igénybe vehetik az árfolyamgátat.

A Fidesz azonban javaslatot tett arra, hogy ne a lakás, hanem a hitel értékéhez kössék a rögzítés igénybevételének lehetõségét. Indítványuk szerint az élhetett volna az árfolyamrögzítéssel, akinek a felvételkori hitelösszege nem haladja meg a 30 millió forintot.

A mostani egyeztetések eredményeként ez az összeg 20 millió forintra változott - közölte a kormányszóvivõ. Giró-Szász András tájékoztatott arról is, hogy a közszférában dolgozók soron kívül, hamarabb vehetik majd igénybe az árfolyamgátat.