2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Lángoktól az akasztott emberig mindent - Interjú Krucsó Róbert tûzoltóvalForrás: B.Kiss Andrea
Utolsó módosítás: 2009-03-11 09:45:17
Már a kicsi gyerekek is ismerik a tûzoltókat, hiszen sok mesének, versnek kedvelt figurái õk. Aztán amikor beszélget az ember egy tûzoltóval, akkor kiderül, hogy milyen keveset tudunk róluk. Nem is sejtjük, hogy a nagy tûzoltásokon túl még milyen esetekhez kell rohanniuk, hogy ember vagy állat életet, esetleg értéket mentsenek. Nem gondolunk bele, hogy õk azok, akik a balesetben összeroncsolódott autókból kiszedik a beszorult holttesteket, vagy kiemelik a kútba ugrott öngyilkost, és még sorolhatnám. Épp ezért ültem le beszélgetni egy tûzoltóval, hogy megmutassam ennek a szép, önfeláldozó foglalkozásnak azt az oldalát, amirõl csak azok tudnak igazán beszélni, akiknek errõl szól az életük. Mint például a komádi származású, jelenleg Csökmõn élõ Krucsó Róbert.

- Mi szükséges ahhoz, hogy valaki tûzoltó lehessen?

- Minimum középfokú végzettség, és egy alapfokú tûzoltóiskola. Ez egy négy hónapos tanfolyam, ami általában megyeszékhelyeken van. Ezen kívül egy komoly orvosi vizsgálaton kell részt venni, ahol tetõtõl talpig megvizsgálják a jelentkezõt. Továbbá egy olyan fizikai felmérõt végeztetnek vele, ahol például 2000 métert kell lefutni 9 perc alatt, vagy 30 fekvõtámaszt megcsinálni 30 másodperc alatt. Részt kell venni boncoláson, próbára teszik például kötélen ereszkedésben, bezárják egy szûk, sötét helyre, hogy kiszûrjék a fóbiákat. Ezek után általában a jelentkezõk kis százalékát veszik csak fel. Tanfolyam után még meg kell szerezni valamilyen képesítést, például feszítõvágóhoz, láncfûrészhez, szivattyú áramfejlesztõhöz.

- Korhatárhoz kötött-e?

- 18 évesnél nem lehet fiatalabb, de 35 évesnél nem lehet idõsebb egy kezdõ tûzoltó. Viszont aki már állományban van, azt majd csak 55 éves korában nyugdíjazzák.

- Te mióta vagy tûzoltó, és miért épp ezt a foglalkozást választottad?

- Huszonkét éves múltam akkor, amikor hazajöttem Dániából, ahol mezõgazdasági tanulmányokat folytattam. Akkor hallottam, hogy Komádiban indul a tûzoltóság, jelentkeztem, és megfeleltem a feltételeknek. Így aztán Komádiban dolgoztam egészen 2008. februárig. Attól kezdve a szeghalmi tûzoltóságnál vagyok hivatásos tûzoltó.

- Hányan dolgoznak egy tûzoltó parancsnokságnál, és milyen beosztások vannak?

- Változó. Nincs két egyforma sem. Sok mindentõl függ a létszám. Például a mûködési területtõl, a felszereltségtõl, és még sorolhatnám. Minden tûzoltóságnál van parancsnok, parancsnok helyettes, szolgálat parancsnok, gépkocsivezetõ, híradóügyeletes, és a vonulós tûzoltók.

- Hogyan zajlik egy tûzoltó átlagos napja, amikor nincs riasztás?

- Huszonnégy órás szolgálatban vagyunk, amit negyvennyolc óra pihenés követ. A szolgálati idõ fél nyolckor kezdõdik a váltással. Ilyenkor a szolgálatot átvevõ csapat ellenõrzi az eszközöket, elkéri az információkat az elõzõ csapattól, hogy mi történt, mire kell figyelni. Ezután reggelizés, majd tizenegy óráig elméleti oktatás következik. Az oktatáson az új dolgokról � például új eszközök, autók mûködésérõl, veszélyes anyagokról, szerelésrõl, munkavédelemrõl � hallunk. Majd kiosztják a délutáni munkát. Általában az eszközök karbantartása a feladat. Amit csak tudunk, mi magunk szerelünk, javítunk. Ebéd után gyakorlati foglalkozás következik. Négytõl elmegy a fõnökség, aztán sportolunk. Focizunk, kondizunk. Este hattól általában tévét nézünk, internetezünk. Tíztõl van pihenõ reggel 6-ig. Akkor körlet takarítás következik, majd átadjuk a szolgálatot a váltásnak. Csütörtökönként a mûködési területen helyismereti foglalkozások vannak. Megnézzük, hogy egy-egy helyen hol találhatók a gázcsapok, ellenõrizzük a tûzcsapot, és ehhez hasonlók. Szombatonként van a körletben nagytakarítás, amit szintén az állomány tagjai végeznek. A vasárnap szabad, persze csak laktanyán belül.

- És mi történik, amikor riasztást kaptok?

- Ha riasztás van, akkor borul az elõbb elmondott napirend. A híradó ügyeletes veszi fel a riasztást, majd jelet ad az állománynak. Ilyenkor bármit is csinálunk, azt azonnal abba kell hagyni, és 2 percen belül (éjszaka is) felöltözve el kell indulni a helyszínre.

- Mi van akkor, ha nem valós esethez hívnak benneteket?

- Ha gyanús a hívás, akkor természetesen visszahívjuk, de ez szerencsére ritkán fordul elõ.

- Milyen esetekhez hívnak benneteket?

- Kül- és beltéri tûzeseteken kívül, légi-, vízi-, vasúti- és közúti balesetekhez, amikor a mentõsök nem tudják kiszedni a sérültet a roncsok közül. Kútba esett és akasztott emberekhez egyaránt. Belvíz, és árvíz védelemben részt veszünk. De volt rá példa, hogy egész apróságokért is riasztottak bennünket. Például egy bagoly lógott a villanyoszlopon, és azt kellett leszednünk. Vagy a kutya feje beszorult valahová. Élõ ló a szennyvíz aknában. Felsorolhatatlan, mi mindenhez kihívnak minket, és mindenért ki is kell vonulnunk. A szabály, hogy elsõ az emberélet, aztán az értékek, javak. Fõként az élõ állatok. Úgy kell menteni, hogy a lehetõ legkisebb kárt okozzuk. Ez néha bizony nagyon nehéz.

- Mi a legnehezebb és legegyszerûbb tûzoltói feladat?

- Ez attól függ, hogy ki hány éve tûzoltó. A kezdõk apróbb ügyeknél is idegesebbek. Aki pedig már régóta dolgozik a szakmában, az már szerez annyi rutint, hogy nem izgul. Én is ideges voltam az elsõ szolgálati napomon, amikor ráadásul riasztást kaptunk egy lakástûzhöz. Mert az iskolában ugyan elméletben megtanuljuk a dolgokat, de egész más ezt gyakorlatban is alkalmazni. Ráadásul minden eset különbözõ, tehát minden alkalommal másképp kell hozzálátni a teendõkhöz.

- Említetted, hogy riasztáskor azonnal indulnotok kell. Hogyan tudjátok akkor megbeszélni, hogy ki mit csináljon a helyszínen?

- A híradó ügyeletes folyamatos kapcsolatot tart a helyszínnel, ezért õ már tudja, hogy mi a helyzet, mekkora a baj. Az adatok alapján � ha szükséges- már menet közben tudjuk riasztani a többi szervet. Amíg kiérünk a helyszínre, folyamatosan kapjuk az információt, ezért már a kocsiban ki tudjuk osztani a feladatokat.

- Van-e olyan eset, ami nagyon megrázó számodra?

- Nincs. Mint mondtam, a jelentkezéskor részt kell venni egy boncoláson is. Aztán évente vannak gyakorlatok, ahol ellenõrzik, hogy kitõl mit várhatnak el. A parancsnok tudja, hogy kit hová küldhet, ki mit bír elviselni akár fizikailag, akár pszichésen. Ez egy csapatmunka, ahol megvan, hogy ki mihez ért jobban, vagy mit szeret jobban csinálni.

- Volt-e olyan, hogy az életed forgott veszélyben?

- Egyszer Komádiban a konyhán megdõlt a kémény. Ki kellett mennünk visszabontani. Négyen vonultunk ki, és én mentem fel a tetõre. Munka közben egyszer csak rám dõlt az egész kémény, de szerencsére megúsztam kisebb-nagyobb horzsolásokkal. Aztán Zsadányban is volt egy emlékezetes esetem, amikor lakástüzet oltottunk. Épp az utómunkálatokat végeztük, amikor a konyhából beléptem a szobába, s mögöttem a konyha mennyezete egészben leszakadt. Ez is végzõdhetett volna tragikusan.

- Van-e legemlékezetesebb tûzeset, ahol jelen voltál?

- Évente körülbelül negyven közúti balesetnél, és húsz lakástûznél veszek részt a munkában. Természetesen vannak kiemelkedõbb esetek. Egyszer Komádiban kora délután jelzés érkezett. Kettes fokozatú, ami azt jelenti, hogy két tûzoltó fecskendõt (kocsit) vezényelnek a helyszínre. A bejelentés szerint az autószerelõ mûhely teljes terjedelmében ég. Több gázpalack, oxigénpalack, dissous palack (ami nagyon veszélyes) is volt a helyiségben az autókon túl. A mûhely a lakóépülettel egyben volt. Kiérkezésünkkor egy gázpalack felrobbant, a tûz már a lakóépületet fenyegette. Elsõdlegesen a lakóépület mentésére kellett koncentrálnunk. Három munkatársammal érkeztünk a helyszínre. Menet közben felvettük a légzõkészüléket és megbeszéltük, hogy kinek mit kell tennie. Rengeteg civil figyelte az eseményeket. C és D (ezek a jelzések a tömlõ átmérõjét jelenti) sugárral avatkoztunk be. Egyikkel a lakóépületet mentettük, a másikkal a garázst oltottuk. Mikor a lángok kisebbek lettek, a palackokat kihoztuk (amelyek még ekkor is robbanás veszélyesek voltak), a PB gázokat és az oxigénpalackokat visszahûtöttük. Ekkor érkezett a másik tûzoltó fecskendõ (kocsi) Berettyóújfaluból. Õk két D sugárral dolgoztak. A tûz makacsságát mutatja, hogy még az udvaron álló autó is égett. A tûz oltása közben a dissous palack hûtése folyamatos volt. Hõkamerával megmértük a palack hõmérsékletét, veszélytelennek tûnt. Az utómunkálatok és a tûzvizsgálat során fényt derült a tûz okára, ami az autójavítások során használt hegesztés és festés egyidejû alkalmazása volt. A kár körülbelül 2 millió forint lett.

- Elmesélnél egy olyan balesetet, amire mindig emlékezni fogsz?

- Ez is Komádiban történt. Korán reggel kaptuk a riasztást, hogy egy Mercedes frontálisan ütközött egy traktorral. A személyautóban két fõ súlyosan sérült. A mentés ideje alatt a forgalmat teljesen le kellett állítani. Az egyik utas állapotos volt. Mindketten beszorultak. Csak hidraulikus feszítõvágó segítségével lehetett õket kiszabadítani. Az autót szét kellett darabolni. A sofõrt az üléssel együtt vettük ki, a kiérkezett orvos javaslatára, mert a sérülései súlyosak voltak, az arca a felismerhetetlenségig roncsolódott, valamint súlyos gerincsérülése miatt nem lehetett megmozdítani. Kétszer kellett újraéleszteni, mire stabilizálni tudták az állapotát, hogy szállítani lehessen. Mindkét utast elszállította a mentõ. Utólagos információk szerint mindketten túlélték. A traktor sofõrjének semmi baja nem lett. A vétkes sofõr a baleset után kb. fél évvel öngyilkos lett.

- Milyen eszközök, kellékek szükségesek egy-egy riasztáskor?

- A tûzoltókocsira málházunk fel mindent, amire szükség lehet. Ott mindennek meg van a helye. Több, mint kétszáz eszköz, felszerelés van a tömlõtõl egészen a légzõkészülékig. Mi tûzoltók pedig tûzálló hõvédõ ruhában, acél talpú cipõben, sisakban, kesztyûben vonulunk ki a helyszínre. Ezenkívül mindig rajtunk van a mászóöv, valamint egy olyan bontóbalta, aminek egyik oldala hegyes, másik éles. A felszereléshez tartozik még a hõálló kámzsa, amit a sisak alatt kell viselni. Szükség esetére nálunk van a légzõkészülék álarccal, ennek súlya 6-tõl 16 kg-ig terjed, és a hátunkon visszük. Télen ebben a szerelésben egyáltalán nem fázunk, nyáron viszont nagyon meleg van benne.

- Van-e olyan, hogy egy nap több riasztást is kaptok?

- Akadnak nehezebb napok. Ilyenkor elõfordul több riasztás is. A legtöbb eddig kilenc riasztás volt egy nap alatt. Ebbõl egy lakástûz, kettõ szárítótûz, egy autóbaleset, öt kisebb tûzeset (külterületen).

- Milyen pozitívumai vannak ennek a munkának?

- Izgalmas, változatos. Ezen kívül állandó tanulási lehetõséget kínál, hiszen mindig vannak új dolgok, új eszközök, amivel meg kell ismerkedni.

- És milyen negatívumai vannak?

- A negatívumai inkább a családot, a párkapcsolatot érintik, hiszen rendszeres éjszakázással jár ez a munka, illetve ha a harmadik nap (a szolgálati nap) ünnepre esik, akkor is menni kell. Olyankor nincs karácsony, szilveszter, húsvét. De én ezt már megszoktam. A hivatás legnehezebb része, amikor a kezünk között halnak meg emberek. A halálesetek legtöbbször a súlyos sérülések miatt következnek be, gyakran a gyors, szakszerû segítség ellenére is.

- Milyen szabályokat kell betartanotok?

- Reggel kötelezõ a jó megjelenés, azaz ápolt, borotvált külsõ. Jelentési kötelezettségünk van a vezetõség felé, illetve vannak bizonyos viselkedési szabályok is, amiket be kell tartani. Például tûzoltókocsiból nem szoktunk lányok után fütyörészni.

- Volt olyan, hogy féltél, iszonyodtál, undorodtál egy-egy munka során?

- Félni talán soha nem féltem, inkább izgultam bizonyos helyzetekben. Például egy égõ házból gázpalackot kihozni elég izgalmas feladat. Az ajtóban már ott várnak a kollégák egy hatalmas vízsugárral. Undort és iszonyt sem éreztem még munkám során. Egyedül a szagokat nem kedvelem, de a látvány soha nincs rám elviselhetetlen hatással.

- Egy tûzoltó sokszor kerül veszélyes helyzetbe. Gyakran van része megdöbbentõ látványban. Arányban áll-e a fizetésetek a végzett munkával?

- Nem. Az én fizetésem például még a százezret sem éri el. De azt szoktuk mondani, hogy ezt nem csupán a pénzért csináljuk. Ezt a munkát szeretni kell, mert másképp nem megy. Itt meg szeretném említeni, hogy többször voltam külföldön, tanulmányutakon. Tapasztalataim szerint máshol nagyobb tisztelet jár a tûzoltóknak, mint nálunk. Ausztriában például sokkal jobbak a körülményeik, Lengyelországban a mienkhez hasonló, Szerbiában viszont sokkal rosszabb, de anyagilag mindenhol jobban elismerik õket, mint hazánkban.

- Népszerûnek tûnik ez a foglalkozás. Sok kisfiú álma, hogy ha felnõ tûzoltó lesz. Sokan jelentkeznek a köreitekbe?

- Nem sokan. Havonta egy-két ember. Ennek valószínûleg az alulfizetettség az oka, meg azok a hatások, amik a munka során érik az embert. Ezt nem mindenki bírná. Persze sok ember azt hiszi, milyen jó nekünk. Nekik azt ajánlom, hogy próbálja ki, hogy lehet egyáltalán bejutni tûzoltónak, és meg fog változni a véleménye.

- Azt mondják, hogy a nõk is kedvelik az egyenruhásokat. Tapasztalataid szerint ez valóban így van?

- Igen. Magam is, és kollégáim is tapasztaljuk ezt a jelenséget.

- Úgy tûnik, szereted ezt a munkát. Ha újra kezdhetnéd, akkor is tûzoltó lennél?

- Igen.

 

 

Galéria
Hozzászólások
Beküldte: Titike (2009-03-19 14:05:51)

Arról, hogy részt kell venned az emberek dolgában

Akárhová menekülsz, munkába, szerepbe vagy magatartásba, az emberek nem engednek el, utánad nyúlnak, megkövetelik, hogy részt vegyél mozgalmaikban, megosszad gondjaikat, terveiket és reménységeiket, kabátod szárnyát rángatják, s megtámadnak és kitagadnak, ha elvonulsz a közös feladatok elõl. Bele kell nyugodnod - s ha mûvész vagy, gondolkozó, szemlélõdõ ember, nem könnyû ez! -, hogy az emberekkel kell tartanod. Velük kell sírnod és nevetned, s boldog és elégedett is úgy lehetsz csak, ha õk megengedik.

De az emberek - mondod te - csak egyenként felelõsségteljes, érzõ és résztvevõ emberek; tömegben olyanok, mint a csorda; a legolcsóbb jelszavak tüzelik õket, a legaljasabb vágyak feszítik a tömeg mellkasát. Hogyan vehetek részt dolgaikban, ha nem akarom, hogy lelkem kárát vallja?

Csak azt felelhetem: õrizd meg lelked szabadságát úgy, hogy igazságos maradsz. Mikor olyasmit kíván tõled a tömeg, amit lelkiismereted megtagad, tagadd meg te is kívánságukat. Mindegy, mi az ára és következménye e magatartásnak. Szolidaritásodnak határa az igazságosság. Neked is van törvényed és hatalmad, nemcsak nekik. Ez a törvény és hatalom az igazság: fejed betörhetik, de ezt a hatalmat el nem vehetik tõled.

"Márai Sándor"

Beküldte: Evettke (2009-03-12 14:40:17)

Julcsi, tökéletesen igazad van!
Ki ne kiálltsuk már õket hõsöknek, hisz ahogy már azt leírtam (a nyugdíjbavonulásukkal kapcsolatban), más is végzi a reá bizott munkát, más is lehet hasznos tagja a társadalomnak.
Az, hogy most kijöttek, eloltottak egy házot, ez a munkájuk, de lehet hogy egy-két napig semmit sem csináltak, mert nem volt mit oltani.

Beküldte: julcsi52 (2009-03-11 21:34:21)

És más nem hõs? Aki az egészségügyben végzi a munkáját!!  Naponta életeket ment õ is!!!!

Beküldte: Ildikó (2009-03-11 15:07:23)

Most olvastam végig a kommenteket! Hát nagyon elkeserítõnek találom, hogy vitatkoznak azon, hogy milyen ember is ez a Róbert! Én nem ismerem személy szerint de szerintem éppen mindegy hány barátnõje, kapcsolata van, volt, lesz , de az biztos hogy jó tûzoltó hisz nap emberek életét, vagyonát menti meg!!!!!

Mindenkinek aki ismeri inkább büszkének kellene rá lenni, mert MINDEN TÛZOLTÓ ÉS MENTÕS EGY NAGY HÕS!!!!!!!

SOK SIKERT A TOVÁBBI MUNKÁHOZ!!!

Beküldte: Lilaköd (2009-03-10 16:44:25)

Végre! Evettke és Nesta! Örömmel olvasok már valami, a cikkhez méltó társalgást is. Ezt tényleg nem tudtam én sem, és jó, hogy ilyesmire is fény derült. Köszi Nesta.

Beküldte: J.N.L. (2009-03-10 16:43:29)

nesta!!! Na,ez megint egy korrekt...TÛZOLTÓSÁGGAL összefüggõ hozzászólás!!! Megint tanultunk valamit!!! Nem bulváros!!! Hanem JÓ!! Részemrõl,csak ennyit,hogy:KÖSZÖNÖM!!

Beküldte: nesta (2009-03-10 16:27:58)

Azt én is korainak tartom, hogy 40 éves korában valaki elmenjen nyugdíjba.Viszont azt is látni kell, hogy ez elsõsorban a polgárok érdekében történik.Úgy gondolom, hogy egy mentendõ személy jobban megbízik egy 25-30 éves ereje teljében lévõ tûzoltóban, mint egy 60 évesben miközben az próbálja átsegíteni pl. a 10. emelti ablakból a magasból mentõ gépjármû mentõkosarába 30 méter magasan.Vannak olyan 55 évesek akik lepipálják a huszonéveseket, de lássuk be ez a ritkább.A te ismerõsöd valószínüleg híradó ügyeletes, ezért vonul kevesebbet élesbe.Az is egy fontos beosztás, azt is el kell látnia valakinek.Viszont, mert õ nem vonul, nem is jár veszélyességi pótlék.Ezt sem árt tudni.
A korkedvezmény egyébként csak a vonulós tûzoltókra vonatkozik.Aki irodán van, arra nem.Ez nem a tûzoltó,rendõr,katona hibája, hanem a rendszeré.Gondolom te is kihasználnád ezt a lehetõséget.Nem gondolom, hogy ez akkora probléma lenne az ország szempontából.10 országgyûlési képviselõ többet elvisz egy év alatt, mint 100 nyugdíjas tûzoltó.
Mint ahogy írtam, a 40 éves korban nyugdíjba menést én is korainak találom, de 50 éves korban indokoltnak látom egy tûzoltó nyugdíjazását.
Egyébként mondok még valamit. Csak a Hivatásos Önkormányzati Tûzoltókra vonatkoznak ezek a szabályok.Aki, mint én is Köztestületi Tûzoltóságon dolgozik még kevesebb pénzért, arra nem.Tehát ezeknél a tûzoltóságoknál nem ritka az 50-55 éves tûzoltó sem.Ugyanazt csinálják, mint a hivatásos.Csak sokkal kevesebb pénzért.A felelõség pedig ugyan akkora.
Köztestületi Tûzoltóságokat olcsóbb létrehozni,fentartani.Ezért van egyre több ilyen az országban.Na és hogy mennyivel olcsóbb?2009-ben a 110 Hivatásos Önkormányzati Tûzoltóság állami költségvetése 36,5 milliárd magyar forint.Míg a 65 Köztestületi Tûzoltóság ez évi állami költségvetése 1,5 milliárd forint.A külömbség jól érzekelhetõ.

Beküldte: Evettke (2009-03-10 14:14:57)

Tisztelem és becsülöm a tûzoltók munkáját (mostmár jobban, amikor a katasztrófavédelem is hozzájuk tartozik, igaz, hogy addig is elismetrem a tevékenységüket), de azt nem tudom elfogadni, hogy 25 éves munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnak. Minden munkakörnek meg vannak a maga veszélyei, legyen az fizikai, vagy szellemi munkás. Lassan, amikor már 65 éves korban mehet valaki nyugdíjba (ha eléri), õk meg jobb esetben már 42-45 évesen, ezt nem tartom igazságosnak, legyen az tûzoltó, rendõr, vagy katona. De ezzel nem vagyok egyedül, ismerek olyan tûzoltót, aki éles bevetésen még csak egy párszor volt (mert az ügyeleti-szolgálat ugy hozta), és már számolja az éveit.

Nézzük, hogy ezt a felvetést ki hogyan látja?

Beküldte: nesta (2009-03-10 14:00:08)

Reméljük, arra nem kerül sor!

Beküldte: J.N.L. (2009-03-10 13:56:00)

Nesta!!! Ez a beszéd!!! Korrekt!! Engem csak te menthetsz ki...ha ég a házam!!!!

Beküldte: nesta (2009-03-10 13:34:45)

Kedves hozzászólók!

Mivel magam is tûzoltó vagyok, így szakmai szemmel úgy látom, hogy ez a cikk jó.A laikusok számára jól bemutatja, hogy mirõl is szól a mi munkánk, életünk.
Több hozzászólásból is azt lehet kivenni, hogy Krucsó Róbert a magánélete miatt nem lehet jó tûzoltó.Nos, én négy évig dolgoztam egy állományban Robival.Lehet, hogy neki több barátnõje volt, mint egy átlag embernek, de ezt a munkáján soha nem lehetett észrevenni.Már magát a feltételezést sem értem.A focista Maradóna sem arról volt híres, hogy a templomba járt minden nap,mégis talán a valaha élt legjobb focista volt.
Robi a Komádi Tûzoltóságon a "C" szolgálati csoport szolgálatparancsnokaként dolgozott.A csoporton belüli kollégáitól hallottak alapján,csak a legjobbakat mondhatom róla.Szolgálatparancsnokként mindig határozott, szakmailag indokolt és megfelelõ parancsokat adott a beosztottaknak.Nem egy nagy tüzet,mûszaki-mentést vezényelt le megfelelõen.Soha senkit nem érdekelt, hogy Robi éppen hanyadik barátnõjével jár, mert a munkáját mindig tökéletesen megoldotta.Most az a baj, hogy szereti a nõket?Agyrém...
Sajnálom, hogy a hozzászólások nagyrésze nem a cikk témájához fûzõdik.Talán többet érdemelnének a TÛZOLTÓK!
Mindannyian (a tûzoltók) szívvel, lélekkel csináljuk azt amit csinálunk.Hiszünk abban, hogy becsületes munka a miénk.Ezért megyünk minden harmadik nap szolgálatba, nem a nagyon alacsony fizetésért!Ha kell nappal, ha kell éjszaka!Megyünk és mentünk, mert nekünk ez az ÉLETÜNK!

Beküldte: tollforgató (2009-03-10 11:58:01)

Kedves Olvasók, Hozzászólók!

Zárjuk már le ezt a meddõ vitát!

Gondoljatok bele, hogy ha égne a házatok, vagy egy kedves hozzátartozókat élet-halál között szenvedne egy balesetben összeroncsolódott autóban, esetleg árvíz fenyegetné az otthonotokat,...és mennének a tûzoltók (akik életük árán is menteni, segíteni próbálnak) vajon az érdekelne benneteket, hogy az a bizonyos tûzoltó milyen a magánéletben?

Ugye, hogy nem? ...Örülnétek, hogy segít.
Tartsuk hát tiszteletben ezt a munkát!

Beküldte: Lilaköd (2009-03-10 11:52:59)

J.N.L. Attól, mert nem egy asszony mellett öregszem meg, még nem vagyok "kapcsolat szörfös, erkölcsi hulla"! Vagy te tisztességesebbnek tartod, amikor valaki egy partner mellett él évtizedekig, de közben titkos szeretõket tart??????? Szerintem tisztességesebb váltani, ha nem mûködik valami. De hát ezzel nem mindenki ért egyet. Sokaknak a szent családi élet látszata mindennél fontosabb. Röhej amúgy!

A politikai álláspontom pedig épp úgy nem tartozik rád (meg másra sem), mint a magánéletem. Egyébként a szociális minisztériumtól kaptam kitüntetést, ha már annyira firtatod.:)))

Kati! Épp az a jó, ha nem tudjuk, ki rejtõzik egy loginnév mögött. Csak sajnos, vannak akik visszaélnek ezzel.

Én ehhez a témához mást már nem is írnék. Várom az újabb kedélyborzoló cikket az újságírónõtõl.:)))

Beküldte: Kati (2009-03-10 11:03:49)

Visszanyalt a fagyi.:-) Nem jól kerested a google-ban. De jó lenne tudni ki a winter meg az õszinte, mert véletlenül hasonló eredményre jutottunk.:-) Mentegetõzünk? Nem estek jól, amiket írtak ugye? Kicsit fölhúztad magad rajta, mi? Rossz érzés, bizonyára. Nem 9, hanem 35. És boldog szülinapot, hisz nemrég volt. Javaslom, nézzünk magunkba mindannyian...
Kati

Beküldte: J.N.L. (2009-03-10 10:10:29)

õszinte...  utána próbáltam nézni a "gugléban",hogy kire ugrottatok rá ilyen bõszen. Az öt féle JNL

hozzászólás közül..nem tudom milyen következtetésre jutottál! a sok jnl login név közül,hogyan következtetél a börtönviseltségre!  Aztán meg itt,a  fogyatékos "WINTER" honnan szerzi az értesüléseit! Nem tudom,hogy ki az az 50-55 év körüli ember akire ti gondoltok,de azt tudom,hogy nem sok 50 év feletti van a kis falukban akik interneteznek  fõleg a börtön viseltek közül! Azt meg fõleg nem éretem,hogy mi a problémája a 9  éves keresztlányommal???! Meg a darvakkal...fõleg!!

Amit,viszont tisztán látok az az...kedves õszinte,hogy te is egy "KAPCSOLAT SZÖRFÖS" ERKÖLCSI HULLA vagy!!! Még hogyha megírtad volna,hogy a miniszteri kitüntetésedet melyik minisztertõl kaptad,

mely erkölcsromboló tevékenységedért...azért nagyon hálás lennék!!!( Csak nem tán népmûvelés ??!)....szdsz???!!!...mszp??!!! jááááááj!

Azon gondolkodjon el minden olvasó... és hozzászóló,mielõtt még kívül álók is áldozatul esnének ennek a kis társalgásnak,hogy:ha valaki holnap, egy honlapról kölcsönvett "emilcímmel"  WINTER..vagy ÕSZINTE loginnéven beregisztrál egy vitafórumra   akkor ismerõsei beazonosíthatják azzal a hozzászólóval aki ezen az oldalon írt valamit!!?? A tervem az hogy a környezõ telepûlések ujságjainak honlapján..ilyen login néven fogok bejelentkezni..és írok olyan stilusban,ahogyan ti!!!

Nem csak a J.N.L. kölcsönzöm majd!

Gondolkodjatok egy kicsit még,ha nehezetkre is esik!!!  Úgy,hogy ne nagyon csesztessétek az öreget,mert nem hiszem,hogy nagy komputer mágus lenne!!!...de lelketek rajta!! ( 50-55 közt!!! eszeteknél vagytok..kitüntetett...winter!!!)

Beküldte: Lilaköd (2009-03-09 20:38:25)

J.N.L. annyira sziporkázik, hogy már túl tesz a vitát kiváltó tûzoltón is. De mire jó a google? Kicsit utána néztem, mert érdekelt, ki az, akit ennyire irritál ez a kis lánglovag. Bevallom, azt hittem, hogy egy egykor elhagyott, megcsalt, stb nõje. De neeeeeeeem! Kiderült számomra, hogy J.N.L. egy öreg úr, aki bort iszik és vizet prédikál. (Erkölcsök? ....Ó! Istenem! Errõl beszél egy börtönviselt ember! Megáll az ész.) EMBEREK, ELÕSZÖR NÉZZETEK MÁR MAGATOKBA, AZTÁN DOBÁLÓZZATOK!

A tûzoltónk a munkájáról beszélt, nem a nõügyeirõl, ha nem vettétek volna észre!!!!!! Szégyen, amit mûveltek, komolyan mondom.

Adva van egy jó cikk! Egy jó téma! - De ti leszarjátok. Ti elkezditek kikezdeni szerencsétlent olyan területen, ahol szerintem mindenkinek van takargatni valója.

Én is elváltam, és azóta már a harmadik nõmmel élek. És????????????? Kinek mi köze hozzá? A munkámat azért még jól végzem. (Miniszteri kitüntetés pl.) Szóval be lehetne fejezni.

 

Beküldte: Winter (2009-03-09 20:13:21)

Csá Öreg. Azaz JNL.Hány éves vagy? 50+3 klimax? Érzed már mi? Kapuzárás? Nincs mivel játszani. A gyerekeidet meg állatoknak nevezed? Okosabbnak gondoltalak! Kár volt,mert a NET mindent tud, na nem számít csak ne lépj le, nélküled üncsi lenne!!! Kérlek!!! Kétélû fegyverrel játszottál, következmények lesznek? Ahan! Égõ fog lenni? Ahan! Üdv a Darvaknak+a keresztlánynak !! Csöcs van

Beküldte: stobi (2009-03-09 19:29:12)

Kíváncsi vagyok mi lessz ennek a vége?
Na de minek ez a sárdobálás?
A témához meg senki se szóltRosszall

Beküldte: Evettke (2009-03-09 18:20:52)

Még mindig nem a tûzoltással foglalkoztok. Annyi mindent megtudtam már errõl a Robiról, lassan már engem is érdekel ez a fiú!

Beküldte: J.N.L. (2009-03-09 18:16:21)

Zoé! Maradjunk annyiban,hogy én is igyexem!!! Az erkölcsöt jobban,a törvényt kevésbé betartani!! A törvény az változik!!! Ami ma , törvényes,az holnap könnyen büntetendõ  dolog lehet ! A törvény emberi...az erkölcs ISTENI eredetû!!!

 

fzoli!! Akkor a nõdet szeresse el...ha nem õ akkor egy másik "hõn szerelmes"!!Király

Zolika most radikálisan elbúcsúzom tõletek!!! Megnézem meddig marad aktív a társalkodás!!!

Majd egy hét múlva megnézem, hol tart a társalgás...kultúráltan..persze!!!!

Beküldte: fzoli (2009-03-09 17:58:28)

ja, és a csasztuska mûfaja annak való, akit nem zavarnak a klapanciák, és a ritmustalanságok. epébe mártott tollal nem jó játék. jó a játék addig, amíg mindenkinek tetszik. üdv: fzoli

Beküldte: fzoli (2009-03-09 17:53:21)

Amint említettem, volt szerencsém egy hasonló fórumon egy hasonló beszélgetõpartnerhez. Tizet üthettem a kalappal, míg õ egyet a lõccsel. A vége az lett, hogy mindenki elpárolgott. Mindenki csak olvasni – vagy azért se – járt vissza az oldalra. Azaz, a barátunk azért visszajárt: válaszolgatott egy másik reg alatt a saját felvetéseire.
Hogy ki hogyan ír riportot, érdektelen. Meg kell írni másképp, s le kell hozni. De Szamba Ottó bácsival szólva: „hogy mi jó, meg mi nem, azt nem te mondod meg, azt a közönség mondja meg.” Szerencsére.
A tûzoltó meg hadd szeressen, akit akar, hát nem mindegy az nektek.
Kedves Kati, Arany János így írta: "Ha egy úri lócsiszárral / találkoztam, s bevert sárral, / nem pöröltem. / Félreálltam, letöröltem". Sokféle oka van annak, ha valaki olyat tesz, mint j.n.l.
De elrontottátok a játékot, mert egybõl rákérdeztetek.

Beküldte: Zoé (2009-03-09 17:47:34)

Szándékosan írtam úgy...,

Igyekszem. :-)

Mert Te betartod (már ha tegezhetlek:-), a nickek miatt nem lehet tudni.) ?

Amúgy szuper ez az oldal! Szeretem! Andrea tényleg jól ír! Ügyes!

Beküldte: J.N.L. (2009-03-09 17:33:20)

Zoé!   Törvény!!!!  Tetszik????    Csak így megfordítva az írásjeleket!Király

Nu,hát,ha úgylátod,hogy jólenne...hát láss hozzá!!!!  ..Legyél te az elsõ !!!!Kacsintás

Beküldte: Zoé (2009-03-09 17:21:27)

J.N.L! Törvény????? Tetszik!!

Jó is lenne, ha mindenki betartaná...... az írott és íratlan szabályokat!

Az Élet nagy tanítómester, ugye?

Beküldte: Kati (2009-03-09 16:26:57)

Nem vesztettem el a türelmem. De én vállaltam a nevem. És tiszteletben tartom a véleményed J.N.L. Örülök, hogy a szomszédban is figyelnek Csökmõre. Köszönöm a verset Komi, végre én is múzsa lettem!:-) Még ráadásul elég jó is, bár a jambusz egy kicsit selypít, de tetszett! És egyetértek Evettkével. De hát olyan jó így, nem? Név nélkül bírálni, az tiszta jó vicc! Titike! Örülök neked is! Végre egy ember, aki gondolkodik! (és ez pozitív!) De ajánlanám Vica írását többszöri olvasásra, hátha elkapjátok a lényeget! Örülök hogy tiszteletben tartottuk a cikk írójának véleményét...:-)
Pusszantalak Titeket!

Beküldte: J.N.L. (2009-03-09 16:23:49)

Evettke!!! Egyre jobb leszel! Szeretem a cinikus embereket!!

Nem volt szándékom senkivel privát beszélgetést folytatni....ez egy közösségi portál!!Bár ki megírhatja a véleményét.....amíg ki nem moderálják!!!

Egy virtuális asztal körül ülünk mindannyian...és beszélgetünk!! Szerintem,már nem is csak a cikkben említett személyrõl van szó...hanem egy jelenségrõl,amit ez a cikk hozott a felszínre!!!

E jelenség neve:..(most találtam ki rá ezt a kifejezést) "PÁRKAPCSOLAT SZÖRFÖZÉS" !! Lehet bevédetem "R" betûvel!!!! Többen azzal mentegették a cikkben említett személyt,hogy az vesse rá az elsõ követ...aki nem...stb,stb.  ...Én rávetm az elsõ követ!!!! Arra aki családokat rombol szét csonkacsaládban felnövõ gyerekeket gyárt...és mossa kezeit,hogy bocs:tévedtem!!! Meg,hogy mi közöm hozzá?? Sok közöm van hozzá!!! Egy azon társadalomban élünk!! Ennek a társadalomnak vannak írott és íratlan szabályai: a TÖRVÉNY   az írott ,és az ERKÖLCS az íratlan!!!

Ilyen egyszerû!!! Valakinek egyszer el kell mondani, mert különben elhiszitek az agymosó mónikasóknak,hogy az a normális ahogyan éltek!!!


Beküldte: J.N.L. (2009-03-09 15:56:12)

Köszönöm  " Csengettyû" !!!.........keblemre!!!!!!Kacsintás


Beküldte: Evettke (2009-03-09 15:51:33)

Gratulálok Kiss Andrea, ez a cikk felülmúlja a "Tepsis Lajos"- al készített interjút, igaz, hogy a témával nem sokan foglalkoztak, de ezek a hozzászólások velõsek, sok az érintett személy benne. Ha már ismer mindenki mindenkit, miért nem ülnek le egy kerekasztalhoz és megbeszélnék a Robival kapcsalatban szerzett tapasztalataikat.

Beküldte: Titike (2009-03-09 15:23:19)

Hm hm hm!
Csak olvasok és gondolkozom!
Egyáltalán lehet e riportot készíteni egy tûzoltóval a felettesei tudta és engedélye nélkül!?

Beküldte: Csengettyû (2009-03-09 13:54:05)

Csak ennyi: igazad van J.N.L Vigyor

Beküldte: J.N.L. (2009-03-09 13:47:47)

vica...kedves! Köszöntelek,mint 50-ik hozzászólót!! A fizetett hozzászólót képletesen értettem!!

Nem gondolnám,hogy bár ki fizetne ....kp.-el. Barátot..."benfentest" értettem alatta!!!!

Nem volt szándékom senkivel privát beszélgetést folytatni....ez egy közösségi portá!!Bár ki megírhatja a véleményét.....amíg ki nem moderálják!!!

Elértem a célom...látod milyen sokan reagáltak??!! Még te is,pedig nem is akartál!!Vigyor

Beküldte: vica (2009-03-09 13:15:02)

Jo ideje figyelemmel kisérem B.Kiss Andi írásait.Szerintem nagyon jók.Persze vannak kritikák,jók rosszak ,akár épitõ jellegûek is.Ehezz a cikkhez a hozzá füzni valóm annyi lenne csupán hogy az írója igenis jól végezte a munkáját.Nem ismerem ugyan  az interjú alanyát,de szerintem nem is az volt a cél hogy õt ismerjük meg hanem magáról a szakmáról kapjunk képet.J.N.L nem hinném hogy itt bárki fizetett hozzászóló lenne,magam sem vagyok az.Volt CSökmõi lakos vagyok ,és szomoruan veszem észre hogy ahelyett hogy értékelnék egyes emberek mások munkáját csak ártani akarnak.Az ilyen hozzá szólásoknak nem itt van a helye,s ha valakivel valami problémád van ülj le vele és beszéld meg.Minden kedves olvasónak szép napot kívánok! Andi neked meg kitartást erõt,és egésséget a további munkáidhoz!:) Remélem még sok jo cikket fogok itt olvasni,mert bár már nem lakom Csökmõn de igyekszem figyelemmel kisérni az ottaniak életét ,örömeit,bánatait.
üdv: vica

Beküldte: J.N.L. (2009-03-09 11:24:49)
Beküldte: boncmester (2009-03-06 23:07:11)

Elöször is tök jó hogy egy ilyen cikk meglyelent itt.Gratula B.Kiss Andreának.

Másoszor meg J.N.L.-nek üzenem hogy lerí róllad hogy te ezt a tûzóltót kibaszotúl irígyled,biztosan azt sajnálod hogy még nem nyomta a szádba a sugárcsövét,ugye???

A kis makinak a makkát akarnád ugye!!!

Na ezt kellett volna kimoderálni!!! Már az elején!!

Beküldte: J.N.L. (2009-03-09 11:08:12)

Nu!! Tán elvesztetted türelmedet,...baby !!!

Hogy így felfedted...kilétedet???Vigyor

Nehogy nekiállj már valamelyik iwiwes ismerõsödnek....én nem vagyok iwiwen!!!

Így aztán ismerõsöd sem lehetek ott!!! Hidd el, "csak" közös ismerõseink vannak!!!

 

Azért örömmel látom,hogy már vannak akik egyetértenek velem...és nem fizetett hozzászólók!!!

Sajnos nem tudom kik õk,de azt látom,hogy jó emberek!!! komi, julcsi 52Kacsintás

Beküldte: komi (2009-03-09 10:19:48)

                                                   J.N.L. Kedves!!!
                                    Súlyos volt már ez a kritika.      
                                    Tovább már nem birja viselni a Katika!      






    
   


























Beküldte: tollforgató (2009-03-09 09:26:21)

Kedves Olvasóim!

Szeretném, ha most már befejeznétek a magánjellegû hozzászólásokat. (amennyiben nem, akkor moderálni fogunk) Örülök, hogy ilyen sokan elolvastátok a cikkemet, de mivel a vita nem szakmai jellegû, ezért itt most már semmi helye nincs az egymás elleni áskálódásnak, sértegetésnek. Kissé elfajult a vita úgy vélem.

A cikk a tûzoltók munkáját hivatott bemutatni, nem pedig Krucsó Róbert magánéletét. (Egyébként meg az vesse rá az elsõ követ, akinek fedhetetlen az élete.)

Egy szóval kérek mindenkit, hogy itt és most zárjuk le ezt a témát. Elõre is köszönöm.

B. Kiss Andrea, újságíró

 

Beküldte: julcsi52 (2009-03-09 09:01:48)

Nagy érdeklõdéssel olvasom a hozzászólásokat. Jó kis csata alakult ki. De ez a jó! Véleményem szerint igaza van J.N.L.-nek. A tûzoltó gyereket szerette volna a tollforgató fényezni egy kicsit.  A magánéletnek igenis köze van a munkához, mert akinek zûrös a magánélete nem tud jól teljesíteni a munkahelyen.

 

Beküldte: J.N.L. (2009-03-09 08:26:37)

Na még egy!

A boncmester

A boncmester perverz vágya,

hogy szikét mártson...költõhályba!

 

Lelki szemtõl látva vagyon,

hogy ott fexem a boncasztalon.

 

Azt ma még hiába vágyja,

nem olyan forró a kása!

 

Elõbb,még a SÁRKÁNYNAPON,

szem -kontaktust  várom nagyon!

 

Ott aztán majd mutathatja,

hogy elég vasag e a karja!!

Beküldte: Kati (2009-03-09 08:18:07)

Kedves J.N.L.!

Nem gondolod, hogy elég volt? A vers félreértésekre ad okot. Nem hinném, hogy ez a sor igaz lenne: "hogy nemi vágyaknak áldozatául essen sok kisgyerek". Gondold már meg, hogy mit írsz, Te.....

Azt vallottad, hogy nem ismered Robit, akkor mire alapozol? Hm? Ellent mondasz magadnak!

Nem tartozik rád senki magánélete! Miért vagy ilyen dühös rá? Hm? Talán csak nem Te is egy vagy a sok áldozat közül? Véleményem szerint minden dolog két emberen múlik. Nem igaz?

Be lehet fejezni kedves J.N.L.

És hogy személyem ne maradjon takarásban, írhatsz nekem privátba, én továbbítom Robinak. Ott elmondhatod mit gondolsz. De ezek már nem ide taroznak, erre az oldalra.

A nevem V. Tóth Katalin. És mivel a múltkori megjegyzésed során rájöttem, hogy az iwiwen ismerõsöm vagy, kérlek további véleményed oda biggyeszd. Kérlek.

 

Kedves Moderátor! Nem gondolod, hogy már dolgod lenne????

Beküldte: J.N.L. (2009-03-09 08:04:49)

Robi!!! Tudom,hogy már zavar a dolog...de,hát így jártál!!! Csak így szárazon közlöm veled,

hogy versbe öntöttelek!

Íme: a címe!          Szomorú trend

Emberek,az hogy lehet?

Egy lánglovag megment:pár életet!

Majd privátban megannyit....tönkretesz!

 

Álati ösztöntõl vezérelve...

Tiporva magakörûl:gyaerekre,nõre

Nem gondolva másra,csak az élvezetre!!!

 

Áljatok már meg EMBEREK ...az nem lehet,

hogy nemi vágyaknak áldozatául essen:sok KISGYEREK!!

Hát.....milyen egy   TRENDI ez??!

 

Na meg lettél örökítve!!! Még az is lehet,hogy hamarabb lesz szobrod CSÖKMÕN...mint nekem KOMÁDIBAN!!! Pedig ez egy igazán jó kis vers!!!

Beküldte: stobi (2009-03-08 20:38:26)

Jav:Nahát
...Még mielõtt beleköt valaki a helyesírásomba;-)

Beküldte: stobi (2009-03-08 17:21:04)

Na hát....ez nem semmi,ennyit foglalkozni egy cikkel,emberrel:)
Egy cikknél se láttam még ennyi hozzászólást.

Beküldte: J.N.L. (2009-03-08 17:18:19)

Most értem már...mit írtál!!! Nagyon hülye vagyok!!!!

Elvész...egy kritikus!!!....."elveszik" alatt azt értettem,hogy :elvesznek valamit ...többesszámban!!!!

Ne félj!!! Ezt a "kritikust" nehéz elveszejteni!!

Beküldte: J.N.L. (2009-03-08 17:10:44)

komi...kedves!!!!  Hol voltál,mikor az ég zengett???!! Na mindegy,csak hogy itt vagy!!! Kár,hogy nem tudom,hogy ki vagy! Én viszont ...kivagyok!!!

Ha kifejtenéd,hogy ez mit jelent...amit írtál: "nehagydd magad,mert elveszik"... mi???

Te,aki már már törzs hozzászólónak számítasz....nem reagáltál!!!Sírós

Beküldte: komi (2009-03-08 16:27:36)

J.N.L....Kedves nehagydd magad,mert elveszik "EGY..."...KRITIKUS!!!!

Beküldte: J.N.L. (2009-03-08 14:01:55)

baby...kedves te rossz irányba gondolkodol !!!! Nagyon tévedsz...mert elfogult vagy!!!!Én a ripotra,vagy cikkre regáltam!! Nem áll szándékomban "privátilag szenyózni" senkivel!!! Én véleményt írtam ,egy közösségi portálon megjelent cikkre!!! Erre reagáltak páran,ki ki érintettsége vagy szellemi képessége szerint!!! Szóval,én nem akartam személyeskedni!!! Olvass vissza,hogy mit írtam tegnap,hogy miként kellett volna készülni egy ,a tûzoltó hívatást bemutató cikknek!!! Erre, nekemjöttek páran...még a tompa "boncmester" is!! Mondjuk, el is kussolt szépen...késõbb!!!  Látom,hogy még nem azonosítottál be...mert különben tudod rólam,hogy nem fogott ki rajtam a HÁBORÚ ÉS BÉKE...és nem vetemednék olyanra,hogy privátba háborgassak valakit a magánélete miatt!!! Egy közösségi portál az más ! Az nem magánszféra!!!! A "KISHERCEG" ......nekem nagyon...nyálas,nem sértésnek szántam,de mivel egy "sarokmû",ezért elolvastam!!!!

Remélem azért vitázunk még...majd más cikkeken!!!!   A "story magazint "meg nem kell megvenni,ha van itt  vita a biharlapon,ha nincs.......mert az egy mocsodék újság!!!

 

Beküldte: Kati (2009-03-08 12:39:10)

Kedves J.N.L! Nem szoktam bosszút állni, és nincs is miért. De ha jössz könyvet kölcsönözni, ajánlanék mást. A Háború és béke túl hosszú lenne, nem hiszem, hogy megbírkóznál vele. Kezdjük talán a Kis Herceggel, abból még tanulhatsz is valamit. A többi szenyózást meg privátban kérem. Ez nem az az oldal, ahol egymás hergelése a feladat. Eltér a véleményünk. Ennyi az egész.

Beküldte: J.N.L. (2009-03-08 11:47:01)

Kedves tolforgató....remélem ez nem csak csapda,hogy jelentkezzek nálad a csokimért...és felfedjem magam!!!!???   Remélem már készül a következõ cikked!!!!  Jöhetnek a MENTÕSÖK !!!!

A képviselõtestûlet-tagjai!!!!!   Uzsorások!!!! Jobboldali -radikálisok!!!! stb.( A cigányokból már nem kérünk)Vigyor

Beküldte: tollforgató (2009-03-08 11:05:24)

Ennyi hozzászólást még nem produkáltak a biharlapon. :)

Beküldte: tollforgató (2009-03-08 11:04:29)

Ez tényleg így van J.N.L. Örök hálám érte! :)

Beküldte: J.N.L. (2009-03-08 10:59:12)

Winter !!!! Az elõbb a    B.K.A. és a B.K.V.  kihagytam, ezeket is megfejthetnéd !!!Király

Beküldte: J.N.L. (2009-03-08 10:56:39)
Beküldte: @Zoli@ (2009-03-08 09:26:16)

"Kedves" hozzászólók!!! Nem hiszem el, hogy ennyire ráértek...


De !! Hidd el ennyire ráérünk!!!! Pont mint te....te is hozzászóltál a semmihez....persze stilszerüen:nem mondtál semmit!!!

 

B.K.A....lesz a legolvasottabb újságíró...nekem köszönhetõen!!! Jön nekem egy táblacsokival!!!!

Igazából én népszerüsítettem a cikkét!!! Már régen elfelejtettétek volna az egészet!!!!

Hajrá B.K.A.  !!! ÍRD A KÖVETKEZÕT  BÁTRAN !!!!!    Ezt már kicsontoztuk!!!!!Kacsintás

Beküldte: J.N.L. (2009-03-08 10:47:23)

Winter (2009-03-08 10:16:10)

J.N.L.   J.V.Z.  H.T.O.   E.R.W.  H.T.B.    Á.C.S.   G.D.P.   Ha felvilágosítanál róla,hogy mik ezek...hálás lennék!!!!

baby...miért félnék,hogy kiderül a nevem???Csak nem kellene tán bosszútól tartanom???Mondjuk,ha bemegyek az egyik helyre,hogy ki szeretném venni a HÁBORÚ ÉS BÉKÉT....majd azt mondod,hogy nincs bent!!!

Beküldte: J.N.L. (2009-03-08 10:40:48)

Az én hívatásom nem egy nagy lövés!!!Nincs mit benutatni rajta!!Egyhangú...sivár...azért irigykedek itt!

Gondolhatnátok,de nem így van!!! he he he !!! Nem ilyen egyszerû az eset,hogy a sivár agyatokkal is megérthessétek!!!

fzoli!! Jól logikázol !!! Kiegyensúlyozott inteligens gondolat vezetés!!!!Nevetés

Beküldte: Winter (2009-03-08 10:16:10)

J.N.L.   J.V.Z.    E.R.W. 

Beküldte: @Zoli@ (2009-03-08 09:26:16)

"Kedves" hozzászólók!!! Nem hiszem el, hogy ennyire ráértek... Megállapítottátok, hogy jó a cikk, akkor minek kell még tovább irogatni? Amúgy meg Robi igen is nagyon jó ember!!! Szerencsére én ismerem személyesen és rajta van az "õszinte barátaim" listámon!!! Aki nem ismeri az minek alkot róla véleményt és fõleg minek teszi ezt nyilvánosság elé? És ha több barátnõje is volt? Kit érdekel? Vagy ez olyan nagy bûn, meg ez még soha nem fordult elõ senkivel se? Az vesse rá az elsõ követ, aki még soha nem hibázott... Úgyhogy végre leszállhatnátok a témáról... Amúgy meg ha Andi ismeri is Robit, mi van akkor? Ha én újságíró lennék én is olyannal készítenék interjút, akit ismerek!!! Mert ti nagyon okosak, nem így tennétek? Mindegy!!! Nem is idegesítem magam rajta!!! Ha nem tetszik a cikk, akkor nem kell elolvasni! Ja, és még egy: majd ha megismered Robit utána írjál róla véleményt!!! Köszi!!!

Beküldte: Kati (2009-03-08 09:20:10)

Ügyes vagy J.N.L!

Fzoli! Te tényleg kíváncsi vagy, hogy ki J.N.L? Szerintem lényegtelen. Valaki, akinek semmi sem jó. Aki csak kritizálni tud, a cikket, az íróját, a hozzászólokat, olyanokat, akiket nem ismer. Az elismerés mindig nehezebb, ez tény. De azért megnézném az életét, hogy vajon bort iszik és vizet prédikál, vagy tényleg jogosan bírál-e embereket. Én amondó vagyok, mindenki söprögessen a saját háza táján. (én is ezt teszem) Mert nincs tökéletesen tiszta porta. :-)

És várjuk a következõ érdekes interjút kedves Andrea.:-) Talán kérdezzük meg, hogy J.N.L vállalná-e, hogy bemutassa hivatását?

Beküldte: fzoli (2009-03-08 06:04:00)

miután j.n.l. barátunk elõszeretettel nyomoz a hozzászólók kiléte után, javaslom, hogy az õ kiléte se maradjon titokban. erre egy régi de hatásos módszer a barkochba. legyen, hogy kérdéseket teszünk fel, és ha valaki tudja a választ írja ide. lehetetlen hogy több ember elõtt ne álljon össze a kép. azt használja ki, hogy mindenki maga nyomoz. a szándékainak tisztességtelen volta egyértelmû. (ez az "elintézem, hogy ne"-duma elég gáz)

az elsõ kérdésem tehát, mellyel rögtön kizárható a szóba jöhetõ személyek fele:

1. nõ? szerintem igen.

2: életkor meghatározása 20-30, vagy 30-40, vagy 40-50?

egy biztos: a cikkben és a hozzászólásokban szereplõ személyeket nyilván személyesen ismeri.

fontos: ha már tudjátok biztosan, hogy ki az, a nevét leírni nem szabad, csak kimondani  - tudjátok: a szó elszáll. biztosan örülni fog a hirtelen jött népszerûségnek, még ha ilyen hamar nem is számított rá.

ui.: t. moderátor, ha a hozzászólásomat amiatt törölnéd, hogy nem kívánsz a nyomozásban részt venni, vagy már tudod is, hogy kirõl van szó, lelkiismeretfurdalás nélkül nyugodtan tedd meg, elvégre nem a cikkhez hanem a hozzászólásokhoz szóltam hozzá. csak volt már részem hasonló emberek dolgaihoz. akkor is kiderült a kiléte, s utána passzivizálta magát. egyébként célszerû az ilyen hozzászólókat távol tartani a fórumtól, és az ip-címét letiltani, mert sajnos levágja a témához érdemben szólni kívánókat - gyakran nem csak a témáról, de az egész honlapról. egyébként gratulálok a biharlaphoz. nagyon ögyes.

üdv: fzoli

Beküldte: J.N.L. (2009-03-07 23:18:59)

Õszinte!!! Én már rég leszáltam róla!!! Már csak társalkodok itt pár szellemifogyatékossal!!

Nem tud olvasni sem...csak próbál okosakat írni a kis kedves WINTER!!! Nem tünt fel neki,hogy azt a

megbecsülés dolgot csak idéztem...egy Csökmõitõl!!!!

Én leírtam már az elején,hogy egy riport,ami a TÛZOLTÓK munkáját hívatott bemutatni az hogyan kell,hogy történjen!!! Olvassátok el!!!! Ez a riport nem arról szólt!!!

Ti meg úgy véditek itt a semmit, mint az anyatigris!!!  Ez a riport pontosan arról szól amit én leírtam...illetve az Csökmõi ismerõsöm,aki jól ismer titeket!!! Tudjátok!!! Az a barátnõs változat!!

 

Beküldte: Lilaköd (2009-03-07 22:18:39)

Basszus emberek! Szálljatok már le arról a szerencsétlen Krucsóról! (hadd csajozzon, ha arra van kedve. Az meg az õ hibája, ha errõl híres a környéken.) ... Nézzük magát a témát!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Vagy nem ezért olvastok újságot?

Beküldte: Winter (2009-03-07 21:39:05)

 kicsit emelni a megbecsülését.       J.N.L. szerintem ez az ami neked rég nincs. Ugye :) ???    

Beküldte: J.N.L. (2009-03-07 19:53:37)

baby ...kedves!Már azt hittem,hogy a bunkó boncmester fenyegetõzése zavar!!!

Az meg teljesen tipikus,hogy mikor elfogy az érv ,akkor jön a helyesírás szapulása,azután meg a bunkó trágárkodás...(lásd.alant egy két "agytröszt") Ha komoly helyre írok, akkor veszem a fáradságot,hogy odafigyelek..vagy "megwördözöm",de itt most nem az örökkévalóságnak írok, és ilyen "hullagyalázó boncmester" szerûknek jó lesz ez így is!!! Szerintem ,már ilyen helyesírással is

"dekódolható" a lényege az írásomnak!!! Én személyesen nem ismerem a TÛZOLTÓT...csak néhány ismerõsöm ismeri!!! Én részemrõl ennyi!  Nem is akarom megismerni !! A kedves ismerõsöm Csökmõrõl, nem akarja jobban válalni a nevét...mint itt bárki más!!!  A te nevedet viszont beazonosította...90%-ban!!!

Beküldte: Kati (2009-03-07 19:11:46)

Nem tudom mennyire vagy(tok) jártasak a nyelvtani szabályokban (bár úgy tûnik nem nagyon) és az irodalomban, de elárulom, hogy a szövegkörnyezet egy fontos momentuma egy cikknek. Kiragadni egy-két mondatot, a kötekedéshez elég, de a szöveg teljes megértéséhez sajnos nagyon kevés. Miért kell itt hangot adni annak, hogy valaki nem szeret valakit? Akkor is ezek a bejegyzések állnának itt, ha egy ismeretlen ember beszélt volna?Miért nem lehet egyszerûen értékelni azt, hogy valaki ezt a hivatást választotta, és szereti. És ezzel a cikkel (ami kitûnõ munka) megismerhettünk egy olyan foglalkozást, amely nem mindennapi és érdekes.
Névtelenül szapulni valakit pedig nem ildomos. És kötekedni a legkönnyebb. Kedves J.N.L! Örülök, hogy van véleményed. Nem tudom, ismered-e azt az újságírói szabályt, hogy bizonyos hírek megírása elõtt, meg kell tudni, hogy a hír tény-e. Kérdezzük meg B. Kiss Andreát, hogy valóban az volt-e a szándéka, hogy a "kis barátnõje lovagjának megbecsülését emelje", vagy egyszerûen csak a munkáját végezte. Nem tudom, hogy mennyire ismered az interjú "Hõsét", de szerintem nem kellene ítélkezni. És amennyiben a magánéletére vagy kíváncsi megszerzem neked a telefonszámát.
A kedves ismerõsnek, aki csökmõi, üzenem, hogy vállalja nevét és véleményét, ha valakit szapulni akar nyilvánosan.
És javaslom, hogy néha használják a Magyar helyesírás szabályai címû könyvet.

Beküldte: J.N.L. (2009-03-07 17:25:07)

Ez király!

Az interjú valóban "nagyon jó", mert amellett, hogy bemutatta a HÕS lánglovagot, a mögötte lévõ igazi embert is megismerhettük. Mert gondolom nem véletlen, hogy HÕSÜNK, mint legfontosabb magatartási szabályt azt említi, hogy "nem szabad a tûzoltókocsiból a lányok után fütyörészni" és gondolom, a hozzászólások tartalma sem véletlenül terelõdött ebbe az irányba!
Ez aztán a totál "csöcsre futás". Azt gondoltam, hogy újságíró Andi azért ettõl egy kicsit okosabb. Node õ is ember és a kis barátnõje (Kati-Robi mostani nõje) lovagjának szerette volna egy kicsit emelni a megbecsülését. Ez SIKERÜLT!

Ezt kaptam emilbe...egy ismerõsömtõl,aki csökmõi!!!!! Nem áltam meg,hogy ne szurjam be ide!!!

Beküldte: J.N.L. (2009-03-07 17:15:51)

I. HALOTTAK KÖZÖTT MINDEN NAP

(Interjú Kovács Lajossal, a berettyóújfalui kórház egyik boncmesteréve
Interjú Kovács Lajossal, a beldte: boncmester (2009-03-07 14:35:41)

J.N.L=Jaj Nagyon Lúzer-nak üzenem hogy majd mikor te feleted fenem a kést akkor is csak 70-es lesz az IQ-m!!!Kacsintás

Kedves boncmester!!!Amennyiben te vagy az a boncmester akivel ,Andika riportot készített...amit ott felül belinkeltem!!!Elárulom neked,hogy nem sokáig leszel már boncmester!!!Hétfõn utánna nézetek a rendõrséggel,hogy milyen IP. címrõl küldted ezt a "hullagyalázással való fenyegetést"!!Gondolom milyen perverz lehetsz a halottakkal...nõkkel fõleg!!!

 

rettyóújfalui kórház egyik boncmesteréve

Beküldte: Kati (2009-03-07 15:46:40)

Én már csak azt nem értem, hogy egymást miért kell bántani??? Valakinek tetszik az írás, valakinek nem. Ez van. Azért nem kell egymásnak esni. Tiszteljük egymás véleményét. Amit korrekt módon, személyeskedés nélkül mások tudomására lehet hozni. A világ már csak ilyen. Nem vagyunk egyformák.

Beküldte: Cosmo (2009-03-07 15:14:58)

Én ismerem valahonnan ezt a "kis makit":) Azt kell mondjam példaképe lehet a mai ifjúságnak... Bár éredkes egy fazon az tény!

Inkább ilyen emberekkel keszüljön interju, mint egy agyament politikussal! Talán Õket kellene példaképnek tekintse az ifjúság? Szép is lenne!

Egy tûzoltó akár az életét is veszélyezteti, amikor bajba jutott embereken segít! Ez melyik politikusról mondható el??? Ja es nem havi 100 ezerért!!!

Ezen gondolkozzatok el!

Beküldte: boncmester (2009-03-07 14:35:41)

J.N.L=Jaj Nagyon Lúzer-nak üzenem hogy majd mikor te feleted fenem a kést akkor is csak 70-es lesz az IQ-m!!!Kacsintás

Beküldte: J.N.L. (2009-03-07 10:25:52)

õszinte (2009-03-07 08:47:11) Engem miért kell provokálni?!

Te kezdtél el "trágálkodni",kiváncsi voltam meddig mész el!!

Örömmel látom,hogy konszolidált vagy!!!!Kacsintás

Nem úgy mint az elsötétûlt "boncmester"!!!Nyelvöltés

Beküldte: J.N.L. (2009-03-07 10:20:50)

Nem tudok mit hozzáfûzni ehhez a témához!!! Akinek nem elég világos valami e témában ,olvassa el még egyszer a hozzászólásokat...minden benne van!!!

Beküldte: Lilaköd (2009-03-07 08:47:11)

Engem miért kell provokálni?! ...TEtszettt a cikk ész kész. Nem ismerem a "kis makit", de úgy látom vannak, akiknek borzolja az erkölcsi érzeteit. Szegény! Mit tehetett vajon!

Beküldte: J.N.L. (2009-03-07 08:29:47)

feteszi=felteszi      Alant,ki maradt egy betû!!

Beküldte: J.N.L. (2009-03-07 08:26:42)

boncmester...kedves!!! Igazán,nagyon inteligens kis hozzászólást rittyentettél!! A 70-es IQ-al !!!

baby....kedves!!! Te mellé beszélsz!!! Én nem vonom kétségbe a" kis maki" tüzoltási képességeit...és a te vonzódásodat az egyenruhához!!! A tûzoltó hívatás bemutatása...ha az a cél egyáltalán!!! Úgy történik...szerintem,hogy a riporter felkeresi az adott tûzoltó laktanyát,...annak parancsnokát és elmondja,hogy szeretné bemutatni a tûzoltók munkáját..életét! Ekkor a parancsnok kijelöl valakit,vagy õ személyesen...akár, végig vezeti a riportert a tûzoltó laktanyán...bemutatva azt!!!

Közben a jelenlévõ tûzoltóknak feteszi azokat a kérdéseket, ami a riportban is elhangzott ,õk meg válaszolnak rá!!Még színesebb is lehetett volna a riport, mert biztos,hogy több tûzoltó...több élmény!!!

Most már egyre erõsödik bennem az a felismerés,hogy a "kis maki" bemutatása volt a cél!! Az csak

véletlen egybe esés,hogy éppen tûzoltó!! Ha cukrász lenne akkor most a cukrász szakma lett volna bemutatva!!!

Beküldte: boncmester (2009-03-06 23:07:11)

Elöször is tök jó hogy egy ilyen cikk meglyelent itt.Gratula B.Kiss Andreának.

Másoszor meg J.N.L.-nek üzenem hogy lerí róllad hogy te ezt a tûzóltót kibaszotúl irígyled,biztosan azt sajnálod hogy még nem nyomta a szádba a sugárcsövét,ugye???

A kis makinak a makkát akarnád ugye!!!

Beküldte: Kati (2009-03-06 21:36:47)

Nos, szerintem itt az volt a lényeg, hogy belelássunk egy kicsit a tûzoltók életébe. Ami nagyszerûen sikerült. Nem feltétlenül egy 2-3 gyerekes családapa lehet jó tûzoltó. De ez az én szubjektív véleményem. És tényleg nem tartozik ide az interjú alany magánélete. Bár van neki. :-) És igenis hatásos az egyenruha...
És az interjú készítõje igazán jó munkát végzett. Kitûnõ írás. Mint a többi.

Beküldte: J.N.L. (2009-03-06 20:09:46)

Kedves "tollforgató" nem is ellened irányult az írásom...még ha úgy is látszik elsõ olvasatra!

"õszintét" provokáltam..kicsit!!!

Beküldte: tollforgató (2009-03-06 19:09:01)

A munkámat végeztem kedves J.N.L!  A boncmester után most egy tûzoltó jött, ahogy hamarosan egy mentõs következik majd. És nem néztem az illetõ magánéletét, mert szerintem a kettõ nem függ (nem függhet) össze. - Szóval ki kell ábrándítanom, ahogy te gondolod, úgy nem hatott rám az egyenruha. (Én más területen keresgélek.:)

Beküldte: J.N.L. (2009-03-06 18:35:32)

Igazad van,"Õszinte" !!! Csak nekem az jött le a "kisregénybõl"...hogy egy kicsit "sokk" volt!

A tüzoltók életét ,egy olyan tûzoltó munkásságán keresztül is be lehetett volna mutatni, aki tényleg

méltó arra,hogy példaképe lehessen az ifjúságnak!!! Mondjuk egy két-három gyermekes családapát!!

Nem létezik,hogy nincs ilyen tûzoltó!!! A cikk írója,szerintem nem is a tûzoltók munkáját akarta olyan nagyon bemutatni...hanem a "kis makit"(hogy hû legyek...legalább magamhoz)!!! Attól félek,hogy az egyenruha...mint olyan,hatott a riporter-nõre is !!!Zavarban van

Beküldte: Lilaköd (2009-03-06 18:10:42)

Én úgy gondolom, hogy ez a cikk nem a tûzoltó magánéletõrõl szól. Csak ennyit láttok belõle? Én inkább a  tûzoltók munkájába nyertem egy kis bepillantást, amit igazán élveztem. Az pedig, hogy "ez a kis maki" (J.N. L. -t idézve) mikor kivel bútorozik össze, a f...-t sem érdekli.

Beküldte: J.N.L. (2009-03-06 17:38:22)

"Az egyenruha hatása a nõkre? Tagadhatatlanul vonzó hatása vanKacsintás"

Igazad lehet baby!!! Ez a kis " maki" is évente összeköltözik egy egy nõvel!!! De megtartani egyet sem tud!!! Ahhoz már más is kellene!! Az egyenruha kevésnek találtatott...töbször is!!!Legalább is ezt csirippelik a verebek!!Kacsintás

Beküldte: Kati (2009-03-06 16:56:45)

Ismét egy jól sikerült interjú és érdekes téma!

(Az egyenruha hatása a nõkre? Tagadhatatlanul vonzó hatása vanKacsintás...:-)  )

Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!