2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
A rájátszásban folytatják az újfalui futsalos lányokForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2012-03-28 13:42:30
Futsal - Az ELTE SE-vel, a Kiskunfélegyházi Mókusokkal és a Szegedi AK Boszorkányokkal játszanak majd.

Befejezõdött a nõi élvonalbeli futsalbajnokság alapszakasza – az elsõ osztályban újonc MVFC Berettyóújfalu az ötödik helyen végzett a tabellán. Az utolsó fordulót az elmúlt hét végén rendezték meg, ebben azonban nem volt érdekelt az MVFC Berettyóújfalu hölgykoszorúja, mivel a sorsolás szerint azzal a Vestával játszott volna, amely a bajnokság közben megszûnt.

Nem pihenhetnek sokat a nõi futsalosok, hiszen e hét végén már kezdõdik a rájátszás. Ennek során a bihariak a Kiskunfélegyházi Mókusokkal, a Szegedi AK Boszorkányokkal és az ELTE SE-vel mérhetik össze erejüket az alsóházban – a minél jobb helyezés elérése érdekében. A bajnoki címért a DVTK-Vénusz Szabadidõközpont, a Ferencváros, a Tolna-Mözsi FSE és az Univerzum-Aramis harcolhat.

A berettyóújfaluiak elõször az ELTE SE-vel találkoznak, szombaton a Pálfi István Rendezvénycsarnokban lépnek pályára. Március elején ugyancsak hazai környezetben fogadhatták az ELTE gárdáját Füredi Andreáék, akkor 10–1-re diadalmaskodott a Mezei-Vill. A papírforma ezúttal is a bihariak mellett szól.

 

Az MVFC Berettyóújfalu menetrendje a rájátszásban:

március 31.: MVFC-Berettyóújfalu–ELTE SE

április 7.: Kiskunfélegyházi FA Mókusok–MVFC-Berettyóújfalu

április 21.: Szegedi AK Boszorkányok–MVFC-Berettyóújfalu

április 28.: ELTE SE–MVFC-Berettyóújfalu

május 5.: MVFC-Berettyóújfalu–Kiskunfélegyházi FA Mókusok

május 12.: MVFC-Berettyóújfalu–Szegedi AK Boszorkányok

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!