Pedig már aprócska korunkban megtanuljuk, hogy az irigység, a rosszindulat nem tartozik a jó tulajdonságok közé. A közismert mesék is azt sugallják, hogy az ilyen ember mindig pórul jár, mások ellen kitervelt áskálódása végül saját magán csattan. Mégis túl sokan vannak közöttünk, akik képtelenek örülni mások sikerének, boldogulásának. Akkor érzik csak jól magukat, ha szavakkal, tettekkel vehetik kedvét kiszemelt áldozatuknak.

Irigységük tárgya pedig bármi lehet. Egy jó állás, boldog magánélet, okos gyermek, szép ház, új autó, hivatásbeli siker. S a jóindulatot nem ismerõk ilyenkor sárgulva, pukkadozva dugják össze a fejüket, hogy kiforgassák, megrágják, szerintük hogy is van ez. Hibát keresnek és találnak mindenben, ami bosszantja õket. Saját sikertelenségüket, szánalmas életüket szeretnék visszatükrözõdve látni mindenki máséban is. Jaj annak, aki látszólag elégedett, aki képes arra, hogy munkája gyümölcseként anyagi vagy erkölcsi elismerést mondhasson magáénak.

Pedig az élet egymás elfogadásával, szeretetével, kölcsönös segítségnyújtásával sokkal nyugalmasabb és zökkenõmentesebb lehetne. Hiszen üres kézzel, põrén születünk, úgymond egyenlõ eséllyel. S ugyancsak földi javak nélkül távozunk a végén. Ezért kellene azt a néhány évtizedetegymást segítve, együtt tevékenykedve, nem pedig egymás ellen munkálkodva eltöltenünk.